Gogol sírköve alatt egy másik író feküdt

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mihail Afanaszjevics Bulgakov sokak kedvenc orosz írója, drámaírója, de neki is volt egy nagy kedvence: nem más, mint Gogol. A halála után pedig úgy alakult, hogy ugyanaz alatt a sírkő alatt nyugodott, mint az, akire felnézett.

Gogol volt az az író, akire Bulgakov leginkább felnézett

Bulgakov viszonylag fiatalon, 49 évesen halt meg örökletes veseelégtelenségben 1940-ben. Egész életében nagy rajongója volt Nyikolaj Vasziljevics Gogolnak, aki hatással is volt a munkásságára. A Mester és Margarita főszereplője, a Mester is hasonlít Gogolra. Bulgakov könyvtárában számos könyve megtalálható volt, sőt az életével és a munkásságával foglalkozó cikkek és monográfiák is. Emellett Bulgakov Nascsokinszkij Pereulok-i lakásában volt egy szekreter, amely a legenda szerint Gogolé volt.

Bulgakov hamvait 1940. március 12-én temették el a moszkvai Novodevicsi temetőben (2. parcella, 21. sor, 24. hely) sok más művész és kiemelkedő ismert ember mellett. Az író özvegye, Jelena Bulgakova sokáig nem díszítette fel a sírt, mivel igyekezett méltó megoldást találni. Kezdetben négy körtefát ültetett a sírhely köré, és gondozta a gyepet. 1952-ben Gogol sírkövét, egy nagy gránitkövet lecserélték és kidobták, hogy a mellszobrával helyettesítsék.

Bulgakov orosz drámaíró
Fotó: Heritage Images / Getty Images Hungary

Jelena megtudta, hogy a tömb a temető műhelyében hever elhagyatottan, ezért megpróbálta megvenni, sikerrel is járt, és Bulgakov sírjára helyeztette. Így a halála után Bulgakov tulajdonképpen egyesült azzal az emberrel, akit annyira csodált, és aki megihlette, de az életében soha nem találkoztak. Miután Bulgakov özvegye meghalt, a testét elhamvasztották, hamvait pedig férje sírjába temették el.

Gogol halála

Gogol rettegett attól, hogy élve eltemetik, ezért még a végrendeletében is megemlítette a fóbiát, és kikötötte, hogy meg kell győződni a haláláról, mielőtt eltemetnék:

Idézőjel ikon

Kérem, hogy holttestemet ne temessék el, amíg a rothadás nyilvánvaló jelei nem mutatkoznak rajta.

A kérését teljesítették is. Gogolt a Danilov-kolostorban temették el, a sírját egy nagy kő jelezte, tetején egy orosz ortodox kereszttel. A sírkövet még a Krímben bekövetkezett halála előtt választotta ki magának, és „Golgotának” nevezte el, mivel a kő körvonalai hasonlóságot mutatnak azzal a heggyel, amelyen Jézus Krisztust keresztre feszítették. 1931-ben, amikor Oroszországot már kommunisták uralták, a moszkvai hatóságok úgy döntöttek, hogy lebontják a kolostort, és Gogol földi maradványait a Novodevicsi temetőbe szállíttatják.

Gogol sírja
Fotó: tunart / Getty Images Hungary

Egyes hiedelmek szerint Gogolt élve temették el, és valójában csak mély álomba zuhant. Ezt arra alapozták, hogy amikor 1931-ben exhumálták a maradványait, állítólag szakadt koporsóbélést és természetellenes helyzetben lévő csontvázat találtak.

Az első pletyka arról, hogy Gogolt élve eltemették, közvetlenül a temetése után röppent fel: a szerzetesek állítólag sikolyokat hallottak a föld alól. A mítosz azonban csak a Novodevicsi temetőben történt újratemetése után terjedt el igazán: Vladimir Lidin író, aki jelen volt az exhumálásnál, ismerőseinek és az Irodalmi Intézetben tanuló diákjainak mesélt Gogol természetellenesen kicsavart csontvázáról és a szétszakadt koporsóbélésekről, az emlékirataiban is élénken leírta mindezt. Az exhumáláson szintén jelen lévő másik 20 személy közül azonban senki sem erősítette meg az állításait. Ehelyett más tanúvallomások vannak: hogy 79 év után gyakorlatilag egyáltalán nem volt koporsó, és az igazságügyi szakértőknek nagy nehezen kefékkel kellett megtisztítaniuk a szétesett csontvázat.

2009-ben, Gogol születésének 200. évfordulója kapcsán a mellszobrot a Novodevicsi temető múzeumába helyezték át, és az eredeti Golgota-követ is visszatették a sírjára, az eredeti ortodox kereszt másolatával együtt, így az lekerült Bulgakov sírjáról.

Oroszországban egy híres balettet adnak le a tévében, ha baj van az országban. Az alábbi cikkünkből tudd meg, hogyan kapcsolódott össze a darab és a politika. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.