A NASA 1959 óta 350 űrhajóst képzett csak ki, és meg is van az oka annak, hogy mindössze ennyien bizonyultak alkalmasnak.
A történelem ismétli önmagát – abban az értelemben legalábbis biztosan, hogy a NASA ismét arra készül, hogy embert küldjön a Holdra. A küldetés nem magáért való ez alkalommal, hanem felkészülésként végzik a régóta tervezett Mars-missziók előtt. A múlt századdal ellentétben ma már elég pontos fogalmaink vannak arról, mit is csinál az, akit asztronautának tréningeznek – nem kevesebb mint két éven át.
A NASA szigorúan válogat
12 ezerből mindössze tíz ember bizonyult erre a típusú feladatra alkalmasnak 2021-ben, amikor a NASA legutoljára űrhajósokat toborzott: már ez is megmutatja, mennyire szigorúan veszik a képzés dolgát. Csak a legalkalmasabbak kerülhetnek be a programba, amelyhez
szükséges a jó egészségi állapot mellett az is, hogy a jelentkezők alkalmasnak bizonyuljanak a teszteken, illetve valamilyen tudományos-technológiai diploma meglétét is előírják a jelentkezők számára.
Hogy a számokon és a papírokon túl mi kell ahhoz, hogy valaki űrhajós lehessen?
„Légy alkalmazkodó, megbízható, kitartó és részletorientált” – fogalmazott Anne McClain egykori űrhajós egy blogposztban.
Korábban a katonák számára nyílt meg az űr, és bár mostanra az alapkövetelmények közül kikerült ez a kitétel, azért van még mit tenni annak érdekében, hogy színesebb legyen az összkép. Eddig 12 ember lépett a Hold fedélzetére, mindegyikük fehér férfi volt. Az Artemisz-misszióval ez megváltozik: nőt és színes bőrű embert is küld ígérete szerint a NASA a Holdra. Ennyiben azonban véget is ér a pozitív diszkrimináció, mert nekik is teljesíteniük kell a követelményeket, és végig kell menniük a kiképzésen.
Víz alatti edzések
Nagy, fedett medencékben készülnek fel az űrhajósok a mikrogravitációra: a súlytalan környezet mindennapjaikat jelenti majd az űrben.
A hatalmas medencékbe bekerül űrhajójuk modellje is, erre azért van szükség, hogy az űrsétát is tudják szimulálni.
A houstoni Texasban található kiképzőközpont medencemonstruma akkora, hogy még a Nemzetközi Űrállomás modellje is elfér benne!
Súlytalanságot másképp is szimulálnak
A csökkentett gravitációs kutatási program 1959-ben kezdődött az űrügynökségnél, a különleges viszonyokra való felkészülést elősegítő programnak pedig része egy súlytalanság előidézésére képes repülőgép, melyet az űrhajósjelöltek egymásként csak hánytató üstökösként becéznek. A gép meredeken emelkedik, illetve zuhan repülés közben, eközben pedig teljes 25 másodpercen át a súlytalanság állapotában tartja utasait.
A repülőgép égi labor is, orvosi vizsgálatokat és tengeribetegség-kísérleteket is végeznek rajta.
Az is előfordult már, hogy díszletként szolgált filmforgatásokhoz, például az Apollo–13 egyes jeleneteit itt vették fel.
Túlélést is tanulnak a kiképzés alatt
Előfordulhat, hogy az űrhajót nem várt körülmények között kell elhagyniuk az asztronautáknak: erre az esetre túlélőismereteket oktatnak nekik.
A hatvanas években a nevadai sivatagba vitték három napra az űrhajósjelölteket, ahol forró, száraz körülmények közt kellett túlélniük.
Az Artemisz-misszió esetében a Holdhoz hasonlatos körülményekre szeretnék felkészíteni az asztronautákat, ezért a NASA tervei szerint két alkalommal is lesz majd az arizonai sivatagban kihelyezett kiképzésük.
Van, amire már nem tanítják őket
A hatvanas években volt egy igazán nehéz része is a képzésnek:
egy minden irányba pörgő-forgó szimulátor, amelyben azt kellett elsajátítaniuk a leendő űrutazóknak, hogy hogyan legyenek úrrá egy elszabadult űrhajó mozgásán.
Ezt minden egyes űrhajósjelölt nagyon nehezen élte meg, de szerencsére már nem része a kiképzésnek: a modern űrhajókon már nem az utasoknak kell úrrá lenniük a pörgésen. A centrifugális erő hatását is egy hasonlóan kellemetlen, óriási kar által forgatott szerkezetben kellett megtapasztalniuk.
A pszichológusok folyamatosan készenlétben állnak
Az űrutazás hihetetlenül nagy stresszel jár: 2016-ban a NASA közzétett egy jelentést, amely szerint a legénység tagjai alvászavaroknak, sugárterhelésnek, gravitációs változásoknak és hosszú elszigeteltségnek vannak kitéve. Az űrhajósok tűréshatárát ezért már kezdettől vizsgálják, illetve amíg odafenn vannak, addig is folyamatosan kapcsolatban állnak pszichológussal, aki privát videóbeszélgetésekben is segíti őket, amennyiben erre lenne szükségük.
Kétfelé ágazik a kiképzés
Miután az alapkiképzést megkapták, az asztronauták vagy pilóták, vagy specialisták lesznek: az előbbieket az űrhajó irányítására képzik tovább, míg az utóbbiak dolga a kutatások végzése, az űrsétákon való részvétel, valamint a robotkarok mozgatása. Mindezt modellek és szimulátorok segítségével végzik el: azelőtt, hogy először kellene élesben teljesíteniük,
mintegy 300 órányi kiképzést kapnak ezek segítségével, és ma már a virtuális valóságot is segítségül hívják mindehhez.
Irány a Hold!
Az Artemisz-misszió harmadik, legnagyobb médiafigyelem kísérte fázisában négy asztronauta landol majd várhatóan 2025-ben a Holdon. Jacki Mahaffey a houstoni Johnson űrközpontban egy olyan oktatói csoportot vezet, amely nemcsak az űrhajósok képzését végzi, hanem az Artemisz képzési programjának kidolgozását is. Elmondása szerint először a kilövésre és a Hold körül megtett nyolcas alakzatban történő utazásra készítik fel az űrhajósokat, ezt követi majd a holdi leszállóegységgel és az űrruhákkal kapcsolatos képzés, melynek része a holdséták során szükséges ismeretek elsajátítása is.
„Az Orion kapszulában sokkal kevesebb kapcsoló van, mint amennyi a hatvanas évek űrjárműveiben volt.
De nem biztos, hogy mindent számításba vettünk, amikor a számítógépeket programoztuk: a kérdés az, a legénység megérti-e váratlan helyzetekben, mit próbál tenni a számítógép, és aztán be tud-e avatkozni abba, hogy sikerre vigye a küldetést?
Azért küldünk fel embert, mert egy űrhajós képes ilyen helyzetekben is jó döntéseket hozni. Épp ezért a kiképzésnek komoly részét adja annak megértése, hogy az Orion hogyan viselkedik” – árult el további részleteket Mahaffey arról, mire kell képesnek lennie egy modern űrhajósnak.
A Hold felszínén mindenesetre ugyanazokra a barátságtalan körülményekre kell számítaniuk az asztronautáknak, amilyeneket a múlt században ott hagytak: most már sokkal jobb űrruhákat viselve tudnak azonban ezekhez alkalmazkodni. A rendszergazdák leleményességével, sportolók fizikumával és tudósok ismeretanyagával rendelkező asztronauták feladata nagyon összetett: nem csoda, hogy nem könnyű bekerülni egy ilyen elit csapatba.
