Ennyire nem voltak vidám helyek a régi vidámparkok

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A vidámparkok ugyan sikolyoktól hangosak, szeretünk borzongani a szellemvasúton, vagy nagyokat ütközni a dodzsemmel, mégis biztonságban érezzük magunkat, hiszen egy olyan helyen vagyunk, ami már nevénél fogva is arra hivatott, hogy szórakoztassa az odalátogatókat. Nem volt ez mindig így.

A mellékvesevelőből származó adrenalin vészreakcióra felszólító termelődésének mesterségesen gerjesztett változatát régóta hajkurássza az emberiség extrém tevékenységek formájában. Ennek egyik leghűbb példája a hullámvasút.

Hullámvasút

16. századi elődje Oroszországban a jégcsúszda nevű, jégből és fából épített dombocska volt, melyre egy kíméletlen lépcsőzéssel kellett feljutni, majd onnan egy nagy jégtömböt meglovagolva lehetett lecsúszdázni egy kis szalmanyeregben ülve. Legalábbis amíg az ember ki nem zuhant belőle.

Franciaországban az 1800-as években ennek már egy továbbfejlesztett változatával rukkoltak elő, mely kereken gurult a domb aljáig, de amikor a tökéletlenül illesztett kerekek a zötykölődéstől idejekorán lepotyogtak, akkor a végállomás is hirtelen kiszámíthatatlanná vált.

Van, akit vonz e látvány, másokat riaszt
Fotó: Alan Schein / Getty Images Hungary

Flip Flap Railway

A hírhedtté vált Coney Island-i Paul Boyton's Sea Lion Park adott otthont az egyik első hurkolt hullámvasútnak. Mielőtt az 1890-es évek közepén üzembe helyezték volna, 1888-ban Ohióban tesztelték homokzsákokkal és majmokkal. Volt is rajta mit próbálgatni, hiszen korabeli beszámolókból tudjuk, hogy a merész adrenalinhajszolókra becslések szerint 12 G erő hathatott a Flip Flap Railway névre keresztelt fa hullámvasúton. Ez igencsak magas szám, figyelembe véve, hogy egy vadászpilótára is „csak” 7 G nyomás nehezedik. Ezt az extrém teljesítményű centrifugális vasutat végül rövid időn belül, 1902-ben leállították, mert nemcsak kellemes nem volt, de veszélytelen és gazdaságos sem.

Más baj is volt a vidámparkokkal

A régi idők vidámparkjaiban nemcsak a veszélyes szerkezetek tudtak kellemetlen perceket szerezni a szórakozni vágyóknak, de bizony némelyik találmány is inkább goromba viccnek bizonyult, mintsem az őszinte vidámság forrásának. Ma már úgy mondanánk, a régi idők vidámparkja semmiképp sem volt „píszí”. Akadt, amelyikben a hölgyek szoknyáját alulról fellövellő légáram fújta a nyakukba (ilyennel a Városligetben is találkozhattunk anno), de Amerikában arról is gondoskodtak, hogy a látványból kevesen maradjanak ki. Olyan is volt, szintén Coney Islanden, hogy mintegy háromszáz törpe termetű ember élt egy számukra felépített miniatűr kisvároskában saját stranddal, postafiókkal, ahová látványosságként járhattak csodájukra a vidámparkba látogató „óriások”.

Ma már szelídebb a szórakozás a vidámparkokban
Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

Mindezeken felül komoly rasszista „merényletekért” is kértek pénzt attrakció címen, mint például a feketék baseball-labdával való megdobálásnak lehetőségéért. A számtalan fizikai sérülés mellett lelki traumákat is okozó „játék” helyenként egészen az 1960-as évekig fennmaradt.

A régmúlt vidámparkjai emellett az állatokkal sem bántak kesztyűs kézzel, és tűzvédelmi szempontból sem állták a sarat, de szerencsére ma már bízhatunk az önfeledt és másokat sem sértő, emberéletre veszélytelen szórakozás lehetőségében, ha egy kisebb vagyonért vidámparkba látogat a család.

Európában ma 300-nál is több vidámparkot tartanak nyilván.

Köztük a legnagyobbak

  • Disneyland, Franciaországban,
  • az Europa Park, Németországban,
  • a Phantasialand, szintén Németországban,
  • az Efteling, Hollandiában,
  • a PortAventura, Spanyolországban.

Ha Mickey Mouse-ékat Párizs közelében akarjuk meglátogatni, az ajándéknak is mesés, dátum nélkül megváltható felnőttbelépőért jelenleg 105 eurót kell fizetnünk. A németországi Europa Parkba 14 éves kor felett legalább 57 eurót kell kiadni az egynapos belépőért, de annak ára dátumfüggő, így pontosabbat csak a konkrét látogatási nap ismeretében tudhat róla meg az érdeklődő. A kölni Phantasialandba csak online megváltott belépővel lehet ellátogatni, a helyszínen jegyértékesítést ugyanis nem folytatnak, de ha valaki a látogatás napjára hagyja a jegy internetes megváltását, annak a 47–61 euró között mozgó felnőttjegy árához 10 euró többletet számolnak fel. A hollandiai Efteling vidámparkjába fejenként szintén 48 eurótól szabad belépni, s pontosan ugyanez igaz a Barcelona vonzáskörzetében lévő PortAventura vidámparkjára is.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?