Csúnyasága miatt válhatott a leghíresebb hun királynévá

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A belső-mongóliai Hohhot város határában egy hatalmas kurgán áll, a földhalom egy királynőt rejt. Vang Csao-csün egykor a kínai császár ágyasa volt, akit egy hun uralkodónak ajándékoztak, mert azt hitték, túl csúf ahhoz, hogy a császár szeme elé kerülhessen. Ennél nagyobbat nem is tévedhettek volna.

Közel ötszáz esztendeig uralkodott Kína felett a Han-dinasztia időszámításunk kezdetének idején. Ez volt az az időszak, amikor a keleti birodalom államvallássá tette a konfucianizmust, amikor az uralkodók egymás után felszámolták a helyi kiskirályok apró birodalmait, s uralmuk utolsó évtizedeire végleg legyőzték az ország határait nyugatról és északról is fenyegető keleti hunokat (hsziungnu), akik ekkoriban a Bajkál-tó és az Orhon vidékének környékén verték fel fő szálláshelyüket. 

Élt ebben az időszakban egy kínai császár, aki az akkor még komoly fenyegetést jelentő lovas nomád nép barátságát egyik ágyasával kívánta megváltani. Történetünk most erről az asszonyról szól, aki még kétezer évvel halála után is élő legenda a Kínai Népköztársaság belső-mongol tartományában megmaradt, pár százezer mongol számára, akik a mai napig az ázsiai hunok, a hsziungnuk leszármazottainak – és távoli rokonainknak – tekintik magukat. 

Sírja mellett ma hálaadó templom áll
Fotó: lnzyx / Getty Images Hungary

Nem fizette le az udvari festőt, aki bosszúból csúnyának festette meg

Vang Csao-csün a Nyugati Han Birodalom egyik apró falujából, a mai Hebeiben található Baopinből származott. Apja a térség egyik előkelősége volt, meglehetősen idős, mire lánya, akit akkor még Vang Csiangnak neveztek, meglátta a napvilágot. Idős kora okán egyetlen leányát igazgyöngynek tekintette, a korszak szokásaihoz mérten meglehetősen különc módon támogatta abban, hogy a kínai tudósok mind a négy művészeti ágában jártasságra tehessen szert. 

Játszott pipán és kucsinon – mindkettő tradicionális kínai húros hangszer –, jeleskedett a veicsi nevű, sakkhoz hasonló stratégiai játékban, a kalligráfiában és a festészetben is. 

Kr. e. 36-ot írtunk akkoriban Európában, amikor Jüan császár a szélrózsa minden irányába elküldte udvaroncait, hogy gyűjtsék össze számára a birodalom legszebb lányait az ágyasok kiválasztásának ceremóniájára. Vang Csao-csünt a megye legszebbjének tartották, így nem volt kérdés, hogy őt éri az a megtiszteltetés, hogy a császár ágyasainak kiválasztásakor megmérettetheti magát, hiába ellenkezett apja, mondván, lánya még túl fiatal ehhez. 

Talán fiatalságában keresendő az oka annak, hogy hiába volt gyönyörű, mégsem került soha Jüan császár színe elé. Vang Csao-csün ugyanis annyira magabiztos volt szépségét és tudását illetően, hogy az egyetlen volt az összes akkor érkező lány között, aki megtagadta, hogy megvesztegesse az udvari festőt. Szokás volt ugyanis, hogy a palotába érkező lányok busásan megjutalmazták Mao Jansut, a császár portrérajzolóját, hogy minél szebbnek ábrázolja őket. A császár ugyanis a portrék alapján választotta ki az ágyasok közül feleségeit, illetve azokat, akiket később éjszakai látogatásaival megtisztelt.

Mao Jansu megsértődött, és a legenda szerint könnyeket festett a lány portréjára, aki így sosem került ki az ágyasházakból, s egyszer sem találkozott az uralkodóval egészen addig a pillanatig, amikor a palotából búcsúznia kellett. 

A hun királynak adta feleségül, mert azt hitte, hogy csúnya

Valószínűleg eddigre már rájött Vang Csao-csün, hogy azzal az elmulasztott borravalóval életét végleg megpecsételte, s haláláig magányosan tengődik majd a többi, elhanyagolt ágyas között.

A kurgán mérete is mutatja, mennyire fontos szereplője ő az ország történetének
Fotó: Gerhát Petra

Kr. e. 33-ban azonban az akkori hunok uralkodója, Hu Hanje a császárhoz látogatott egy békeszerződés miatt. A kínai császár már egy ideje támogatta az ifjú hun vezetőt, aki lassan, de biztosan egyesítette a törzseket, s békét ígért a két nemzet között. Azt remélte, a kínai császár ennek zálogaként saját lányát adja hozzá feleségül, azonban Jüannak esze ágában sem volt saját vérét hun kézre adni.

Felajánlotta a palota összes asszonyának, lányának, ágyasainak, szolgálóknak egyaránt, hogy játsszák el lánya szerepét, amivel megváltják majd szabadságukat, és életük végéig gazdagságban élhetnek – a veszélyes hírű lovas nomádok közé azonban egy sem mert volna beházasodni, még a legutolsó cseléd is inkább a szolgálatot választotta ahelyett, hogy eljátssza a kínai császár lányának szerepét. 

[neon-image id="29158" is_popup="False"][/neon-image]

A császár ekkor a legenda – egyik verziója – szerint úgy döntött, azt a nőt adja oda a hun királynak feleségül, aki neki úgysem kellene, a portréja alapján a legcsúnyábbikat, s a választásra anyját kérte meg. Hatalmas döbbenet ült ki a beszámolók alapján arcára, amikor rájött, festője átejtette, és valójában kertje legszebb virágát ajándékozta oda éppen a tartós béke zálogaként Hu Hanjének. Mivel szavát már nem vonhatta vissza, bosszúból kivégeztette Mao Jansut. 

A legenda szerint Hu Hanje és Vang Csao-csün nagy szerelemben és boldogságban éltek egészen a király halálig, két fiuk és három lányuk született. Hu Hanje halála után annak öccse, Ninghu Jen-ce vette feleségül a levirátus szokásának megfelelően. Nekik két lányuk született. Hu Hanje és Csao Csün idősebbik fia az apja által megszervezett birodalom egyik híres uralkodója lett. 

Az asszony a kínai drámaírás egyik jeles szereplőjévé vált, több mint 700 verset, 40 drámát, festmények tucatját tartják számon, melyet mind ő ihletett, több mint 500 művész foglalkozott életével. Sírja Belső-Mongólia egyik leglátogatottabb kurgánja ma is, állítólag nem véletlen, hogy Dzsingisz kán feltételezett, de mindmáig rejtett nyughelye is a közelben található. 

Az ő ükunokájáról, a harcos hercegnőről ide kattintva olvashatsz. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.