Baj van Bajban: szellemváros maradt a szovjet katonák után a magyar településen

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A magyar Baj községben 1956-tól 1990-ig működött a szovjet laktanya, ahol évekig Aszlan Maszhadov, a szakadár Csecsenföld későbbi elnöke volt a parancsnok. A hely a kiürítése óta folyamatosan pusztul.

Félelmetes. Ezt jelenti magyarul az orosz föderáció délnyugati csücskében található Csecsenföld fővárosának neve. csecsen-ingus köztársaság a szocialista időkben Komárom megye „nagy testvére” lett, fővárosa, Groznij pedig Tatabánya testvérvárosa – számolt be a Dolgozók Lapja 1972. április 1-jei száma. És hogy ezt nem áprilisi tréfának szánták, azt jól jelzi, hogy még egy akkoriban épült lakótelepet is elneveztek róla a magyar megyeszékhelyen. De Groznijéhoz hasonlóan a Tata melletti Baj település neve is beszédes.

Baj beigazolta a magyar helységnév baljós hangulatát

Baj nem cáfolt rá vészjósló nevére. 1956. október 27-én a község laktanyájánál leadott sortűzben nyolc bányász esett össze holtan, és több mint tízen megsebesültek. Ez a tragédia a forradalom legvéresebb eseménye volt Komárom megyében. A szabadságharc leverése után pedig már november 4-én szovjet csapatok vonultak be a településre, átvéve a helyőrséget a magyar honvédektől. 

Az 56-os sortűztől a szovjet bevonulásig csőstül jött a baj a magyar településen
Fotó: Wolf Géza

Baj innentől kezdve igencsak jelentős szerepet töltött be a térség katonai infrastruktúrájában, itt kapott helyet egy önjáró tüzérezred, amely egy nagyobb páncélos lőteret is magáénak tudhatott a település határában, majd egy rakétás sorozatvető – közismert nevén katyusa – zászlóalj. Ám a hab a tortán a 459. szovjet rakétadandár idetelepítése volt, amely már rendelkezett olyan haditechnikával, ami alkalmas volt kis hatótávolságú nukleáris csapás végrehajtására.

Idézőjel ikon

Nyílt titok volt, hogy az ide vezényelt csapatoknak volt atomtöltetük

– árulta el a Díványnak egy már akkoriban is itt élő férfi, aki a kaszárnya tőszomszédságában felhúzott tiszti lakótelepen lelt új otthonra a „nagy testvér” távozása után. 

A laktanya belső részei sokkal jobban járhatók, mint a külsők
Fotó: Wolf Géza

3 és fél évtizedre kvártélyozták be magukat a szovjetek

Persze a szovjetek kivonulására még igencsak sokat kellett várni, az „ideiglenesen” itt állomásozó katonák utóvédjét 1990. június 24-én, vagyis röpke három és fél évtized elteltével vonták ki. Állítólag azért tartott ilyen soká, hogy legyen idejük fű alatt kivinni az atomfegyvereket, amelyek itteni jelenlétét hivatalosan sosem ismerték el, de az átláthatóság amúgy sem volt a szocialista rendszer erőssége.

Átláthatatlan az udvar is, ahol kétemeletnyi magasságig nő az aljnövényzet
Fotó: Wolf Géza

Ennek a 14 ezer négyzetméteres területen elterülő, három 3000 négyzetméteres épületet magába foglaló laktanyakomplexumnak a parancsnoka pedig egy ideig az az Aszlan Maszhadov volt, aki a csecsen függetlenségi mozgalom ikonikus alakjaként 1997-ben a szakadár Icskéria elnöke lett. Életrajzából az derül ki, hogy 1981-ben a szentpétervári katonai akadémia elvégzése után küldték Magyarországra, ahol először Bajon lett törzsfőnök, aminek persze semmi köze a Winnetou-könyvekből ismert apacs indiánvezető rangjához. Mindenesetre a laktanyában akkor nagy számban lévő csecseneket és egyéb kaukázusi népek katonáit maga köré gyűjtötte.

Idézőjel ikon

Úgy is nevezték őket, hogy a csecsen ezred

– mondta a neve elhallgatását kérő forrás, aki szerint Maszhadov más volt, mint a korábban megismert szovjet elöljárók: nem járt vadászni az elvtársakkal, kerülte az orosz tisztek hagyományosan vodkában fuldokló társaságát és a szovjet ünnepségeket, még a november hetedikei díszszemlék alól is kihúzta magát.

A díszszemlék idején még nagyobb rend lehetett a laktanya falai között
Fotó: Wolf Géza

Bejárta a keleti blokkot a csecsen hadúr

1985-től Baj után egy évig a kecskeméti laktanyában is törzsfőnökösködött, majd szolgált még az NDK-ban is, mielőtt a széthullóban lévő Szovjetunió védelmére hazavezényelték: a Moszkvától elszakadni kívánó Vilniusban kellett részt vennie a litván függetlenségi mozgalom vérbefojtásában. Ez a beavatkozás azonban nem járt olyan hosszú távú eredménnyel, mint az 1956-os Magyarországon, Maszhadov pedig hamarosan már odahaza, Csecsenföldön harcolt előző munkaadói ellen. A sors fintora, hogy végül orosz belügyi csapatok végeztek vele.

Égigérő fűbe vezet le az épületből a lépcső
Fotó: Wolf Géza

Így zajlott a szovjet kivonulás

Közben a szovjet csapatok itthoni kivonása is lezajlott: 1989 és 1991 között csaknem 100 ezer katona, valamint több ezer jármű, tank és fegyver került határainkon kívülre, lezárva ezzel egy több mint négy évtizedes időszakot, amely alatt Magyarország a szovjet kalasnyikovok árnyékában élt. A hidegháborús években szinte megközelíthetetlen katonai létesítmények pedig ebek harmincadjára jutottak.

Aki bemerészkedik a laktanya területére, az harckocsikkal találja szemben magát
Fotó: Wolf Géza

A baji laktanya ma szinte kísérteties állapotokat tükröz: az épületek külseje omladozik, a vakolat sok helyen levált, és a csupasz téglák látszanak; az ablakkeretek üvegei réges-rég eltűntek, a helyüket sötéten tátongó nyílások váltották fel, melyek csak fokozzák az elhagyatottság érzését. Az egykor katonáktól nyüzsgő udvart burjánzó növényzet borította be, bokrok és fák nőnek ki még az épület tetejéről és oldaláról is. De a legfélelmetesebb a két magányos szovjet BRDM-2 típusú páncélozott felderítő jármű, mintha olyan sietősen kellett volna elhagyni a területet, hogy ezek csak úgy ottfelejtődtek.

Ha egy másik, 35 éve pusztuló magyar szellemváros is érdekel, ide kattintva arról is olvashatsz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.