Így született legfontosabb nemzeti szimbólumunk, a magyar zászló

Olvasási idő kb. 3 perc

Az amerikai nemzeti lobogóról még mi magyarok is tudjuk, hogy a kék mezőben lévő fehér csillagok mindegyike egy-egy tagállamot jelképez, de saját magyar zászlónkról vajon tudjuk-e, mióta használjuk jelenlegi formájában, honnan ered, és valójában mit is jelképez a benne lévő három szín?

A piros és a fehér sok nemzet zászlajában megjelenik. Az amerikai lobogóban a fehér a tisztaságot és az ártatlanságot, a piros a kitartást és a vitézséget jelenti, ahogyan azt Charles Thompson kongresszusi miniszter az amerikai nemzeti pecsétről szóló jelentésében anno megfogalmazta. A szabadság, egyenlőség, testvériség szimbólumává vált francia trikolórban a vörös Párizs védőszentjének, Szent Denis-nek a színe, a fehér viszont a 17. század óta amellett, hogy a királyok színévé vált, gyakran Jeanne d’Arc vagy éppen egyenesen Szűz Mária metaforájaként értelmezhető. 

Magyar trikolor

Ezzel szemben a magyar zászlóban a vörös sáv az erőt, a fehér pedig a hűséget jelképezi. Ezt a sort zárja lobogónkon a reményt szimbolizáló zöld szín. Mindezt az értelmezést pedig a romantikában kapta a reformkortól egyre gyakrabban használatos hármas, melynek kialakulásában kétségtelenül nagy szerep jutott a francia forradalomnak, és az eszméit szimbolizáló francia trikolornak is.

A piros és a fehér a magyar zászlóban is fontos szimbólumok

Előbb csak vörös, majd vörös és fehér volt a magyar zászló

A krónikások beszámolói alapján eleinte a magyarok vörös zászló alatt harcoltak, melyet fekete turulmadarak díszítettek. Később a szentek képeivel kivarrott, és a vörös-ezüst (fehér) sávos zászló terjedt inkább el. Az 1703-ban kitörő szabadságharcra II. Rákóczi Ferenc is az Árpád-sávokra utaló vörös-fehér lobogóval indult.

Az osztrák lobogó mellett a magyar zászlón is látható, hogy a címer szimbólumai mindenhol jól érvényesülnek

Piros, fehér, de már zöld is a magyar zászló

Már a 15. századtól kezd a zöld szín társulni a piros és fehér mellé: először Mátyás király pecsétzsinórján mutatkozik együtt a három szín, majd pecsétek selyemzsinórzata mellett hadi zászlók peremfogazatán is feltűnik, egy 1557-es festményen pedig többek között üstdobzászlón és tolldíszen is láthatók együtt. 1601-ben a török szultán már ajándékozott Báthory Zsigmondnak egy piros-fehér-zöld színeket felsorakoztató zászlót is. És bár ezen a színek sorrendje ugyan még fordított volt, viszont rögtön kétszer is megjelent rajta a színhármas. Mégis, 1806-ig az általunk már természetesnek ismert trió a belénk égett sorrendben nem került leírásra.

Ma már nehéz is lenne másnak elképzelni a magyar zászlót
Fotó: Illyés Tibor / MTI

Amióta már természetes, hogy ez a magyar zászló

Mária Terézia a Magyar Királyi Szent István Rend alapításakor, 1764-ben a piros-fehér-zöld színkombinációra már mint a három magyar színre hivatkozik, ahogyan kicsivel később, 1794-ben, összeesküvéséről tett vallomásában Martinovics Ignác is e három színt említi a nemzetünk színeiként. 1801-ben Ana Pavlovna, József nádor felesége az, aki ezekből a színekből álló karszalagot viselt, s noha a források szerint úgy tűnik, ez volt az első példa a magyar trikolor ekképpen történő használatára, pár évtizeddel később, az 1847-es országgyűlésen már természetes volt a piros-fehér-zöld színű magyar zászló használata. 1848. március 23-én elfogadták és az év április 11-én az uralkodó által szentesítésre is került a "XXI. törvényczikk" a magyar zászló és címerről, mely nemzeti lobogónk használatát kötelezővé tette minden közintézményünkön és hajónkon. Ennek állítottak emléket 2014 decemberében azzal, hogy március 16-át a magyar zászló és címer napjává nyilvánították.

Ha Budapest zászlajának története is érdekel, ezt a korábbi cikkünket is ajánljuk figyelmedbe.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.