A világon elsőként jutott el ez a férfi a Föld minden országába repülés nélkül

Olvasási idő kb. 4 perc

Pontosan 3512 napot töltött nagy projektjével a világutazó Torbjørn C. Pedersen, aki inkább csak Thorként utal magára: igaz, a Covid két évre röghöz kötötte, de így is elsőként sikerült eljutnia a Föld minden országába – olyanokba is, amelyeket az ENSZ sem ismer el önálló államként.

Thor élete azelőtt sem volt unalmas, hogy belevágott volna a nagy utazásba. Skandináv szülők gyermekeként született Dániában, később aztán Amerikában is élt, de végül visszatért Európába. Tanult, katonai szolgálatot teljesített, majd a szállítmányozás és a logisztika területén helyezkedett el. Saját vállalkozást alapított, aztán 2013-ban elé került egy újságcikk, melyből megtudta: nincs olyan ember a Földön, aki repülés nélkül bejárta volna a bolygó minden országát.

Szociológiai kísérlet volt az elmúlt tíz év a férfi számára

A dolog szöget ütött a fejébe, de elsőre elhessegette a gondolatot. Vállalkozása volt, barátnője, túl öregnek is érezte magát efféle megpróbáltatáshoz, gyakorlatilag semmi nem indokolta, hogy nekikezdjen – 2013. október 10-én 10 óra 10 perckor mégis útnak indult, hogy aztán tízévnyi kalandba vágjon bele.

A mára 44 éves Thor májusban teljesített vállalását: a Maldív-szigeteken kötött ki hajója, ezzel kipiálhatta a 203. országot is listáján, vándorlása pedig végéhez ért.

„Ez az út egy hatalmas szociológiai kísérlet volt, és sikeres is. Nem volt olyan ország, amelyben ne lett volna valaki, akitől támogatást vagy kedvességet kapok” – mondta el nagy útja végén a férfi az ABC Newsnak.

A világutazó férfi gyakran konténerhajóval szelte a vizeket
Fotó: Gonzalo Azumendi / Getty Images Hungary

Így utazott Thor

Thor útja nem azért vett igénybe ennyi időt, mert egyhetes vakációkat tartott minden egyes célországban – a következőket tűzte ki maga elé:

  • minden országban eltöltött legalább 24 órát,
  • nem ült repülőre, gyalog, autóval, busszal, vonattal és hajóval közlekedett,
  • nemcsak a 195, az ENSZ által is elismert szuverén államot látogatta meg, hanem vitatott területekre is elment.

Útja során 37 alkalommal konténerszállító hajóra vették fel: mire a tíz év lepergett, számára már ez is rutinná vált. Thor most a világ 150 legtöbbet utazott embere közé tartozik, aki ráadásul egy alkalommal sem szakította meg utazását azért, hogy hazajusson, netán hazarepüljön, hanem egy végtelen útitervet követve egyik országról a másikba ment.

A tervet, melyet Egyszer volt egy saga cím alatt az interneten dokumentált, természetesen sokféle külső tényező nehezítette.

Idézőjel ikon

Bürokratikus és logisztikai problémák, polgári zavargások és váratlan akadályok, például a nyugat-afrikai ebolajárvány is próbára tették akaraterejét.

„Ilyesmit még soha senki nem teljesített, ezért nehéz volt előre látni mindazt, ami az utamba kerül, de büszke vagyok magamra, mert nem adtam fel, volt erőm” – mondta Pedersen.

Majdnem feladta a világutazó

A legnehezebb talán az a két év volt számára, amit Hongkongban kellett töltenie: itt érte őt a koronavírus, és amíg nem volt oltás, nem tudta, egyáltalán reális-e, hogy befejezze azt, amit elkezdett. Gondolkodott azon is, hogy egyszerűen feladja, de végül ezt elvetette.

Amit talán kezdetben még nem tervezett, az az volt, hogy menet közben meg is nősüljön: barátnőjét, aki 26 alkalommal látogatta meg őt utazásai során, mostanra már feleségének nevezheti.

Thor utazásai nem kifejezetten luxuskörülmények közt zajlottak: napi büdzséje mindössze 7000 forintnak megfelelő összeg volt, amit megtakarítása mellett támogatói, illetve közösségi finanszírozási kampány tett lehetővé.

Thor azt mondja, lelkesen vágott bele a 10 évnyi kalandba, a végére viszont nagyon elfáradt.

Csodás tájakon járt mindenfelé
Fotó: Grant Faint / Getty Images Hungary

„Bár volt sok fájdalom és csalódás, de rengeteg tudást szereztem, sok szépséget láttam, és nagyszerű élményeket is átéltem. Ahogy előrehaladtam, egyre nehezebb lett a dolgom, mert egyre kevesebb hajót és egyre több repülőjáratot találtam. Szigorodtak a szabályzások a határokon, és nehezebb volt konténerhajókra feljutnom” – mondta.

Thor a Maldív-szigeteken pihent egy kicsit útja végén, majd elindult haza – de nem repülővel, ha már így megszokta ezt az életet az elmúlt 10 évben.

Ezek a tervei hazatérés utánra

„Amint hazaérek, az életem a barátokról és a családról fog szólni, és arról is, hogy végre dán levegőt szívok, nagyon hosszú idő után újra.

Idézőjel ikon

Ki tudja, talán ahhoz sincsen késő, hogy családot alapítsak!”

– osztotta meg terveit. Az elmúlt négy évben dokumentumfilmen is dolgozott, és könyvet is ír majd mindabból, amit átélt, és maratonfutást is tervez még a világ legkülönbözőbb tájain.

Bár Thor az egyetlen, aki repülő nélkül bejárta a világ minden országát, azok is kevesen vannak, akik repülés igénybevételével megtették ezt. Mindössze 300 főt számlál ez az elit csapat, és nem is biztos, hogy repülésmentesen megoldható még az, ami Thornak – ha nehezen is, de – sikerült.

Véleménye szerint a kompokat egyre több helyen váltották ki repülőjáratok, ő szerencsés, hogy még 2013-ban indult útnak. A következő tanácsokat adja azoknak, akik hasonló célt tűznek ki maguk elé:

  • utazz nappal, mert az biztonságosabb,
  • a városnézést is nappalra időzítsd, ugyanilyen okból,
  • ha tartasz úti célodon valamitől, legyen helyi vezetőd vagy házigazdád,
  • mindig legyen valaki, aki tudja, hova mész épp,
  • ha olyan emberekkel találkozol, akikben megbízol, legalább egy ideig mozogj velük.

Ami pedig mindig legyen nálad, az az útlevél, okostelefon, toll és papír, valamint egy sál, ami oly sok mindenre lehet alkalmas.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.