Égeti a torkod a levegő: ilyen New York füstje egy ottani magyar szerint

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Eszter több éve él a metropoliszban fiaival: A Díványnak elmesélte, milyen New York füstjét belélegezni.

A kanadai erdőtüzek miatt sűrű füst borította el mostanra már New Yorkot, valamint több környező államot is. Az egészségre ártalmas szintet elért levegőszennyezés az amerikai megapoliszt tette a világ legszennyezettebb levegőjű városává: ilyen most itt élni egy magyar szerint.

Így taglózta fel New Yorkot a füst

„Kedden még nem tudtam, mi a helyzet, az egyik fiamnak meccse volt, aztán este nyolc körül találkoztam egy barátnőmmel. Szürke volt az ég, de akkor ez úgy tűnt, mintha esteledne” – kezdte beszámolóját Eszter, aki szerint visszagondolva hétfőn is voltak jelei annak, hogy valami furcsa. Rózsaszínbe, majd narancssárgába váltott a hold színe, de ekkor még nem sejtettek sokat. Kedden jóval egyértelműbbé vált, hogy a levegőminőséggel lehet gond.

New Yorkban a füst miatt most azt sem lehet eldönteni, a napot vagy a holdat látod
Fotó: Gary Hershorn / Getty Images Hungary

„Ha felnéztél az égre, nem lehetett tudni, hogy a holdat vagy a napot látod. 

Amikor napközben az égre nézel, akár véletlenül bele a napba, az fehér golyóként izzik a szemedben, de most ez nem ilyen volt.

Tényleg nem lehetett volna látvány alapján eldönteni, teliholdat, avagy napot látsz épp” – mesélte.

Mintha tábortűz mellett ébredt volna

Ekkor a szag még nem érkezett meg, de szerda reggelre már ez is ott volt. Eszter mindig nyitott ablak mellett alszik, így arra ébredt, hogy tábortűz szaga lengi be a szobáját is.

„A telefonom levő időjárás-applikáció szerint verőfényes napsütés volt tegnap, ehelyett délután kettő körül teljesen sötét lett, lámpát kellett kapcsolnom. Nem mentem ki aznap a lakásból, pedig fényképezni akkor kellett volna” – mondja Eszter, aki fotósként dolgozik, így a narancsszínbe öltözött várost is megörökíthette volna.

Tegnap még megtartották a tanítást fiai iskolájában, de egy esti díjátadót már elhalasztottak, mára pedig törölték a tanítást is, illetve

Idézőjel ikon

maszkot osztogattak az oktatási intézményben.

A Mad Max világát idézik a képek
Fotó: Gary Hershorn / Getty Images Hungary

„Én itthon becsuktam az ablakokat, egyébként is megy folyamatosan a levegőtisztító a lakásban, azt most magasra állítottam. A levegő nagyon fülledt már benn, de nem nyitok ablakot” – mondta, hozzátéve: ő még saját magán nem tapasztal semmilyen fizikai tünetet így, hogy otthon maradt, de idősebb macskája aluszékonyabb lett, és fia egy nagyon rövid út megtétele után is érezte a füst hatását.

„Átjött az utcán, ez csak legfeljebb 30-50 lépés, és azt mondta, égeti a torkát, ha levegőt vesz”

 – mondta Eszter, aki jelenleg a telefonjára telepített időjárási alkalmazásban követi figyelemmel a levegőminőséget. Amikor amerikai idő szerint hajnali négykor beszélgetünk, akkor is nagyon egészségtelennek minősítette azt az applikáció, de napközben a veszélyes kategóriát is elérte az.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.