Az okostelefonokhoz vagy akár a navigációs készülékekhez is használunk olyan technológiát, amelynek felfedezésére az állatvilág hívta fel figyelmünket. Einstein azonban e felfedezések előtt már évtizedekkel előre jelezte az állatok szuperképességét, csak éppen levele hosszú időre eltűnt.
Egyes állatok szuperérzékekkel, mások szuperképességekkel rendelkeznek. Mióta a Pókemberből tudjuk, micsoda hasznára is lehetne az emberiségnek, ha a gyíkok bizonyos regenerálódó tulajdonságaival rendelkeznénk, azóta széles körben is ismert, amit Albert Einstein megjósolt. 50 évvel bizonyos technológiai bravúrok felfedezése előtt leírta:
bizonyos állatok szuperérzékelései komoly fizikatudás alapjául szolgálhatnak.
A kígyók érzékelik az infravörös sugarakat, a madarakat egyfajta iránytűként segíti a Föld elektromágneses mezője, melyet például a cápák is kiválón érzékelnek.
A cápák és az elektromágneses tér
Egyes kutatások értelmében azonban a cápák elektromágneses érzékelése kétélű fegyver, hiszen olyan jó észlelik az elektromágneses teret, hogy azt éppenséggel összezavarásukra is lehet alkalmazni. Ezt próbálta volna kihasználni a biztonságosabb fürdőzés érdekében cápariasztásra az ausztrál dr. Janine Seymour és kutatócsoportja, de a védelmező fürdőruha csak mintegy 25-30 cm-es távolságból fejtette volna ki áldásos hatását, abban a közelségben pedig már nemcsak a cápa kap sokkot a találkozástól, hanem az elektromágneses fürdődressz humán viselője is. Így aztán nem lett szabadalom a jónak tűnő ötletből.
A madarak és az UV-fény
Egyes rovarok és madarak látják az ultraibolya fényt. Azonkívül, hogy a szakértők szerint ennek köszönhetően a madarak például sokkal színpomásabbnak látják egymást, mint amilyennek mi képesek vagyunk látni őket, mindez akár a mezei pockok zsákmányul ejtésében is segíthet bizonyos sólyom- és vércsefajtákat. Az UV-fényt elnyelő vegyületeket tartalmazó pocokvégtermékek árulkodó jelként szöknek a madarak UV-érzékeny tekintetébe, s azonnal megmutatják számukra a potenciális áldozat hollétét.
Albert Einstein és az elveszettnek hitt levél
Albert Einstein egy sokáig elveszettnek vélt, 1949-ben írt levelében már felvillantja annak a csaknem fél évszázaddal később bizonyosságot nyert elméletnek a valószínűségét, hogy bizonyos állatok olyan szuperérzékeléssel bírnak, melyek a későbbiekben bizonyos fizikai folyamatok megértéséhez vezethetnek. Ezek azonban a Nobel-díjas fizikus korában még ismeretlenek voltak. Az angliai Hampshire-be, Mr. Glyn Davysnek, 1949. október 18-án keltezett levelében a tudós a költöző vándormadarak és a postagalambok tájékozódóképességeit emeli ki mint jövőbeli kutatási terület, mely a fizika számára érdekes felfedezéseket hordozhat.
Einstein az osztrák zoológusnak, Karl von Frischnek a méhek viselkedésével kapcsolatos megfigyeléseire reflektál levelében, melyet a radartechnológián dolgozó mérnöknek, Glyn Davysnek írt. A levél nyilvánvalóan válasz egy továbbra sem ismert, korábbi levélre, melyet Davys küldött Einsteinnek.
A tudományos eredmény
Albert Einsteintől aligha meglepő, hogy a saját kutatási területétől távol eső témákban is korszakalkotó felfedezést vagy jóslatot tegyen. Ennél sokkal meglepőbb az, hogy mire a tudomány valóban bizonyítani tudta, hogy a vándormadarak az elektromágneses mezőt használva tájékozódnak, több mint öt évtizednek kellett még eltelnie. Az erre vonatkozó első tudományos értekezés közzétételére 2002-ig kellett várni, amikor Michael M. Walker cikkében leírta az Einstein által fél évszázaddal korábban megjósoltak tudományos igazolását.
Ezzel pedig Einstein ismét csak egy korábbi állítását igazolta, melyben kimondta: „Ami igazán számít, az az intuíció.”
Ha szívesen tudnál meg többet a zseniális tudós életéről, egy korábbi cikkünkben érdekes részletekre bukkanhatsz.
