Nem haldokolt elég gyorsan: ezért végzett V. Györggyel saját orvosa

Olvasási idő kb. 3 perc

A király halálát egyesek eutanáziának, míg mások gyilkosságnak tekintik: V. Györgyöt kokainnal és morfiummal segítették át a túlvilágra.

Fél évszázadon át alig néhányan tudták, milyen okból adott be V. Györgynek, III. Károly király dédapjának halála estéjén kétféle szert is orvosa: Bertrand Dawson, a doktor feljegyzései azonban rávilágítanak a szokatlan döntés hátterére.

Így hunyt el V. György

V. György egészsége jó ideje hanyatlott már, amikor 1936. január 20-án, hetvenévesen elhunyt. Problémáit a dohányzás okozta, azon az ominózus napon pedig egyértelművé vált, hogy a király haldoklik.

Az orvos így írt György halálának estéjéről feljegyzéseiben:

„11 óra táján nyilvánvalóvá vált, hogy bár a beteg ezt nem tudja, az utolsó szakasz még sok órán át tarthat, kevéssé illeszkedve ahhoz a méltósághoz és nyugalomhoz, amelyet oly gazdagon megérdemelt, és amely azt követelte, hogy ne így távozzon. 

Órákon át csak a véget várni úgy, hogy az élet valójában már eltávozott, csak kimeríti a szemlélőket,

[és] annyira meggyötri őket, hogy már nem tudnak élni a gondolat, a közösség vagy az ima vigaszával sem. Elhatároztam tehát, hogy meghatározom a véget, és a kitágult nyaki vénába én magam fecskendeztem morphia gr. 3/4-et, és nem sokkal később kokain gr. 1-et… Körülbelül ¼ óra múlva – a légzés nyugodtabb, a megjelenés nyugodtabb – a fizikai küzdelem megszűnt.”

V. György és Mária királyné közt a későbbi II. Erzsébet, ekkor még csak Lilibet integet
Fotó: Central Press / Getty Images Hungary

Halálának időzítése nem volt véletlen

Este tizenegykor tehát a király enyhülést adó és őt a túlvilágra átsegítő szereket kapott, az időzítés ugyanakkor közel sem volt véletlen. Angela Levin, a királyi család életét kutató szakértő arról beszélt az V. Györgyről mindössze három éve bemutatott dokumentumfilmben, hogy

Idézőjel ikon

a cél az volt, hogy a halálhír bekerülhessen a reggeli lapokba, különösen a The Timesba.

„A halál időpontját azért manipulálták így, hogy a Times címoldalára is kikerülhessen az. Ez volt a király kedvenc lapja.

Dawson felhívta a király feleségét, Mária királynét, aki ekkor Londonban tartózkodott, és arra kérte, késleltesse a Times nyomdába kerülését. A megjelent cikk címe végül így szólt: „Békés vég éjfélkor”.

Az esti lapoktól tartottak

Dana Schwartz történész szerint azért is fontos volt, hogy a király este haljon meg, mert ha csak reggel következik be ez, akkor a kevésbé előkelőnek tartott esti lapok hozták volna ki elsőként a hírt.

„Eutanáziát hajtottak végre azért, hogy haláláról a méltóságteljes reggeli lapok tudósíthassanak, ne pedig a pikánsabb esti lapok”

 – fogalmazott egy podcastben.

Tíz hónappal a király halála után mégis kegyességből végrehajtott eutanáziát említett az orvos a parlamentben.

„A haldoklást szelídebbé és békésebbé kell tenni, még akkor is, ha ez az élet hosszának megrövidítésével jár. Ez egyre inkább szokássá válik, és elfogadhatónak tekinthető” – fogalmazott. A lapok nem is említették a morfium szerepét – egyszerűen arról írtak, a király este szokásos állapotában tért nyugovóra, majd békésen elhunyt.

A király remélte, másodszülöttje lesz majd utódja

Fiai közül Eduárdot nem becsülte sokra, Györgynek szép jövőt remélt halála előtt
Fotó: Central Press / Getty Images Hungary

Minderre 1986-ban, a király halálának 50. évfordulóján derült csak fény: V. György halálát Kenneth Rose, György életrajzírója ekkor egyenesen gyilkosságnak nevezte.

Bár halálának módja 1936-ban nem derült ki, így megrázni sem tudta a briteket, a következő évek viharosra sikeredtek a monarchia életében. VIII. Eduárd került a trónra, akiről saját apja még életében úgy nyilatkozott, egy év alatt tönkre fogja magát tenni. V. György abban reménykedett, hogy másodszülöttje, a későbbi VI. György és az ő legidősebb lánya, az általa csak Lilibetként emlegetett későbbi II. Erzsébet vehetik majd át a trónt. Ez így is történt, miután Eduárd lemondott arról Wallis Simpsonért.

VI. György nem volt hosszan király: 1952-ben váratlanul hunyt el, így léphetett trónra a több mint hetven éven át országát vezető, 2022 szeptemberében elhunyt II. Erzsébet.

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.