Így pusztított el mindent maga körül egy Földbe csapódó aszteroida

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A dinoszauruszok kihalását okozó aszteroidáról már sokat hallottunk, de arról kevesebbet, amely az emberiség történelmében csapódott be – pedig óriási pusztítást végzett.

Az utóbbi időben a 2024 Y24 aszteroida tartotta izgalomban a világot, kérdéses volt ugyanis, hogy becsapódhat-e a bolygónkon. Noha ennek jelenleg most elég kicsi az esélye, volt már olyan aszteroida, amely elért minket.

Nem olyan régen pusztított a Földön egy aszteroida

Alig több mint egy évszázada történt a legnagyobb ember által megfigyelt űrbéli robbanás. A Tunguszkai-esemény 1908. június 30-án következett be, egy ritkán lakott szibériai erdő felett. Azon a meleg reggelen a helyiek egy kékes tűzgolyót láttak, amely olyan fényesen ragyogott, mint a Nap. 

Letarolta a vadont a Földbe csapódó aszteroida
Fotó: Sovfoto / Getty Images Hungary

Egy szemtanú így emlékezett vissza: 

Idézőjel ikon

„Reggel hétkor egy fényes villanást láttam, majd lövöldözéshez hasonló hangokat hallottam. Az ablakok betörtek, és a földre estem. Azt hittem, hogy kődarabok hullanak rám.”

A becsapódó aszteroida – amely egyes kutatók szerint inkább egy üstökös lehetett – hatalmas pusztítást okozott: 

  • 80 millió fát döntött ki,
  • 2149,69 négyzetkilométert területet tarolt le,
  • megszámlálhatatlan rénszarvast pusztított el.

A robbanás ereje egy közepes méretű hidrogénbomba erejének felelt meg. Egyes számítások szerint 185–1000-szer volt erősebb a Hirosimára ledobott atombombánál

Nostradamus is jósolt aszteroidákról, olvasd el az alábbi cikkünkben, hogy mit.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.