Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Gyakran még az ellenségnél is ádázabb küzdelmet kellett vívniuk a katonáknak az időjárással a 19-20. század háborúiban. A klíma diktálta körülmények hatással voltak ugyanis a harcosok egészségére és moráljára, de befolyásolta a hadseregek mozgékonyságát, mi több, a hadvezérek stratégiáit és taktikai döntéseit is.
A súlyos konfliktusokkal terhelt 19-20. századi Európa különleges példaként szolgált az időjárási körülmények háborús helyzetben való tanulmányozására. Mert bizony az időjárás egyszerre volt szövetséges és ellenség, így nem csoda, hogy a hadszíntéren szolgáló katonák kénytelenek voltak olyan eszközökkel felszerelni magukat, amelyek segítségével előre tudhatták, milyen időjárásra számíthatnak az előttük álló, vészterhes napokon.
Pusztító erő volt a hideg és a meleg is
Nem egy katona levele igazolja, hogy az időjárási körülmények milyen erős hatással voltak a harctéren szolgálók egészségére és moráljára. Európa változatos éghajlati viszonyai – az óceáni, kontinentális, mediterrán és hegyvidéki klímák – ráadásul különösen összetett kihívásokat jelentettek a katonák számára. Ahogyan a hideg, úgy a meleg is pusztító erőnek számított, amelyet nem ritkán az ellenséggel egyenrangú kihívásként kezeltek.
Elfagyott végtagok és légzőszervi betegségek
Ott volt például Napóleon oroszországi hadjárata 1812-ben, amely októberének és novemberének fagyos időjárása sok katona életét követelte. Az éjszakai –20-30 Celsius-fokos hőmérséklet kikezdte a francia betolakodók szervezetét:
ugrásszerűen megnövekedtek a keringési, valamint a légzőszervi és fertőző betegségek, de katonák százainak fagytak el a kéz- és lábujjai is, ami miatt nem tudták használni a fegyvereiket.
Sokuknak a rendkívüli hideg olyan károkat okozott a végtagjaiban, hogy azokat amputálni kellett. Egyes visszaemlékezések arról árulkodnak, hogy a nyugat felé tartó katonák az úton heverő, megfagyott holttestek vonalát követve tudtak csak tájékozódni .
Így hatott rájuk a forróság
A háborúkban a hőség is ugyanúgy akadályozta a katonákat, akik nem ritkán kiszáradtak. A forróság azonban fejfájást is okozott, sőt miatta villámgyorsan szaporodtak el a betegségeket terjesztő rovarok is. Azt, hogy miként hatott a rendkívüli meleg a fronton harcolókra, az 1829-es görög szabadságharc jól példázza: ekkor ugyanis
a francia hadsereg katonái egymás után dőltek ki a pusztító peloponnészoszi hőség miatt bekövetkező láztól.
A tikkasztó napok egyébként is borzasztóan kifárasztották a katonákat, akik ruhái gyakran nem is alkalmazkodtak a rendkívüli időjáráshoz. Felhevült testükre aztán jött a hideg eső, amely nemcsak lehűtötte a testüket, hanem az öltözetüket is lesúlyozta, amely még inkább gyengítette őket. Az ezután keletkezett sárról már nem is beszélve, amely csak még tovább nehezítette a katonák mozgását a fronton.
Köd, eső és raszputyica
A tengeri, szárazföldi és légi viszonyokat is megváltoztató időjárási körülmények alaposan megzavarták a katonai műveleteket is. A második világháborúban például a szövetségesek 1944 júniusi partraszállását 24 órával el kellett halasztani a rossz idő miatt. A haditengerészethez hasonlóan a légierő szempontjából sem volt mindegy, milyen volt az idő:
1994 decemberében, amikor Oroszország támadást indított Groznij ellen az első csecsen háborúban, a sűrű köd miatt nem tudták azt megtámogatni a légierő becsatlakozásával.
A szárazföldi csapatok számára az eső és a hóolvadás volt a legproblémásabb, ahogyan azt a második világháború oroszországi német hadjárata is mutatta. 1941 októberétől kezdve a nagy esőzéseket az őszi úgynevezett raszputyica követte, amely – lelassítva a német inváziót – a mezőket és az utakat sárrengeteggé változtatta.
Néha jól jöttek az időjárási események
Ezek után nehéz elképzelni, hogy a különféle időjárási események jót is tartogathattak, pedig sok esetben könnyítette meg a harcoló katonák életét. Ott voltak például a folyók, amelyek ugyan gyakran lassították az offenzívákat, a befagyott víz azonban éppen ellenkezőleg, meg is könnyíthette az átkelést. Ez történt az 1809-es finn háborúban is, amikor az orosz hadsereg a jeges Botteni-öblön át érte el a svéd partokat március 19-én, amely manőver el is döntötte a háború kimenetelét. De érdemes megemlíteni a görögöket is, akik
a szelet kihasználva tüzes hajókkal támadtak vissza az ottomán flottára a görög szabadságharc alatt.
Nem csak a háborús technikák fejlődését hozta el
Bármelyik háborúról legyen is szó, kétségtelen, hogy mindegyik hadseregnek fel kellett készülnie az időjárásnak megfelelő ruházattal, felszereléssel és élelemmel. Nyilvánvaló, hogy azok a fronton harcoló katonák, akik tudtak alkalmazkodni a klímakörülményekhez, no és azzal is tisztában voltak, hogyan fordítsák előnyükre az időjárást, speciális technikák fejlesztésével azt a taktikájukba is be tudták építeni. Ennél a pontnál például érdemes megemlíteni a hóhoz szokott és kiválóan síelő finn katonák motti nevű módszerét, amely az ellenséges egységek bekerítését jelentette.
E taktika segítségével Suomussalminál 1940 januárjában fölénybe is kerültek, dacára annak, hogy sokkal kevesebben voltak, mint az oroszok.
Volt, amikor még a lakosság is a katonáknak varrt
Természetesen az sem volt mindegy, milyen felszereléssel tudnak felkészülni az ellenség támadására, melynek kitalálása és megtervezése nem mindig ment zökkenőmentesen. Volt olyan eset, amikor a polgári lakosságot is ruhák gyártására mozgósították, amely lépés leginkább a katonai hatóságok elégtelen felkészültségét tükrözi. Ezenkívül az időjárási körülmények arra is késztették a katonai vezetőket, hogy figyelmüket a klimatológia felé irányítsák.
A krími háború 1854. november 14-i viharában elsüllyedt 38 hajó például egy meteorológiai szolgálat létrehozására késztette Franciaországot.
Az ezt követő években a fegyverkezési technológia fejlődése egyre inkább szükségessé tette az időjárási viszonyok jobb megértését, különösen a tüzérség, a gázfegyverek és a légierő számára. Franciaországban 1915-ben katonai meteorológiai hivatal jött létre az időjárási megfigyelőhálózat felügyeletére, majd az évek során az állomásokat is jobban felszerelték, emellett kiképezték a katonai meteorológusokat, és az előrejelzések is gyorsabbak, pontosabbak lettek.
Ha szeretnéd megismerni azt a királynőt, aki a háborúk helyett a kultúrát támogatta, ajánljuk figyelmedbe az Észak Minervájaként is ismert Krisztináról szóló cikkünket is.
