A magyar Riviéra: csodás hely vár másfél órára Budapesttől

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Balaton türkizkékje és a levendula lilája harsányzöld domboldalakon olvad festményeket idéző egységgé: a mediterrán hangulatú Tihany és környéke Magyarország egyik csodahelye, ahová a közelgő levendulafesztivál miatt is érdemes ellátogatni.

Ha a Balaton nyugodt arca az, amely neked igazán tetszik, valószínűleg már korábban elkötelezted magad az északi part mellett, ahová szőlőskertek, borászatok, tanúhegyek és helyi kézműves termékek egyaránt csábítják a látogatót. Tihanyban ráadásul a régmúlt hagyományai és a tökéletes pihenés lehetőségei is adottak: családdal ideális vakációcélpont a félsziget.

Tihanyban máig ott vár a visszhang

Ahogyan a dotto, a helyi kisvonat az apátság épülete felé zakatol velünk, úgy simulnak ki egyre jobban az arcvonások utastársaim arcán. Biztosan segít, hogy a nap is éppen kisüt, de annyi biztos, hogy Tihany atmoszférája igazán megnyugtató.

Valódi mediterrán ékszerdoboz az alig ezer lakost számláló település központja, ahova a kisvonat utasait szállítja:

innen már nem is kell sokat gyalogolni ahhoz, hogy a hamarosan már felújított pompájában megtekinthető tihanyi apátságig érjünk. Ennek alapítólevelét egyébként Pannonhalmán őrzik, június 15-étől egészen nyár végéig ugyanakkor itt megtekinthető a kényes bánásmódot igénylő nyelvemlék. Már csak ezért is érdemes idén nyáron ellátogatni a Balaton északi partjára – na meg a híres visszhang miatt, amely máig is kiváltható, csak arra kell figyelni, hogy a csendes, esti órákban másszuk meg a visszhangdombot, és úgy kiabáljunk, hogy az apátság épületét jól lássuk közben.

A pünkösdi liget illatokban és látványban is gazdag pontja Tihanynak
Fotó: Kálmán Szonja

Magyarország Riviérája tényleg kicsit más

A dottóval utazók a pünkösdi ligeten keresztül juthatnak fel a templom épületéig: itt a termésüket gazdagon hozó fügebokrok és a gazdagon virágzó növények is emlékeztetnek arra, hogy valóban mediterrán tájon járunk.

Idézőjel ikon

Hogy a környék valódi Riviéra, az nem csak egy dal csacska sora:

Lóczy Lajos geológus állapította meg annak idején, hogy az északi part ezen része tényleg szakasztott francia Riviéra. Még ha a déli parton tombol is az eső, az északi hegyeken sokszor nem tud átlépni, így a tihanyiak napsütésben nézhetik, ahogyan a siófokiakat elviszi a zápor. (Na de ha az égi áldás átlép a hegyeken, akkor bizony északon is itt az özönvíz…)

Kolodko Gombóc Artúrjával is az apátság közelében találkozhatunk
Fotó: Kálmán Szonja

Tihanyban és környékén ezért egy kicsit melegebb van, kicsit mediterránabb az építkezés mellett az éghajlat is. Ahogyan a tavat az apátság mellől szemléljük a felhőknek a víz színére rajzolt mintázatát csodálva, könnyű elfelejteni azt, hogy Magyarországon, nem pedig Franciaországban járunk.

A levendula helyi sikertörténet

A levenduláról szól itt kicsit minden
Fotó: Kálmán Szonja

Nem csak az apátságról – és annak meglepően fiatal, a negyven évet még be sem töltött főapátjáról – ismeretes ugyanakkor a település: a levendula ugyanannyira hozzátartozik Tihanyhoz, ahogy a szerzetesek és a nevükhöz fűződő termékek. Az illatos növény nagyipari lepárlásának hazai kezdete Tihanyhoz köthető: akkora sikerrel foglalkoztak vele, hogy a Vichy és a Coty is vásárolt magyar levendulaolajat. A szocializmus államosítása átmenetileg véget vetett a sikertörténetnek, a levendula helyére szőlőtőkék kerültek, a három helyi lepárlót bezárták. 1995-ben ugyanakkor újraindult a termesztés, és már helyi lepárlóüzem is üzemel, amire azért is nagy szükség van, mert szedés után a lehető leghamarabb meg kell kezdeni a lepárlást: a levendula kényes, sokat veszít az illatából, ha várnia kell.

Aki még többet szeretne megtudni a helyi levendulatermesztésről, annak június 17. és július 2. között, a Levendula Hetek ideje alatt érdemes Tihanyba látogatnia: nemcsak szedheti a lavandula angustifolia virágát csokorba, de sokat meg is tudhat róla, ha meglátogatja a lepárlót, de a sok kulturális program szórakozási lehetősége garmadáját is nyújtja.

A levendulás termékeknek meglepően széles tárházát kínálják a helyi termelők:

levendulavíztől levendulás mogyorókrémen át a ginig sokféle kozmetikumot és élelmiszert is készítenek belőle.

A nádfedeles házak azért emlékeztetnek arra, hol járunk
Fotó: Kálmán Szonja

Családok kedvence lehet Tihany

Persze ha már egy balatoni településről beszélünk, arról sem feledkezhetünk meg, milyen nagyszerű családi nyaralási lehetőséget jelent a tó maga. Ehhez ideális helyszínt biztosít a családok számára a Club Tihany Resort, ahol 300 szoba és 160 bungaló szállásolja el az érkezőket, a legkisebbek pedig egész nyáron fókuszban vannak. Nemcsak külön játszóház várja őket, de az esti műsorokat is rájuk hegyezik ki,

Idézőjel ikon

a zöldgondolatokat követő szálláshely pedig arra is figyelmet fordít, hogy segítsen kicsit környezettudatosabbá is nevelni őket.

Aki a büféasztal mellett is annyit szed mindig magának, hogy üres legyen a tányérja, az pontokat gyűjthet, melyeket a nyaralás végén ajándékra lehet váltani. Játszótér, sportpályák, szabadtéri fitneszpálya és a szálló wellnessrészlege is a családok kényelmét és szórakozását szolgálja az egyébként rendezvényhelyszínként is tökéletes szállodában.

Jut levendula a pohárba is: tonikot, gint is készítenek vele
Fotó: Kálmán Szonja

Mindemellett pedig vár mindenkit a Balaton is, melynek vizében egyébként a 18. századig nemigen mártózott meg a magyar: nem tartották elég gusztusosnak az élővizet. Ez szerencsére teljesen megváltozott mára, rengetegen mártózunk meg nagyon szívesen a tó vizében, mely épp Tihanynál a legmélyebb, 12,5 méter. Itt is a legkeskenyebb a tó: alig másfél kilométer az északi és a déli part távolsága, aminek köszönhetően rövid komputat követően a túlparton is találhatjuk magunkat, ahol az északihoz képest több buli és sekélyebb víz vár mindenkit. Bármilyen célból is érkezzünk a Balatonhoz, Tihany tökéletes célpont: nyugalom, pihenés és nagyszerű programok várnak itt kicsit, nagyot egyaránt.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.