Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Elveszett karikagyűrűk, csapnivaló szállás, hadakozó örömanya. A pillanatnyilag megélt kellemetlen helyzetek később vicces történetként marad meg az emlékezetben. Persze az is igaz, hogy van néhány eset, amiket elnézve évek múltán sem tudjuk eldönteni, hogy sírjunk vagy nevessünk.
Bátran kijelenthető, hogy nincs esküvő bakik nélkül. Kicsit olyan ez, mint a házasélet, nem mentes a megpróbáltatásoktól, viszont ha elég rugalmasok vagyunk, akkor a legtöbb esetben végül minden jóra fordulhat. Íme néhány hajmeresztő esküvői dráma, amelyek megmutatták, hogy a kínos helyzeteknek is lehet jó vége.
„Mindenki a kertben bóklászott”
A mesékben is kevés ilyen váratlan fordulatot találunk, mint ebben a magyar történetében. Vidéki nagyvárosban tartott esküvőt egy helyi pár. Minden a legnagyobb rendben ment a szertartást megelőzően, semmi kapkodás, semmi pánik, semmi hiszti. A násznép már a templomban ült, várták a házasulandó párt, de ők egyre csak késtek. Bő negyedóra után befutott a tanú és elfoglalta a helyét az oltár előtt, majd jött a vőlegény, és ahogy a nagykönyvben meg van írva, a menyasszony is. A ceremónia szép volt, és közben senkinek semmi nem tűnt fel abból, hogy valami egészen más történt, mint aminek kellett volna.
Az ifjú pár a tanúk karikaűrűjét húzta fel egymás ujjára, mivel a sajátjuk elveszett.
Még reggel a menyasszony tanújára bízták a karikákat, de ő mindkettőt elvesztette, és ez a szertartás előtti percekben derült ki. A pár és a tanúk gyorsan felkutatták a templomkertet, viszont sehol sem találták meg a gyűrűket. Végül a pap a tanúk gyűrűjét áldotta meg. A násznép persze hamar megtudta, mi történt, és még a lagzi előtt mindenki lázasan kereste a karikákat. Aztán mindenki beletörődött, hogy már nem lesznek meg. Csodával határos módon a lagzi után, éjszaka a pap hívta a menyasszonyt: megvannak a gyűrűk! Egy, a templomkertben sétáló turista találta meg azokat, és becsületes ember módjára leadta a plébánián, a pap pedig a lagzi után felvette a két gyűrűt, és riasztotta a házasokat.
„Eddig tartott a mulatság”
A következő történet csak azt igazolja, hogy nem árt előre tisztázni a dolgokat. Egy nagyszerű sátras esküvő volt, gyönyörű szertartással, megható pillanatokkal, pazar környezetben. Mindenki jól érezte magát, ez lehetett volna a tökéletes lagzi. Csakhogy idejekorán lefújták, ugyanis a vacsora alatt kiderült, hogy az ifjú pár megfeledkezett egy apró részletről, nem tisztázták az anyagiakat. A 2 milliós helyszín és a cateringszolgáltatás 10 százalékát foglaló formájában kifizették az esküvő előtt, és abban állapodtak meg, hogy a fennmaradó részt az örömszülők állják. A menyasszony szülei pedig ezzel tisztában voltak, és a főasztalnál ülve megjegyezték az újdonsült nászasszonynak, hogy ez bizony nagy kiadás a nyugdíjas évekre készülve. A nászasszony, vagyis a vőlegény édesanyja csak nézett, neki ugyanis
egy szót sem szólt a kisfia arról, hogy majd egymillióra szükség lesz.
A fiú elfelejtette közölni a szüleivel a költségvetési tervet, és mivel a menyasszony ezt a hiányosságot még csak nem is feltételezte, nem noszogatta vőlegényét – nyilvánvaló volt számára, hogy ő is tisztázta otthon a részleteket. Summa summarum, a menyasszony szülei még helyben kijelentették, hogy nem tudnak több pénzt adni a megbeszéltnél, és hogy ne emelkedjenek tovább a költségek, még a húsleves után lefújták a bulit. A násznép kissé éhesen vette tudomásul a döntést, majd ki vacsorázni ment, ki haza. A friss házasok és az örömszülők pedig nem győztek kibékülni.
„Néhány órára jó lesz”
Az eset szintén egy vidéki helyszínen játszódott. Többen a fővárosból utaztak a helyszínre, mindannyian időben indultunk, hogy elfoglaljuk a szállásunkat, vegyünk egy frissítő zuhanyt, és annak rendje és módja szerint induljunk az esketésre. Navigációs segítséggel találtuk meg a szállást, és igencsak felszökött a szemöldökünk, amikor feltűnt, hogy az egy gimnáziumban van. A portásnak sem okozott kis meglepetést a felbukkanásunk, ő ugyanis úgy tudta, hogy osztálytalálkozó lesz az épületben szombaton, ezért kell kiadni egy osztálytermet. Amikor mindannyiunk számára nyilvánvaló lett, hogy félreértés történt, már nem volt több kiadó szoba a helyi hotelekben – igaz, abból sem volt nagy választék. Megoldást kellett találni.
Erre a portás fogta a betegszoba kulcsát, és mint aki ura a helyzetnek, mondta a násznépnek: kövessenek, megmutatom a szobájukat.
A betegszoba egy tanterem volt, benne régi, rozoga, egyszemélyes ágyakkal. A szoba közepén egy hatalmas nyomtató állt, bizonyára a pedagógusok itt nyomtatják iskolaidőben a dolgozatokat. Nyolcan álltunk ott egymás mellett azzal a hírrel, hogy egy iskola betegszobájában kaptunk szállást. Erre fújtunk egy nagyot, és csak ennyit mondtunk: arra a néhány órára jó lesz. Arra a néhány órára valóban megfelelt. Csak később derült ki, hogy a jegyespár a kollégiumba szeretett volna szállást kérni, de a portás félreértette őket, és beírta a naplóba a jeles nap helyére, hogy osztálytalálkozó.
