Képeken egy faj kihalása: vadászok pózoltak az utolsó elejtett példánnyal

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

1930-at írtak, amikor az alábbi felvétel készült. A képen szereplő vadász büszkén pózol az elejtett állattal, nem is sejtve, hogy a vadonban élő, utolsó pédányt terítette épp le. A faj kihalása elkerülhetetlen volt.

Nem csak a fotó, maga az állat is jelképes, hiszen a lelövését követően készült fotográfia már saját korában is bejárta a világot. Ilyen különleges küllemű állatot ritkán láttak nyugaton. A faj nemes kinézetű példányaiban nem sokáig gyönyörködhettek, hiszen az állatkerti példányok sem sokkal élték túl vadon élő társaikat. A faj, úgy tűnik, végleg kihalt.

Tasmán tigrisnek is nevezték egykor az erszényes farkasokat, nem véletlenül. A csíkos bundájú ragadozóra ugyanis a szintén hasonló küllemű nagymacska hasonlított leginkább, az pedig már egy rég ismert állatfaj volt akkoriban Európában. Az erszényes állatok több száz faja közül a legnagyobbak egyike volt egykor az erszényes farkas. Fejletlen utódja születését követően erszényében nevelkedett tovább Ausztrália, Tasmánia és Új-Guinea szigetein. Legközelebbi, ma is élő rokona a tasmán ördög és a különféle erszényes nyestek. Utolsó példánya 1936-ban pusztult el egy állatkertben, mindössze néhány hónappal azután, hogy hivatalos kormányzati védelmet kapott. 

Az utolsó erszényes farkast 1930-ban lőtték le, a faj kihalt nem sokkal később
Fotó: Wikimedia Commons

Az erszényes farkas nem kerülhette el a kihalást

Bár egykor a déli kontinensen is nagy számban éltek a fosszilis leletek tanúsága szerint, mintegy 2000 évvel ezelőtt eltűntek Ausztráliából, és csak a környező szigeteken maradtak fenn. Ennek okát pontosan nem ismerik, de valószínű, hogy a vadászat és az azonos niche-et betöltő dingók is tehettek róla. 

Az erszényes farkasok vadászata azonban nem szűnt meg az újkorban sem, a gyarmatosítók számára tetszetős bundájú ragadozó olyan zsákmánynak számított, mellyel szívesen dicsekedett bárki.

Idézőjel ikon

Még nagyobb veszélyt jelentettek közvetve rájuk a gyarmatosítók által betelepített juhok. A prédaállatokat gyakran megtizedelő vadakat a gazdák ellenségnek tekintették.

Túlélesüket az sem segítette, hogy 1840-ben a Van Diemen Land Co. jutalmat ajánlott fel minden megölt tasmán tigrisért. Tasmánia pedig 1888-ban szintén hivatalos vérdíjat vezetett be rájuk. Az Ausztrál Nemzeti Múzeum adatai szerint körülbelül 3500 tasmán tigrist vadásztak le 1830 és 1920 között. Csekélység ugyan, de a faj kihaláshoz valószínűleg a betegségek és élőhelyük pusztítása is hozzájárulhatott a vadászat mellett. A fenti képen is szereplő, utolsó, vadon élő példányt 1930-ban fényképezték le, 6 évvel később pedig elpusztult fogságban élő, utolsó fajtársa is.

A tudomány azonban manapság nem ismer határokat, több, kihalt állatfajt igyekeznek életre kelteni – ezekről ebben a cikkünkben tudhatsz meg többet. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.