A temetőből rabolták el Charlie Chaplin holttestét: özvegyét zsarolta az elkövető

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A világ egyik leghírhedtebb hullarablási ügyében a filmtörténet legnagyobb nevettetője volt az áldozat: Charlie Chaplin holtteste két hónappal a halála után nyomtalanul eltűnt a sírból, özvegyét pedig váltságdíjat követelve kezdte hívogatni a tettes. Ki állt a különös és botrányos ügy mögött, és hogyan végződött a történet?

Lába kelt Chaplin holttestének a svájci temetőből

Miután Chaplint az 1950-es évek elején kommunistagyanús elemként kitiltották az Egyesült Államokból, a legendás színész és rendező Svájcban, a Genfi-tó partján telepedett le és élte élete utolsó évtizedeit. A filmlegenda 1977. december 25-én, karácsony napján hunyt el 88 éves korában; földi maradványait birtokához közel, Corsier-sur-Vevey falu temetőjében helyezték örök nyugalomra két nappal később, zárt körű anglikán szertartás keretében.

Idézőjel ikon

A holttest azonban alig több mint két hónapot nyugodhatott csak a szép vidéki sírkertben:

március 2-ára virradó reggel a temető személyzete arra ébredt, hogy a sírt kihantolták, Chaplin koporsójának pedig nyoma veszett.

Chaplin holttestének nyoma veszett

A rendőrség hiába próbált a tettesek nyomára bukkanni, a világsztár özvegye (negyedik felesége), Oona Chaplin azonban nem sokkal később telefonhívást kapott egy magát „Mr. Rochat”-nak nevező illetőtől, aki elmondta, ő rabolta el a hullát, és 600 ezer dolláros (mai árfolyamon 2 millió 700 ezer dollár, vagyis majdnem egymilliárd forint) váltságdíjat követelt a visszaszolgáltatásáért cserébe. Az asszony nem riadt meg a titokzatos idegen fenyegetésétől, nevetségesen túlzónak tartotta a követelt összeget és nem volt hajlandó fizetni.

Charles Chaplin és felesége, Oona 1972-ben
Fotó: Ron Galella / Getty Images Hungary

A hullarabló nem nyugodott bele a hiábavaló próbálkozásba, továbbra is hívogatta az özvegyet, ezúttal már

az asszony családtagjait és gyerekeit fenyegette, mondván,„rossz végük lesz”, ha nem kapja meg a követelt pénzt.

Oonát ez sem hatotta meg túlságosan, és ahelyett, hogy belement volna a játékba, inkább a rendőrséggel együttműködve kitervelte, hogyan buktassa le az ismeretlen férfit. A Chaplin-kúria összes telefonját bedrótozták, csakúgy, mint a környéken található mintegy negyven telefonfülkét, majd májusban, amikor a tettes legközelebb jelentkezett, az asszony megbeszélt vele egy helyszínt, ahová sofőrrel elküldi a pénzt.

A mező, ahol a holttestet elrejtették
Fotó: Central Press / Getty Images Hungary

Kukoricamezőn rejtették el a koporsót a hullarablók

A sofőr valójában álruhás rendőr volt, a tettesek – mivel kiderült, két személyről van szó – pedig naivul besétáltak a kelepcébe: mindkettejüket gyorsan elfogták és kivallatták. A 24 éves, lengyel bevándorló Roman Wardas és a Bulgáriából érkezett, 38 éves Gantscho Ganev mindketten szerelőként dolgoztak, és anyagi nehézségeik orvoslása miatt döntöttek úgy, elrabolják a néhai komikuslegenda holttestéta tervet Wardas eszelte ki, aki egy olasz újságban olvasott egy hasonló esetről, és mindvégig ő irányította az akciót, társa csak az utasításait követte.

A két elkövető letartóztatásban
Fotó: ullstein bild Dtl / Getty Images Hungary

Az elkövetők, miután kihantolták a sírt, a koporsót Ganev teherautójával egy közeli mezőre vitték és ott ásták el; a hatóságok szerencsésen megtalálták az ellopott koporsót, és visszavitték a temetőbe, ahol ezúttal beton sírboltot emeltek fölé, nehogy bárki ismét megpróbálja elcsaklizni. A tetteseket a bíróság bűnösnek találta, 

Wardast négy és fél év kényszermunkára ítélték, míg Ganev tizennyolc hónap felfüggesztett börtönnel megúszta, mivel úgy találták, puszta bűnsegédként jóval kevesebb felelősség terheli az ügyben.

A két tettes később levelet írt Oona Chaplinnek, melyben megbánták a bűnüket, és bocsánatot kértek a családtól; a néhai nagy nevettető özvegye válaszként megbocsátott a két férfinak. Oona Chaplin 1991-ben hunyt el, férje mellé temették a Corsier-sur-vevey-i temetőbe. A termőföldön, mely mintegy két hónapon át szolgált Chaplin ideiglenes nyughelyeként, ma tábla emlékeztet erre a tényre.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.