Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Teljesen aláásta az árja felsőbbrendűség mítoszát az a Jesse Owens, aki az 1936-os berlini olimpián afroamerikaiként négy aranyérmet is szerzett. Hitler életében az atléta győzelme volt az a pont, amikor döntött: soha többé nem gratulál nyilvánosan egyetlen sportolónak sem.
A nácik elhatározták, hogy az 1936-os berlini olimpiát az árják fizikai fölényének emlékezetes bemutatójává teszik, és ennek érdekében Werner March építész kapott megbízást a hatalmas stadion, az Olympiastadion megépítésére, amely a Berlintől nyugatra, a Grunewald-erdőben található sportkomplexum központi eleme volt.
Még a stadionnal is félelmet akartak kelteni
Az olimpiai stadion munkálatai 1934-ben kezdődtek, és nem sokkal az ötkarikás játékok előtt készült el. A nagy ovális, szimmetrikus formájú stadion a nácik által kedvelt monumentális neoklasszicista stílusban épült, és 110 ezer néző befogadására volt alkalmas. Az építményt részben a földbe ásták, így maga a pálya mintegy 12 méterrel a talajszint alatt volt.
Az építmény gigantikus méreteinek egyetlen célja az volt, hogy lenyűgözze a világot és félelmet keltsen, ami minden bizonnyal sikerült is.
Bár Németország végzett az éremtáblázat élén, a játékok leginkább az afroamerikai atléta, Jesse Owens teljesítménye miatt maradtak emlékezetesek. De erről majd később!
Fontos lépés a béke felé
Térjünk csak vissza az 1936. augusztus 1-16. között Berlinben megrendezett olimpiára, amely az újkori olimpiai játékok között a tizedik volt a sorban. Az ötkarikás játékok rendezésének jogát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 1931-ben ítélte oda Németországnak, amikor az országot még a weimari köztársaság kormányozta. A NOB tagjai úgy vélték, hogy
a játékok által generált gazdasági fejlődés segíthet a háború utáni, a versailles-i szerződés által súlyosan megterhelt Németországnak.
Azt gondolták, hogy a berlini olimpia visszaintegrálná Németországot az európai közösségbe, amely fontos lépés lenne a béke felé.
Bizonyíték arra, hogy zsidók is indulhassanak
A magát Führernek kikiáltó Adolf Hitler népszerűsége Németországban akkoriban óriási volt, máshol viszont aggasztónak tartották. Többek között a NOB is, amely aztán
1933-ban írásbeli bizonyítékokat kért arra vonatkozóan, hogy német zsidók is indulhatnak a játékokon.
Erre a garanciát a berlini szervezőbizottság elnöke, az egyébként félig zsidó Theodor Lewald adta meg, de Carl Diemnek, a szervezőbizottság főtitkárának és a Görögországból Berlinbe tartó olimpiai láng fő támogatójának is voltak zsidó egyesületei. Miután Baillet-Latour NOB-elnök azzal fenyegette meg Hitlert, hogy áthelyezi a játékokat, ha lecseréli őket, a két férfi maradhatott a posztján, ám később a „tisztább” németek miatt mindketten elvesztették sportpozícióikat.
A bojkott lehetőségét egyébként több országban is aktívan megvitatták. Ez az Egyesült Államokban érte el a csúcspontját, ahol a sportszervezetek és a szakszervezetek szólaltak fel: az Amateur Athletic Union (AAU) például 1933-ban meg is szavazta, hogy nem küld csapatot, ha a német olimpiai sportban diszkriminálják a zsidókat. Végül egyetlen ország sem bojkottálta az ötkarikás játékokat.
Hitlerék a náci propaganda színterévé tették az olimpiát
Mi tagadás, Németországnak nagyon jól jött a nyilvánosság, amit Hitler rezsimje maximálisan ki is használt. Szó szerint a náci propaganda látványosságává alakította, és nagyrészt szabadon népszerűsíthette az ideológiát.
Az árja faj természetes felsőbbrendűségéről szóló röpiratok és beszédek mindennaposak voltak, és az újonnan épített birodalmi sportpályát náci zászlókkal és szimbólumokkal borították be.
A berlini olimpia a médiamegjelenések terén is előrelépést hozott. Ez volt az első olyan olimpiai verseny, amelyen az eredményekről telex-továbbítást használtak, és a filmhíradó felvételeit zeppelinekkel szállították más európai városokba. A játékokat először közvetítették a televízióban, zárt láncú, speciálisan felszerelt mozikban, de ekkor vezették be a fáklyás stafétát is, amellyel az olimpiai lángot Görögországból szállították.
Négyezren indultak a versenyeken
Az olimpián 49 csapat közel 4 ezer sportolója 129 versenyszámban indult. Noha a legtöbb érmet a németek nyerték, akik a tornában, az evezésben és a lovaglásban is remekeltek, az atlétikai versenyek főszereplője a három egyéni és egy 4x100 méteres váltó tagjaként szerezett aranyával egyértelműen az amerikai Jesse Owens volt. Az afroamerikai Owens és csapattársai összesen 12 atlétikai aranyérmet nyertek, amely különös csapást jelentett Hitler árja eszméire.
A verseny második napján, amikor Owens megnyerte a 100 méteres döntőt, Hitler nem fogott vele kezet, sőt úgy döntött, hogy többé nem gratulál nyilvánosan egyik sportolónak sem. Mindez azután történt, hogy a NOB-elnök rápirított a birodalmi kancellárra azért, amiért
csak néhány német és finn győztest üdvözölt, a sportelnök határozott kérése ellenére, miszerint vagy mindenkinek gratuláljon, vagy senkinek.
Hitler döntése és a berlini játékok politikailag terhelt légköre ellenére Owensért egyébként rajongott a német közönség.
A leghíresebb sportolók egyike
Az 1913. szeptember 12-én, az alabamai Oakville-ben született Jesse Owens az 1936-os berlini olimpián szerzett négy aranyérme után a sportág egyik leghíresebb versenyzője lett. Owens volt a legfiatalabb a családja tíz gyermeke közül. Jesse 13 éves korában kezdett el versenyezni, és hamarosan kecses stílusáról ismert, kiemelkedő futó lett. Egy ideig ő tartotta egyedül vagy megosztva a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF, később Nemzetközi Atlétikai Szövetség) által elismert összes sprint-távolság világrekordját.
Kétségtelen, hogy a berlini olimpián nyújtott teljesítményével Owens demonstratívan szemrehányást tett Hitler ideológiájával szemben, amely során az atléta ellenséges környezetben szétzúzta a faji sztereotípiákat, és bemutatta az afroamerikai sportolók képességeit a globális színtéren.
Ha szeretnél még többet megtudni Jesse Owensről, olvasd el egy másik, róla készült cikkünket is.
