A hideg is kiráz majd a világ legelhagyatottabb vidámparkjaitól

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Boldog gyerekek hangos kacaja helyett szomorú szürkeség uralja a világ legelhagyatottabb vidámparkjait. Van, amelyiket azért kellett bezárni, mert a konkurencia elcsábította a látogatókat, de akad olyan is, amelyre a sötét titkai miatt került lakat.

Bár több száz vidámpark működik szerte a világon, ugyanennyi került a szórakozás történetének sötét süllyesztőjébe is. A szórakoztatóközpontok tulajdonosai és üzemeltetői különféle okok miatt ugyanis úgy döntöttek, bezárják a sokáig vidám gyerekek zsivajától hangos helyeket. Az elnéptelenedett, sokszor lepusztult helyek varázsa azonban megmaradt – az urbexezők nagy örömére.

Életében és holtában is rejtélyes park

Mianmar egykori fővárosában, Yangonban 1997 környékén nyitott egy vidámparkot a burmai katonai kormányzat, nem titkoltan azzal a céllal, hogy ettől majd egy kicsit jobban érzi magát a polgárháborúkkal és a katonai diktatúrával terhelt ország zsarnokság alatt élő népe. A parkot azonban már a kezdet kezdetén rejtély övezte, olyannyira, hogy máig ismeretlen még a neve is, egyes források csak Yangon Vidámparkként emlegetik.

Idézőjel ikon

A burmai vezetők és a japán nagykövet részvételével tartott hivatalos megnyitó előtt az állami média világszintű rekreációs központként jellemezte az állatkert szomszédságában létrehozott, új, 10 hektáros vidámparkot.

Volt itt hullámvasút, viking kalózhajó, körhinta és dodzsem, sőt még egy kifejezetten gyerekeknek készült játékterem is. A vidámparknak azonban 2012-ben leáldozott, valójában senki sem tudja, miért.

Számos elmélet máig kering, hogy azért, mert a gyerekközpont tulajdonosa nem tudta megújítani a földbérleti szerződést, ám olyan hírek is szárnyra keltek, hogy a parkban történt halálos balesetek miatt került pont a vidámpark történetének a végére.

Hivatalosan. Az elhagyatott park ugyanis még ma is áll, és időnként visszajárnak a gyerekek is, akiket egy cseppet sem zavar, hogy az ócska, lerobbant, megrongált kültéri játékokat visszavette a természet. 

Az egykori vidámpark máig ezernyi titkot rejt
Fotó: NicoKelder / Getty Images Hungary

A hely, aminek a hurrikán lett a végzete

Még szinte ki sem nyitott, már be is zárt az egyesült államokbeli Six Flags New Orleans. A louisianai vidámpark öt évének a Katrina hurrikán vetett véget. A pusztító természeti jelenség máig látható károkat okozott a parkban, a közelben lévő Pontchartrain-tó vize túlcsordult, és ellepte a Six Flags vízelvezető rendszerét, így elárasztotta az egész parkot.

A területet elöntő, közel 2 méter magasan álló vizet több mint egy hónap alatt sikerült csak elvezetni onnan.

A hurrikán minden útjába akadót a földdel tett egyenlővé, egyedül az Ozark Splash rönkfolyó és a Zydeco Scream hullámvasút emlékeztet arra, hogy itt valaha egy szórakoztató-központ állt. A területet azonban nem hagyják veszni: idén tavasszal New Orleans városa magánfejlesztőkkel kötött megállapodást, így a helyszínt filmstúdióvá, sportkomplexummá és családi szórakoztató-központtá alakítják majd át.

A Katrina hurrikán után szinte teljesen megsemmisült a New Orleans-i vidámpark
Fotó: ladyenvy09 / Getty Images Hungary

Ho Thuy Tien, Vietnám

Inkább tűnnek ezeréves romoknak, mintsem egykori szórakoztató-központnak a vietnámi Ho Thuy Tien park maradványai. A Thiên An és a Huế vízikomplexum a rövid élete alatt, 2004 és 2011 között is csak időszakosan volt nyitva a folyamatos pénzügyi problémák miatt. Mára az izgalmakat kedvelő, hátizsákos turisták kedvenc úti céljává vált a park, ám az elhagyatott területen való felfedezést nem sokáig élvezhetik, hiszen azt tervezik, hogy felújítják és újranyitják a parkot.

A vietnámi vidámparkot teljesen visszavette a természet
Fotó: sitriel / Getty Images Hungary

Nara Dreamland, Japán

Nagy reményekkel nyílt meg 1961-ben Nara közelében a Dreamland, amely megpróbálta átvinni a tengerentúlról Japánba Disneyland varázslatos hangulatát. Ez sikerült is, ugyanis nem volt még egy olyan park a környéken, sőt, talán az egész szigetországban sem, amely felvehette volna vele a versenyt. A negyvenöt évig működő park csúcsidőszakában évente mintegy 1,7 millió látogatót regisztráltak.

Idézőjel ikon

1983-ban, a tokiói Disneyland megnyitásával minden megváltozott: a narai park látogatói kezdtek elmaradozni.

A helyzetet tovább súlyosbította a 2001-ben létesült Tokyo DisneySea és a Universal Studio’s elindulása is, ezzel ugyanis a Dreamland már a látogatóinak több mint a felét elveszítette. Ezzel párhuzamosan a park állapota rohamos romlásnak indult, ezért 2006 augusztusában a bezárása mellett döntöttek. 

Ma már rá sem ismerni Japán egykor legvirágzóbb vidámparkjára
Fotó: ZackeryB / Getty Images Hungary

Botrányos üzemeltető

A Spreepark már több mint két évtizede áll elhagyatottan a német főváros délkeleti részén. A parkot eredetileg VEB Kulturpark Plänterwald néven a keletnémet kommunista kormány építette még 1969-ben, amely 1989-ig, egészen a berlini fal leomlásáig működött.

Nem is akárhogy, évente 1,7 millió látogatóval.

A vidámpark vezetését 1991-ben egy kétes hírű férfi, Norbert Witte vette át, tőle származik a Spreepark elnevezés is. A nevéhez megannyi újítás köthető, meg kokaincsempészet, amely során a kábítószert a park adminisztrátoraként Peru és Németország között szállított lovaglófelszerelésben rejtette el. Részben emiatt, no és a park fogyatkozó látogatószáma miatt 2002-ben végleg bezárt. Azóta a vidámpark teljesen tönkrement, ráadásul néhány épület gyújtogatás miatt meg is semmisült. Néhány dolog azért még megmaradt az utókornak. 

Szebb napokat is látott az egykori berlini szórakoztató-központ
Fotó: robertkuehne / Getty Images Hungary

Az ikonikussá vált pripjatyi vidámpark

Az elhagyatott pripjatyi vidámparkban magányosan álló, 26 méter magas óriáskerék a csernobili nukleáris katasztrófa szimbólumává vált. Az ukrajnai város szórakoztatóparkjának megnyitását eredetileg 1986. május 1-jére tervezték, végül már néhány nappal korábban, április 27-én kitárta a kapuit azért, hogy a lakosság figyelmét eltereljék az atombalesetről.

Idézőjel ikon

A felhőtlen pillanatokat azonban nem sokáig élvezhették Pripjatyban, a város evakuálásával ugyanis már sosem szállhatott óriáskerékre és többé nem ülhetett dodzsembe Pripjaty apraja és nagyja.

Ráadásul a Vörös-erdő mellett a vidámpark is úgynevezett forró pontnak számít, ahol még mindig meglehetősen magas a radioaktív sugárzás.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.