A mai negyvenesek és a náluk idősebbek emlékeiben még élénken él az a bizonyos január 1987-ben, amikor szinte megbénult az élet az országban a hó miatt. Bár akkor talán csak az iskolások számára volt igazán élvezetes az extrém hóhelyzet, egyre nagyobb nosztalgiával tekintünk vissza ezekre a napokra, hiszen régóta nem volt részünk igazán nagy havazásban.
Az elmúlt száz év során csak tizenöt olyan karácsony fordult elő, melynek mindhárom napján legalább öt centi vastagságban hó födte volna a talajt.
Az utóbbi években nem csak karácsonykor, hanem gyakorlatilag a telek nagy részében is nélkülöznünk kellett a puha hótakarót – nem csoda, ha 1987. január 12-ére úgy gondolunk vissza, mint egy mesebeli napra.
Az a mesebeli, régi január
A villamossínek mentén a jármű magasságáig felhalmozott hóoszlop, kimaradó tömegközlekedési járatok, iskolából hazaküldött gyerekek, élménybeszámolók szerint gyalogszerrel lehetett átkelni a budapesti Feneketlen-tavon, heteken át nem volt gond, hol lehet majd szánkózni, helyenként többméteres magasságba emelkedtek a hótorlaszok. Székesfehérvárt elzárta a külvilágtól az égi áldás, számtalan út vált járhatatlanná.
Az embereknek sok helyen szó szerint ki kellett ásniuk magukat otthonaikból,
és a korabeli tudósítások azt is feljegyezték, hogy az áruszállítás is komoly nehézségekbe ütközött az országban. Az igazán zord körülményekhez hozzátartozott az is, hogy az ország egyes részein bőven mínusz húsz fok alatt járt a hőmérő higanyszála, volt, ahol mínusz 28 fokot mértek ebben az időszakban.
Az elmúlt évszázadok nagy havazásait a történelemkönyvek is feljegyezték: az Arcanum adatbázisa szerint
1601-ben az ember mellkasáig érő magasságba tornyosodott a lehullott téli csapadék,
amely lehetetlenné tette a szárazföldi közlekedést, a Duna jegét egyszerűbb volt használni, mégoly csúszósan is, mint a feltehetően az akkori kor körülményei közt tisztíthatatlan utakat. 1708-ban hasonlatos helyzet alakult ki – Sopronról úgy tartják, az ablakból lehetett az utcára lépni, illetve közvetlenül a városfalakra.
Száraz lábbal is átkelhettek a Dunán
A valaha mért legvastagabb hótakaró ugyanakkor 1947-ben lepte el az országot. A tartós és intenzív havazások eredménye megmaradt, így tudott nagyon vastag hóréteg kialakulni az országban: januárban, februárban, sőt, még márciusban is jelentős mennyiségben esett. Ennek köszönhetően, míg az év első hónapjaiban 20-30, addig a másodikban már 40-60 centiméteres hó borította az ország egyes részeit.
A hó hozzávetőlegesen március 20-áig maradt meg, miközben a Dunán is masszív jégpáncél alakult ki.
Budapesten olyannyira, hogy februárban az emberek híd helyett a folyó jegét használva sétáltak át egyik partról a másikra. Február 19-én Kőszegen 151 centiméteres hótakarót mértek, ez máig megdöntetlen rekordot jelent. Ha belegondolunk, hogy a legendás 1987-es hó esetében mindössze 50-70 centiméteres volt a hóréteg, mely 5-6 nap alatt hullott le, akkor látjuk át igazán, micsoda helyzetet is jelenthetett ez.
Jelentős hóval találkozhattak a magyarok 1993-ban is: november 12-étől nyolc napon át esett, majd a hónap végén újabb havas időszak következett. Félméteres hótakaró volt a végeredmény, melyre decemberben még további csapadék érkezett.
A márciusi hó örök emléke
Ha hóról beszélünk, természetesen megkerülhetetlen 2013. március 15-e is, amikor is váratlan módon hó lepte be az országot. A havazás már előző nap megkezdődött, és összességében 25 centiméter alatti hómennyiséggel járt, de ez is megbénította az országot a hóátfúvásoknak köszönhetően. Települések tucatjait zárta el ez a külvilágtól, valamint rengetegen ragadtak az autópályákon, mivel a hosszú hétvégén síelni vagy rokonlátogatásra indultak, de nem jutott el hozzájuk a katasztrófavédelem felhívása.
