Így élt a legendás magyar ujj nélküli apáca

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Több ujját is eltávolították az egykor a váci Fehérek templomában élő apácának. A szerencsés véletlen miatt spontán mumifikálódott egykori szerzetesnővér különleges életet élhetett.

A váci főtéren található Fehérek temploma évszázadokig rejtegette titkát: több száz, a barokk idején eltemetett egyházi alkalmazott és polgár teste mumifikálódott az épület és a klíma sajátosságainak következtében a föld alatt. Bár a városban legendaként élt a templom titka, csupán harminc évvel ezelőtt fedezték fel a magyar múmiákat. Az itt eltemetett egyik apáca kiemelt helyet kapott a későbbi vizsgálatok során is, nem véletlenül.

1994-ben meghatározó telefonhívást kaptak a váci Tregor Ignác Múzeum dolgozói, feltártak egy kriptát a múzeummal szemben lévő, felújítás alatt álló templom mélyén, és több száz mumifikálódott holttestre bukkantak. Az ott eltemetettek között akadtak gyermekek, felnőttek, világi személyek, szerzetesek, papok és apácák egyaránt. Egy korábbi videónkban megnézheted, miként élték meg a muzeológusok a különleges felfedezést, és mit rejt a titokzatos temető:

A mumifikálódott apáca élete és halála is rejtélyes

A váci múzeum kiállításán számos, díszes koporsó mellett három múmia kapott kiemelt figyelmet, az említett apáca azonban nincs köztük, ugyanakkor őt az elmúlt időszakban több vizsgálatnak is alávetették. Múmiáját az egyik legkülönlegesebbnek tartják. Bár apáca volt - három női szerzetest rejtett a kripta -, a polgárok között temették el. Ruhája alapján apáca lehetett, de azt nem tudni, mely rend tagjaként öltözött be egykor. 

A Tridentina Róza Ciánia néven említett asszony születési neve ismeretlen, a város anyakönyvében nem szerepel újszülöttként, így valószínűleg nem helyi lakos volt. Különlegessége azonban nem pusztán a fentiekben rejlik,

Idézőjel ikon

ő az ujj nélküli apáca.

A szerzetes nővér valamilyen módon eltávolított ujjait bal lábához téve, egy apró csomagban találták meg, egy levél mellett. Amint az a Múlt-kor által közölt vizsgálati eredményekből kiderült, ezt a levelet is többféle vizsgálatnak vetették alá, nem csak a nővér maradványait.

Több mint 200 holttest mumifikálódott a váci altemplomban, köztük több apáca is
Fotó: Kiss Marietta Panka

A levélben rejlik az apáca titka?

Korából fakadóan a levél olvashatatlanná vált, hiszen több száz évet töltött eltemetve. A nyelvészeti vizsgálatok során kiderült, hogy a levágott ujjakat rejtő papírtekercsen szereplő szövegtöredék elszlovákosodott cseh nyelven íródott, mely középszlovák szavakat is tartalmazott. A szöveg rekonstruált részében olvasható, hogy valaki az összegyűjtött pénzével együtt van eltemetve, azonban sem a szó végi ragok, sem a névmások nem olvashatóak benne. Az írója a nyelvezet alapján meglehetősen műveletlen lehetett. 

Idézőjel ikon

"Nem ismerjük a levélíró személyét; nem tudjuk, hogy ő maga volt-e, aki így hagyott üzenetet az utókornak, vagy valaki más írta a szöveget. Az is lehetséges, hogy a papírmaradvány nem áll közvetlen összefüggésben a benne talált végtagmaradvánnyal (talán egyszerűen csak ez akadt a keze ügyébe annak, aki becsomagolta, majd a holttest lábához helyezte a két ujjat)."

- összegzi a lap a vizsgálatok nyomán. 

Évszázadokon át rejtőztek a múmiák a föld alatt
Fotó: Kiss Marietta Panka

A szakértők között sincs egyetértés az apáca életének végén történtekről

A Tridentina Róza Ciána körüli talányokat az is fokozta, hogy nem lehetett tudni, vajon még életében, vagy halálát követően veszítette el ujjait. Talán egy balesetben vagy betegség miatt roncsolódott a keze? Szándékos csonkolás, netán rablás vagy a holttest kifosztása miatt távolították el bal kezének két ujját, és jobb kezének ujjpercét.

Díszítetlen koporsója a feltárás során a 12. számot kapta, latin felirata szerint végső nyughelyül szolgált egy apácának:

"Tridentina Róza Ciánia, aki jámboran meghalt december 15-én az 1798. évben, élt 51 évet, 11 hónapot, 12 napot, a szüzek példaképe volt."

Az egykori apácát, annak ellenére, hogy festetlen koporsóban feküdt, meglehetősen díszes körülmények között, virágkoszorúval a fején, virággal karjaiban, szalagokkal díszítve temették el. A lábánál elhelyezett papírtekercsen egy szentolvasót is elhelyeztek. Ebben találták meg a bal kezéről hiányzó ujjmaradványokat. 

Apró csomag rejtette az apáca ujjait, melyet szentolvasóval tekertek körbe
Fotó: Kiss Marietta Panka

A kutatók több hipotézist is felállítottak azzal kapcsolatban, vajon miként veszíthette el ujjait a szép kort megért nő. Felmerült, hogy véletlenül vágta le saját ujjait, és emiatt vérmérgezést kapott, és az is, hogy egy fertőzés miatt kellett amputálni azokat. Végül a bal kézről és a két ujjmaradványról készült röntgenfelvételek eredményei alapján azt kizárták, hogy baleset történt vele, ugyanis a vágás helyén nem volt traumás sérülés, ahogy fertőzést sem igazoltak rajta. A digitális felvételeken azonban szabad szemmel nem látható, apró, éles metszési nyomokat fedeztek fel.

Két patológust és antropológust is felkértek a képek és a végtag elemzésére, szakvéleményeik azonban nem zárták le teljes egészében az apáca ujjvesztésének feltételezett történetét, némileg ugyanis ellentmondóak. Abban azonban a vizsgálatok egyetértenek, hogy a halál beálltát követően valamennyi idő eltelhetett az amputációig, amit ráadásul nem is szakember végzett. Hogy mégis mi volt az oka az amputációnak, további vizsgálatokra vár. 

Ha érdekel, miért temettek egyes múmiák mellé ehető szentképeket, ezt a cikkünket ajánljuk neked

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.