Ilyen lesz a földi élet 500 év múlva

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bár a modern technológiának és a mesterséges intelligenciának köszönhetően a tudósok meglehetősen pontos előrejelzéseket tudnak készíteni a jövőről, ennek ellenére nehéz feladat megjósolni, hogy milyen lesz a földi élet 500 év múlva. Pedig ez a kérdés nem csak a gyerekeket foglalkoztatja.

Nem könnyű megjósolni, milyen lesz a földi élet 500 év múlva, hiszen a változásban sok tényező szerepet játszik. Ráadásul a természetben végbemenő, sokszor ciklikus változások mellett épp mi, emberek vagyunk azok, akik viselkedésünkkel igen jelentősen befolyásoljuk és előidézzük a Földön bekövetkező változásokat. A tudósok szerint egy biztos: 500 év múlva egy teljesen más ökoszisztémával rendelkező bolygón zajlik majd az élet. 

Két fontos tényező befolyásolja a föld sorsát

Közismert, hogy a Föld állandó mozgásban, változásban van. Ezeket a bolygónkon végbemenő változásokat két fő tényező befolyásolja. Az egyik, hogy a Földnek folyamatosan változik a dőlésszöge, sőt a pályája is, hogy közelebb kerüljön a Naphoz vagy épp távolabb tőle. Ezek a változások azonban nem egyik napról a másikra, hanem több tízezer év alatt mennek végbe, és sok olyan időszakokért is felelősek, mint amilyen a jégkorszak is volt.

A Föld és a bolygón kialakult élet folyamatosan változik
Fotó: Surasak Suwanmake / Getty Images Hungary

A földi élet alakulására más tényező, pontosabban tényezők is hatnak: az élőlények, köztük is a legjelentősebb, az ember. Azonban amíg a ciklikusságból adódó változásokat előre lehet látni, mi több, ki is lehet számítani, addig a Földön zajló életek hatásait nehezebb megjósolni, miután nem tudjuk, hogyan befolyásolják vagy zavarják meg az ökoszisztémát.

A Föld élete tényleg a mi kezünkben van

A fentebb említettektől függetlenül geológiai szempontból ötszáz év nem túl hosszú idő. Ahhoz azonban épp elegendő, hogy az emberek hozzájáruljanak annak a rendszernek a megváltoztatásához, amelyben az élőlények, a növények, az állatok, a baktériumok, valamint az ezeket körülvevő élettelen környezet kölcsönhatásban van, és működő egységet alkot egymással. 

Főként a kényelmünket szolgáló tevékenységekkel rongáljuk a Földet
Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

A legnagyobb változást kétségtelenül mi, emberek idézzük elő azzal, hogy erdőket vágunk ki és fontos vadvilági élőhelyeket szüntetünk meg, városokat építünk és növényeket termesztünk. Mindezzel a nem őshonos fajokat egyik helyről a másikra költöztetjük a bolygón, megzavarva ezzel az ökoszisztémákat.

A növények és állatok természetes élőhelyét is legfőképp az emberi tevékenységek változtatják meg
Fotó: AscentXmedia / Getty Images Hungary

De jelentősen hozzájárulunk a globális felmelegedéshez is. Nem kérdés, hogy az emberek okozzák az éghajlat változását, főként a fosszilis tüzelőanyagok elégetésével, amelyek több üvegházhatású gázt bocsátanak ki a légkörbe, mint amennyit a bolygó és a légkör elbír. Normális esetben az üvegházhatású gázok felfogják a Nap hőjét, ahogy az üvegház üvege is teszi, így melegebben tartják a Földet. Ez hasznos lehet, de csak addig, amíg túl sokat nem kapunk belőle.

A túl sok szén-dioxid következménye a hőmérséklet emelkedése, ami életveszélyesen forró nyári napokhoz, valamint Grönlandon és az Antarktiszon jégolvadáshoz vezethet. Az olvadó jégtakaró megemeli az óceánokat, ami a part menti területeken áradást okoz. 

A felmelegedő bolygó a szélsőséges időjáráshoz is hozzájárulhat, például okozhat akár pusztító hőhullámokat, viharokat és aszályokat is, amelyek szintén megváltoztathatják a Földet, és ezzel veszélybe sodorhatják a bolygó összes élőlényét.

A Föld most éppen ezekkel a problémákkal néz szembe, és a vázolt okokból bekövetkező változások egy egészen más bolygót hozhatnak létre 500 éven belül. Az azonban, hogy milyen mértékű és jellegű lesz az átalakulás, nagyrészt attól függ, hogy az emberek mennyire hajlandóak megváltoztatni a jelenlegi életmódjukat.

Tanulnunk kellene az elmúlt 500 évből

Ha visszatekintünk az elmúlt ötszáz évre, látni fogjuk, hogy a Föld összes ökológiai rendszere, az úgynevezett bioszféra drámaian megváltozott. Az emberek száma mintegy 500 millióról mára több mint 7,5 milliárdra nőtt. Ebben az időszakban több mint 800 növény- és állatfaj pusztult ki a különféle emberi tevékenységek következtében. Ahogyan az emberi populáció növekszik, úgy más fajoknak kevesebb helyük marad a „vándorlásra”. A tengerszint emelkedése tovább szűkíti a teret, még kevesebb földterület marad, és az emelkedő hőmérséklet miatt sok faj kipusztul, vagy számára kedvezőbb éghajlatra költözik.

Ha hajlandóak vagyunk életmódot váltani, a Föld életét és meghosszabíthatjuk
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

Bár nem csak az ember felelős a Földön bekövetkező változásokért, de a legnagyobb hatással mégis csak mi vagyunk a bolygóra. Napjaink egyik legnagyobb kihívása nem más, mint az, hogy abbahagyjuk azokat a tevékenységeket, amelyek a problémákat, sőt akár a pusztításokat okozhatják. 

Egy biztos, az előttünk álló ötszáz évben a technológia kétségtelenül javulni, fejlődni fog. Nagyon fontos azonban, hogy ezek a technológiai megoldások ne csupán csak a mi kényelmünket, hanem a környezetvédelmet is szolgálják. Kockázatos lenne, és igen drága árat fizetnénk azzal, ha továbbra is ugyanazokat és ugyanúgy tennénk, mint eddig, és mindeközben azt várnánk, hogy valami változzon, jóra forduljon. 

De arra sem szabad várni, hogy majd valaki más tegye meg helyettünk a szükséges lépéseket, hogy javuljanak a jövőbeli kilátások.

Ha nem változtatunk az eddigi viselkedésünkön, borítékolható, hogy a Föld 500 év múlva szinte felismerhetetlen lesz. Ha azonban hajlunk a logikus és természetbarát lépésekre, akkor élettel teli erdőivel, óceánjaival, mezőivel és városaival még sok évszázadon át fennmaradhat a Föld az emberiséggel együtt.

Több ősi állat is újra életre kelhet, ha a kutatóknak sikerül fenntartható egyedeket létrehozniuk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.