Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Volt olyan időszak Magyarországon, amikor a pénzekre már ki sem írták számokkal az értéküket, mert ahhoz az 1-es után 20 nullának kellett volna állnia. Ekkor nem a vagyonokat mérték milliárdokban, hanem a havi infláció százalékát.
Alighanem mindenki eljátszott már a gondolattal, hogy milyen lenne milliárdosnak lenni. De ilyenkor senki nem úgy képzeli, hogy ezek a milliárdjai semmit sem érnek. Máig élénken emlékszem az általános iskolai törikönyvemben szereplő fotóra, amin az értéktelen bankjegyeket az utcán söprik össze. Akkoriban még csak azért ütött szíven a dolog, mert gyűjtöttem a pénzeket a világ minden tájáról (ami azért volt kihívást jelentő feladat, mert alig lehetett külföldre utazni), és iszonyú pazarlásnak éreztem, hogy a szép régi bankókat csak úgy elszórták az emberek. Ma már tudom, hogy olyan gyorsan inflálódott a pénz, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) minden talpalatnyi területe is kevés lett volna hozzá, ha a forgalomba nem került kötegeket mind meg akarják őrizni az utókornak.
A magyar infláció minden mást überelt
Valószínűleg a boltok árcéduláit látva sokan gondolják, hogy ennél rosszabb már nem lehet, pedig de. A kiugrónak mondott 2023-as, 25 százalékot meghaladó inflációs érték kismiska ahhoz képest, amit kereken 80 éve kellett átélnie az országnak. Akkor ugyanis nem az éves, hanem a napi pénzromlás mértéke is ennek a nyolcszorosa volt. Ennek az éves mértékét nemcsak kimondani, de leírni is nehéz: 42 kvadrillió százalék, ami 24 nullát jelent a két első számjegy mögött. Ennek „köszönhetően” egészen a legutóbbi időkig Magyarországé volt a valaha mért legnagyobb hiperinfláció kétes dicsősége.
1 pengő, 2 pengő, 5 pengő, 10 pengő, 50 pengő, 100 pengő, 500 pengő, 1000 pengő, tízezer pengő, százezer pengő, egymillió pengő, tízmillió pengő, százmillió pengő, egymilliárd pengő, tízezer milliárd pengő (vagyis tízezer milpengő), százezer milpengő, egymillió milpengő, tízmillió milpengő, százmillió milpengő, egymilliárd milpengő, tízezer bilpengő (a milliárdról a billiárdra ugrott), százezer bilpengő, egymillió bilpengő, tízmillió bilpengő, százmillió bilpengő… Így növekedtek a pengő bankjegyek címletei, és mire ezt végigolvastad, annyi idő múltán szinte már ki is jött a következő. 1945 tavaszától 1946 nyaráig 400 millió darab új bankjegyet nyomtattak 23 féle címletben. A világon használt legnagyobb címletű bankjegy is magyar volt, ez a 100 trillió pengős, de a bankókra százmillió bilpengőt nyomtak, hogy a közemberek jobban értsék. Bár nekik valószínűleg már úgyis mindegy volt.
Mindenesetre hazánk nem az egyetlen ország, amely megismerte ezt a pénzügyi rémálmot. Az alábbiakban bemutatjuk a világtörténelem 10 legdrámaibb inflációját.
1. Magyarország (1946): 207%-os napi infláció
A pengő elképesztő sebességgel veszítette értékét a második világháború utáni gazdasági káoszban: a veszteségek, a jóvátételi kötelezettségek, a megszálló csapatok ellátása mind tovább terhelték a háború miatt amúgy is kiürült államkasszát, amelynek adóbevételei a kiadások 1 százalékára sem nyújtottak fedezetet. Beindult hát a fedezet nélküli pénznyomtatás, aminek nem lett jó vége: a csúcsinfláció idején az árak 15 óránként duplázódtak, és a napi infláció meghaladta a 200%-ot (havi 50% fölött már hiperinflációról beszélünk, a miénk több trilliószor nagyobb sebességű pénzromlás volt).
1946 júliusában nyomták ki a világtörténelem legnagyobb címletű bankjegyét, az egymilliárd bilpengőst (meg sem kísérelték rápasszírozni a 21 darab nullát, a bilpengőt pedig már elejétől b-pengőnek rövidítették, hogy ne sokkolják a vásárlókat), ami azonban már nem került forgalomba.
Egy tojás ekkor egytrillió pengőbe került, de többnyire nem is pénzzel egyenlítették ki az árát, hanem cigarettával vagy más kelendő termékkel. A Budapesti Szakszervezeti Közlöny 1946. májusi számában közölt statisztikai adatok szerint egy átlagmunkásnak egy kiló cukorért 300, egy férfiruháért pedig 33 ezer órát kellett dolgoznia. Ez a hiperinflációs időszak körülbelül egy évig tartott, és az ország valaha látott legnagyobb szegénységi válságához vezetett. Végül 1946. augusztus 1-jén bevezették a forintot, ami véget vetett ennek a helyzetnek. Becslések szerint aznap, amikor lecserélték a valutát, az összes forgalomban lévő pengő bankjegy összege megegyezett 1 amerikai dollár értékének ezredrészével.
A hivatalos átváltási arány alapján 400 kvadrilliárd pengő ért egy forintot. Most az egyszer kiírjuk számokkal, hogy ez mit jelentett: 1 forint = 400 000 000 000 000 000 000 000 000 000 pengő.
2. Zimbabwe (2008): 98%-os napi infláció
Az 1980-ban függetlenné vált Zimbabwe gazdasága az etnikai alapú reformok és földosztások miatt Robert Mugabe kormányzása alatt teljesen összeomlott, 2008 novemberében a havi infláció mértéke 80 milliárd százalékos volt, az árak óránként változtak, és naponta majdnem megduplázódtak. A zimbabwei dollár 100 billiárdos címletet ért el, de ez sem volt elég egy kenyér megvásárlásához. Az emberek kötegekben vitték a bankjegyeket a bevásárlásra, ám még így is alig kaptak értük valamit. A pénzromlás megfékezésére az ország végül 2009-ben feladta saját valutáját, és több külföldi pénznemet, például az amerikai dollárt és a dél-afrikai randot kezdte használni.
3. Kis-Jugoszlávia (1994): 65%-os napi infláció
A délszláv háború és az emiatt elrendelt gazdasági szankciók közepette Jugoszlávia maradéka és a vele pariban mozgó Boszniai Szerb Köztársaság hiperinflációja minden képzeletet felülmúlt. A havi infláció 313 millió százalékot tett ki, és a mindennapi élet gyakorlatilag ellehetetlenült: 1994 januárjára az árak 34 óránként megduplázódtak, és alig több mint két nap alatt megháromszorozódtak. A legnagyobb címlet az 500 milliárd dináros bankjegy volt, amelyet azonban alig egy héttel a kibocsátása után már értéktelenné nyilvánítottak. A helyzet odáig fajult, hogy a pénzgyártás gyorsasága nem tudta követni az árnövekedést, az emberek ezért barterkereskedelemre rendezkedtek be: alapvető árucikkeket, például élelmiszert és tüzelőanyagot cseréltek egymás között, illetve a nyugatnémet márkát hívták segítségül a pénzügyi tranzakciókhoz. A hiperinflációt végül új valuta bevezetése és pénzügyi reformok révén sikerült megállítani.
4. Venezuela (2016–): 40%-os napi infláció
Venezuela pénzügyi krízise mind a mai napig tart, holott az ország a világ egyik legnagyobb kőolajkészletével rendelkezik. 2018-ban az infláció havi szinten elérte a 2,7 millió százalékot, és az árak kétnaponta duplázódtak. Egy hétköznapi bevásárlás olyan összegbe került, amit teherautónyi bankóval fizettek ki, ezért a nemzeti valuta a mindennapokban használhatatlanná vált, a helyiek amerikai dollárra váltottak. A legnagyobb címlet az 1 millió bolívar volt, míg végül 5-öt levágtak a pénz nulláiból, létrehozva az új bolívar soberanót, amely 100 ezer régivel volt egyenértékű. Ám ez sem sokat segített, az ország gazdasági válsága politikai és szociális katasztrófába torkollott.
5. Németország (1923): 20%-os napi infláció
Az első világháborút követő gazdasági válság következtében a német márka teljesen elveszítette értékét, havi szinten 30 ezer százalékos volt a pénzromlás. A hiperinfláció csúcsán az árak kevesebb mint 4 nap alatt megduplázódtak. Egy kenyér 200 milliárd márkába került, így az emberek szó szerint bőröndnyi bankjegyekkel jártak vásárolni. A legnagyobb címlet 100 billiárd márka volt, de ebből is kézikocsiszámra kellett vinni egy nagyobb piaci beszerzőkörútra. A stabilizáció végül egy új pénznem, a Rentenmark bevezetésével vált lehetővé, amely alapot teremtett a gazdaság újjáépítéséhez.
6. Görögország (1944): 18%-os napi infláció
A második világháborús német megszállás alatt Görögország gazdasága romokban hevert, és a drachma teljesen értéktelenné vált. Havonta 14 ezer százalékkal romlott, éves szinten pedig a 8,55 milliárd százalékot is meghaladta az infláció. Egy kiló kenyér ára elérte az 1 milliárd drachmát, az árak alig több mint 4 nap alatt duplázódtak meg. Ekkor a legnagyobb bankó már a 100 milliárdos, az ennél kisebb címletűek pedig csak tüzelőnek voltak jók. Igazából eddigre élelmiszerekből és az alapvető szükségleti cikkekből is hiány alakult ki, így értékállóbb pénzzel sem lehetett volna semmire menni. Ez a helyzet csak az ország felszabadítása és az új valuta bevezetése után változott meg.
7. Kína (1949): 14%-os napi infláció
A kínai polgárháború zűrzavara alatt a gazdaság teljesen összeomlott. Az infláció éves szinten elérte az 5070%-ot, és az árak 5 nap alatt megduplázódtak. Az emberek aranyat vagy más vagyontárgyakat használtak az alapvető árucikkek beszerzéséhez, mivel a helyi valuta gyorsabban vesztett értékéből, mint amilyen ütemben nyomtatták az új bankjegyeket. A legnagyobb címlet a 6 milliárd jüan volt. A hiperinfláció véget vetett a Kuomintang uralmának, a stabilitást a kommunista hatalomátvétel és az új valuta, a renminbi, magyarul „a nép pénze” bevezetése hozta meg.
8. Örményország (1993): 6%-os napi infláció
A Szovjetunió összeomlása után az újonnan függetlenné vált Örményország évi 3800%-os hiperinflációval nézett szembe, az árak 12 naponta megduplázódtak. A legnagyobb címlet ekkor az 50 ezer rubeles volt, de az rohamsebességgel értéktelenedett el. A hosszan tartó válság kimerítette az ott élőket, akiknek a többsége csak külföldi élelmiszersegélyek révén tudta túlélni ezt az időszakot. Az ország 1994-re lassította le az inflációt a gazdasági reformok és az új valuta, a dram bevezetésével.
9. Türkmenisztán (1993): 5%-os napi infláció
A szovjet utódállamok közül Türkmenisztánban is hasonló helyzet alakult ki, ahol a rubel összeomlása utáni önállósodás gazdasági káoszhoz vezetett. Az éves infláció meghaladta a 3200%-ot, így itt is nagyjából 12 naponta az előző árak dupláját kérték termékeikért az eladók. A lakossági igényeket jegyrendszer bevezetésével próbálták kielégíteni, a dolgozók a fizetésüket sem pénzben kapták, hanem az általuk megtermelt árucikkekben, amiket aztán egymás között csereberéltek. Az infláció megfékezésére az ország szigorú gazdasági intézkedéseket hozott, és az elértéktelenedett fizetőeszköz helyett bevezette a manatot.
10. Peru (1990): 3%-os napi infláció
A 80-as években Peru gazdasága összeomlott, a boltok polcai kiürültek. Az addigi nemzeti valuta, a sol annyira elértéktelenedett, hogy 1985-ben bevezették helyette az intit. Hosszú távú megoldást azonban ez sem hozott, a piaci és politikai bizonytalanság közepette az évtized végére az új fizetőeszköz is elődjéhez hasonló sorsra jutott: éves szinten 2000 százalékos infláció sújtotta. Egyre-másra bocsátották ki a magasabb címleteket, a legnagyobb érték az 5 milliós volt. Amikor már ez sem volt elég a napi tranzakciókhoz, megújították a régi fizetőeszközt, ami 1991-ben nuevo sol néven 1 milliós átváltási árfolyamon lépett az addigi helyébe.
Ami a fenti toplistánkat illeti, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy az ártörténet.hu szakportál alapítója szerint az első két helyezés bizonyos tekintetben megfordult. Danyi Pál a Magyar Nemzeti Levéltárban őrzött napi inflációadatok alapján kiderítette, hogy a hazai legmagasabb, 1946. július 13-i érték 2,815 milliárd százalék, míg a zimbabwei napi csúcs a 2008. november 14-én tetőző 79 milliárd százalék volt, ebben az összehasonlításban tehát az afrikai ország 28-szorosan megvert minket. Akárhogy is legyen, a 80 évvel ezelőtti időszakunk mindenképpen katasztrofális volt, és csak reménykedni lehet, hogy soha többé nem kell ilyen összehasonlításokban az élre kerülnünk.
Hogy milyen vadonatúj forint jöhet a jövőben, arról ebben a cikkünkben írtunk.
