Ilyen volt Ladával autóvezetést tanulni: ma is menne az Y forduló?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Amikor a kocka Lada után még a Lada Samara is új hullámnak számított, és a Suzuki még nem volt a mi autónk, egy távirányítású szuperjárgány csak Michael Knight kiváltsága lehetett szombat délutánonként a tévében. Azóta valóság a füttyszóra érkező, magától parkoló csodaautók világa, de azért ugye még emlékszünk, milyen volt szervokormány nélkül vezetni?

Ma betéved az ember egy színes-szagos autószalonba, és hihetetlennél hihetetlenebb képességekkel bíró autók széles skálájából válogathat. A szervokormányra már szinte elég csak ránézni, az intelligens gépjármű kitalálja még azt is, merre szeretnék fordulni. Nem kell már az sem, hogy a tolatóradar csipogjon, mert a Junoszty tévé képernyőjével vetekedő méretű kijelzőn élő egyenes adásban látok a saját hátam mögé. Más autók ajtót nyitnak a gazdinak, mire az csak közelít is hozzá, vagy kérés nélkül beparkolnak helyettük, míg az elkényeztetett tulajt a bőrülés gyengéden masszírozza.

Pedig nem is olyan régen még az automata sebváltón is csodálkoztunk. Kicsit olyannak tűnt, mint fazékban melegítéshez szokott háziasszonynak a modern kor huncutsága, a mikrohullámú sütő, vagy vizes lábasban bugyogó teavizek literei után a vízforraló kancsó intézménye: jó, jó, de minek? Eddig is megvoltunk nélküle. Vagy nem?

Retró autóvezetés

Lehetett azt a kormányt persze szervo nélkül is tekerni, bár egy kocka Lada kormánya akkora volt, mint ma egy emeletes buszé, no és persze amint az egyenes tengelytől valamilyen irányba el akartunk térni, netán egy Y fordulás manőverét végrehajtani, komoly fizikai erőfeszítésre volt szükség. Ennél nagyobb testi erőt csak egy tolatva parkolás vagy kanyarodás kormánycsavarása kívánt meg az embertől, aki másnap a jobb alkarjában annak függvényében szenvedett az izomláztól, amennyit előző nap rükvercben haladt.

Pedig hatalmas dolog volt egy ilyen autó is, még nem is annyira régen
Fotó: Deepak Amembal / 500px / Getty Images Hungary

Volt más is…

A változatosság azért már szerencsére a retró vezetés hőskorában is gyönyörködtetett, más autómárkákhoz (abból a létező 5-ből) ugyanis egészen más kompetenciák és képességek szükségeltettek. Egy Polski Fiathoz például kifejezetten hajlékonynak kellett lenni ahhoz, hogy az ember belegyömöszölje magát. Az elöl utazók homloklebenyét hirtelen fékezéskor még nem a légzsák, hanem tulajdon térdük fékezte meg, amik egyébként is szinte összeértek.

Az autóvezetés ma már teljesen más műfaj, mint 30 éve volt
Fotó: Sjoerd van der Wal / Getty Images Hungary

„Új” vívmányok

A ma már teljesen alapkövetelmény légzsák pedig nem is annyira új találmány. Már az 1950-es években létezett. Bizonyos Walter Linderer hiába adta be rá szabadalmi kérvényét már 1951-ben, amerikai vetélytársánál a tengerentúlon gyorsabban őröltek a malmok, így mire Walter zöld lámpát kapott 1953 végén, John W. Hendrich ár pár hónapja a szabadalom boldog tulajdonosának vallhatta magát. Ötletük ugyan jónak bizonyult, technológiájuk viszont nem volt elég gyors, ezért tudott labdába rúgni velük szemben egy japán mérnök, Yasuzaborou Kobori, aki már a sokkal sebesebb robbanóanyagra bízta az életmentő zsák felfújását 1964-ben. Allen K. Breed 1967-es továbbfejlesztett változata pedig már igazi szenzáció lett, amely 30 milliszekundum alatt bontotta a lufit. Az 1970-es években a General Motors már légzsákos autókat is gyártott, de ezekben, még jó ideig, a légzsák nem a biztonsági öv kiegészítője, hanem alternatívája volt. Az első feljegyzés olyan balesetről, melyben két, légzsákkal felszerelt autó ütközött frontálisan, 1990-ből származik. Szinte most volt, ugye? Az autók nem, de sofőrjeik a lufik áldásos tevékenységének hála kisebb sérülésekkel megúszták a koccanást.

Lassan ötvenéves!

Persze nem csak az autók, a szabályok is változtak. Az első Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozása, vagyis KRESZ 1976. január 1-jén lépett hatályba. Noha olyan újításokat tartalmazott a korábbi szabályokhoz képest, mint az első ülésen utazók kötelező biztonságiöv-használata – már legalábbis azokban az autókban, amelyeket felszereltek biztonsági övvel –, vagy a hat éven aluli utasok hátsó ülésen történő szállításának rendje. A KRESZ azóta 37 alkalommal esett át változtatáson, s lehet, hogy nemsokára már a sebváló használata okozta alkari izomláz helyett a nyakunkat fájlaljuk majd, amikor a levegőben közlekedőelektromos autók után kapkodjuk majd a fejünket.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.