Hónapjai vannak hátra a kamasznak, akit az orvosa elzavart a tüneteivel

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A 15 éves Olivia Maundert a Surrey-ben található Frimley Park Kórház munkatársai vizsgálták meg. Mivel az MR nem mutatott semmi kórosat, az orvos hazaküldte azzal, hogy töltse le a mindfullness appot, hátha az majd segít.

Olivia medencéjében 2021 márciusában nem találtak semmiféle daganatot, pedig a lány akkor már beteg volt és súlyos fájdalmakkal küszködött. Később diagnosztizálták nála a ritka Ewing-szarkómát, de már érdemben nem lehet segíteni rajta. 

Olivia annyira szenvedett, hogy többször is bekerült a sürgősségire. Csakhogy mivel az első vizsgálat során nem találtak tumort, nem is gyanakodtak erre. A következő időszak brutális megpróbáltatást jelentett, mire az orvosok Sudeck-szindrómát (angolul CRPS) diagnosztizáltak nála, egy kevéssé ismert állapotot, amelynek alapja, hogy a szervezet abnormálisan reagál egy sérülésre. Csakhogy messze nem ez volt a valódi helyzet, a fájdalmakat pedig nem csillapították eredményesen. Amikor Olivia megpróbált kiállni magáért, arra kérték, nyugodjon meg. Azt akarták, hogy hallgasson el, legyen csendben és ne zavarja a többi beteget. Ezért is ajánlották a mindfullnesst.

A kamasz rákját az orvos sem vette észre

Ez azonban semmit sem segít a Ewing-szarkómán, ami végig a háttérben állt. Egy második MR, amit az anya harcolt ki nagy nehezen, már kimutatta a kiterjedt daganatot, ami annyira szétterjedt, hogy műtétre esély sem nyílt. Több hónapig tartó fájdalmas kemoterápia és sugárterápia után Olivia 2022 áprilisában visszatérhetett az iskolába. Állapota azonban azóta romlott, és nemrég közölték vele, hogy csak hónapjai vannak hátra. A család ügyvédet fogadott és jogi lépéseket tervez a kórház ellen, ahol nem hitték el a lánynak, milyen komoly fájdalmakkal küzd. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.