Kiderült, milyen szaga van a múmiáknak: meg fogsz lepődni a jellemzésen

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nem igazán jutna eszünkbe, hogy múmiákat szagolgassunk, eléggé visszataszítónak tűnik. Most azonban néhány kutató megtette ezt, és kiderült, hogy valójában egészen kellemes illatúak.

Egy új tanulmányban a kutatók kémiai elemzéseket és emberi szaglópaneleket is alkalmaztak kilenc, akár 5000 éves múmia szagának vizsgálatára,  melyek a kairói Egyiptomi Múzeumban voltak kiállítva vagy tárolva.

Meglepő a múmiák szaga

A leírásaikban a leggyakrabban használt jelzők a „fás”, „fűszeres” és „édes” voltak. Emellett virágos jegyeket is észleltek, amelyeket a balzsamozáshoz használt fenyő- és borókagyanta okozhatott. A tanulmány egyik szerzője elmondta, hogy a kutatókat régóta lenyűgözi a múmiák illata, ezért szerettek volna szisztematikus vizsgálatot végezni a témában.

Egészen kellemes szaga van a múmiáknak
Fotó: Ron Watts / Getty Images Hungary

Az ókori egyiptomiak számára az illatok fontos szerepet játszottak a mumifikáció során. Az olajok, viaszok és balzsamok segítségével nemcsak a testet, hanem a lelket is igyekeztek megőrizni a túlvilág számára. A mumifikálás elsősorban fáraóknak és nemeseknek volt fenntartva, és a kellemes illatok a tisztaságot és az isteni jelenlétet jelképezték, míg a rossz szagok a romlás és enyészet jelei voltak.

Ugyanakkor arra is figyelmeztetnek, hogy a most felfedezett illatok nem feltétlenül felelnek meg azoknak, amelyeket a múmiák balzsamozásakor az ókorban élő emberek érezhettek, ugyanis ezek az évezredek alatt nyilván megváltozhattak valamelyest.

A legenda szerint Napóleon megjárta a gízai Nagy Piramist, tudd meg a cikkünkből, hogy mi történhetett vele ott benn, amíg egyedül volt.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.