Máig rejtélyek övezik Vörös Elvis, az NDK-s rocksztár halálát

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Vörös Elvisnek becézett Dean Reed amerikai létére a Vasfüggöny túloldalára költözött, és a „Béketábor” sztárja lett a hidegháború idején. A szovjet és keletnémet pártvezetés által támogatott énekes-színész végül tragikus halált halt, melynek rejtélyes körülményei összeesküvés-elméleteket szültek.

Odahaza senkit sem érdekelt, Dél-Amerikában rajongtak érte

Dean Cyril Reed 1938-ban született a coloradói Denverben egy középiskolai tanár harmadik, legkisebb fiaként; a család sokat költözködött, Dean gyerekkorában Kaliforniában és Utahban is élt, végül visszatértek Coloradóba. A családfő keményvonalas republikánus és kommunistaellenes nézeteiről volt ismert, és azt szerette volna, ha Dean érettségi után az amerikai hadsereg tiszti akadémiáján tanul tovább, ő azonban inkább a Coloradói Egyetem meteorológia szakára iratkozott be. Egyetemi évei alatt Reed bárokban énekelt, hogy pénzt gyűjtsön a tandíjra, ekkor fedezte fel őt a Warner Bros. stúdió egyik impresszáriója, aki elhatározta, matinésztárt farag a magas, jó kiállású, jóképű, tehetséges fiatalemberből.

Dean Reed (1938–1986) egy argentin újság címlapján 1965-ben
Fotó: Wikimedia Commons

A stúdió kisebb tévés szerepeket adott Reednek és színésztanfolyamra is beíratta, miközben a Capitol Records lemezszerződést ajánlott a részére; 1959 és 1961 között több kislemeze is megjelent, ezek azonban csak mérsékelt sikert arattak, és nem érték el a kiadó által várt eladási számokat, legalábbis az Egyesült Államokban. Miközben hazájában Reed nem igazán tudott befutni, Dél-Amerikába exportált lemezei hihetetlen népszerűségre tettek szert többek között Argentínában, Peruban és Chilében, a helyi fiatalság Elvisszel és Paul Ankával együtt emlegette a nevét, koncertjein sikongató lányok hada fogadta. Nem csoda, hogy az ifjú rock ’n’ roll énekes úgy döntött, Dél-Amerikába költözik, és ott folytatja tovább a karrierjét; Chilében telepedett le, ahol mély hatást gyakoroltak rá a helyi marxista, baloldali mozgalmak, majd Argentínába tette át a székhelyét.

Imádta a szocialista tábor közönsége a „vörös cowboyt”

Hiába volt országos sztár, a ’60-as évek közepén Reed erős baloldali szimpátiája miatt távozásra kényszerült Argentínából, miután Juan Carlos Onganía elnök jobboldali rezsimje került hatalomra. Feleségével és lányával Olaszországba költözött, ahol spagettiwesternekben vállalt színészi munkát, ezzel párhuzamosan pedig politikai aktivistaként szólalt fel a nemzetközi színtéren, elítélte az amerikai külpolitikát, és a nukleáris fegyverek leszerelése mellett foglalt állást, baráti megbeszélésen vett részt Fidel Castróval, támogatta a szovjetbarát chilei elnököt, Salvador Allendét, nyílt levélben kritizálta a Szovjetunióból disszidált Nobel-díjas író, Alekszandr Szolzsenyicin döntését. A lelkes marxista színész-énekes a szovjet kultúrhatóságok érdeklődését is felkeltette, 1966-ban Reed meghívást kapott a Goszkoncert állami rendezvényszervező irodától, hogy két hónapos, 39 állomásos turnét tegyen a Béketábor vezető országában.

A fiatal szovjet közönség lelkesen fogadta Reedet, hiszen nem mindennapi eseménynek számított, hogy egy igazi farmernadrágos amerikai „cowboy” látogat el a hazájukba és játszik rock ’n’ rollt telt házas koncerttermekben. Reedet a pártvezetés is örömmel fogadta, ugyanis hasonlóan nem mindennapi dolog volt, hogy egy amerikai énekes saját hazája ellen ágáljon, és a szocialista tábor nemzeteit és ideológiáját népszerűsítse világszerte. A duplán győztes szituációnak hála hősünk hamarosan a keleti blokk sztárja lett, lemezeit milliók vásárolták, arcképével posztereket, kártyákat, párnákat és egyéb tárgyakat adtak el, és sorra adta a sikeres koncerteket a Béketábor országaiban, köztük Magyarországon is.

Az NDK-ban talált új otthonra

Miután elvált első feleségétől, Patricia Hobbstól, és a nő lányukkal, Ramonával együtt visszaköltözött az Egyesült Államokba, Reed 1971-ben egy NDK-beli útja során megismerkedett Wiebke Dorndeck színésznővel, akivel hamar egymásba szerettek. Két évvel később a „vörös cowboy” oltár elé vezette német szerelmét, és véglegesen a vasfüggöny innenső oldalára költözött, feleségével Kelet-Berlinben telepedett le. Reed az átlagos NDK-polgárokhoz képest jóval nagyobb szabadságot és jobb életkörülményeket élvezhetett, szabadon utazhatott Nyugatra, és impozáns villát kapott Berlin agglomerációjában, a Zeuthen-tó partján. Ugyan sohasem lépett be a Német Szocialista Egységpártba, és amerikai állampolgárságáról sem mondott le, Erich Honecker pártfőtitkár személyes szimpátiáját élvezte, és az „átlagos” megfigyelésen kívül a Stasi is békén hagyta őt.

Miközben Reedet a szovjet és a keletnémet média makulátlan hősként állította be, az énekes-aktivista magánélete korántsem volt idillikus. Feleségét – akitől szintén született egy lánya, Natascha – Reed gyakran elhanyagolta, a turnék során folyamatosan csalta alkalmi szeretőkkel, ami állandó konfliktusokhoz és elhidegüléshez vezetett. A pár 1978-ban elvált, Wiebkét és közös lányukat Reed egyszerűen kidobta a tóparti villából, hamarosan pedig harmadszorra is megnősült, ismét egy színésznőt, Renate Blumét vezette oltár elé. Harmadik házassága sem bizonyult sikeresnek, köszönhetően Reed állandó hűtlenkedésének, felesége mellett párhuzamosan viszonyt ápolt egy szovjet–észt színésznővel, Eve Kivivel is.

Dean Reed a kelet-berlini Alexanderplatzon egy tévéfelvétel alkalmával 1979-ben
Fotó: ullstein bild / Getty Images Hungary

A ’70-es évek második felére Reed ázsiója és népszerűsége igencsak megkopott, az általa képviselt imázs és zenei stílus világszerte kiment a divatból, az újabb nemzedékeket már egyáltalán nem érdekelte a Vörös Elvis és a farmernadrágos folk rock. Hősünknek az NDK-beli életből is idővel elege lett, visszakívánkozott Amerikába, szülőhazájában azonban sokan árulónak tekintették, és leginkább a pokol fenekére kívánták. 1986 májusában Reed interjút adott a CBS 60 perc című hírműsorának, melyben kiállt a Szovjetunió afganisztáni háborúja mellett, Ronald Reagan elnököt Sztálinhoz hasonlította, a berlini falat pedig jogos önvédelmi intézkedésnek titulálta a beszivárgó fasizmus ellen.

A Stasi ölte meg?

Hat héttel az interjú után Reednek váratlanul nyoma veszett. Többnapos keresés után június 13-án a rendőrség a házától nem messze lévő tóban talált rá a 47 éves énekes holttestére: a boncolásból kiderült, hogy Reed nagy mennyiségű nyugtatót fogyasztott nem sokkal a halála előtt. A hivatalos jelentés kezdetben tragikus balesetként könyvelte el a halálesetet, később azonban az elhunyt sztár autójában 15 oldalas, Honeckernek címzett búcsúlevelet találtak, melyben Reed bocsánatot kért, amiért egyes nyilatkozataival és cselekedeteivel lejáratta az NDK tekintélyét és a szocializmus ügyét, illetve bűntudatát fejezte ki amiatt, ahogyan a feleségével bánt. A levelet a hatóságok titkosították, csak a német újraegyesítést követően kerülhetett nyilvánosságra.

A Vörös Elvis rejtélyes halála természetesen azonnal megindította az összeesküvés-elméleteket, különösen Amerikában gondolták sokan úgy, hogy Reedet a Stasi, a KGB vagy a CIA tehette el láb alól, azt pletykálták, a színfalak mögött titkos információkat adott át egyik vagy másik oldalnak. Mások azt pedzegetik, miért titkolták el a keletnémet hatóságok a tényeket, és állították be véletlen balesetnek Reed halálát, melyben szinte mindenki azonnal kételkedni kezdett, mivel a férfi kiváló úszó volt, és biztosan nem fulladt volna bele a tó sekély vízébe. Erre a legvalószínűbb válasz, hogy az énekes-sztár halála negatív színben tüntette volna fel az NDK-t, mind nyugaton, mind a saját polgárai előtt is: milyen lehet egy átlag polgár élete a „demokratikus köztársaságban”, ha még egy kiváltságos személy is a halálba menekül?

 A feltételezett gyilkosságot semmilyen konkrét bizonyíték nem támasztja alá. Dean Reed hamvait a kelet-berlini Waldfriedhof temetőben helyezték nyugalomra, az NDK bukását követően, 1991-ben azonban a rokonok kérésére a hamvakat hazaszállították a coloradói Boulderben található családi parcellába. Sírján az „Amerikai lázadó” felirat emlékszik a néhai Vörös Elvisre.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.