Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
„A világon legtöbbet emlegetett három név: Jézus, Sherlock Holmes és Harry Houdini” – mondta állítólag G. B. Shaw. A világhírű szabadulóművész azon kevesek közé tartozik, akik magyar származású amerikaiként csillagot kaphattak a hollywoodi hírességek sétányán.
1878. július 3-án Mayer Sámuel Weisz rabbi és várandós felesége, Steiner Cecília az SS Frisia nevű gőzhajó fedélzetén kémlelték New York egét. Velük volt négy gyermekük is: a nyolcéves Nathan, a hatéves Gottfried, a négyéves Ehrich és a kétéves Ferenc. Hosszú utat tettek meg, amíg a budapesti Rákosárok (ma: Csengery) utcai házukból Amerikába jutottak: előbb Hamburgba kellett utazniuk, majd onnan 12 napi tengeri utazás után kötöttek ki New Yorkban. A család azért érkezett Amerikába, mert Weisz rabbi álláslehetőséget kapott a wisconsini kisvárosban, Appletonban: ő lett a település első rabbija.
Újságkihordást és cipőpucolást vállalt
A Weiss család öt évig élt a kisvárosban, majd az apának nézeteltérései támadtak a helyi zsidó közösséggel, és a család Milwaukeeba költözött. Közben sorra születtek a gyerekek: Theodore, Leopold és Carrie Gladys. Időközben a nevüket is Weissre változtatták, és 1882-ben az apa megkapta az amerikai állampolgárságot. A milwaukeei évek alatt sokat nélkülöztek, Ehrich otthagyta az iskolát, hogy segítsen szüleinek, újságkihordást és cipőpucolást vállalt, szabadidejében megtanult úszni az áramlattal a Milwaukee folyóban, és gyakorolta, hogyan tartsa vissza minél hosszabb ideig a lélegzetét. A boksz és a terepfutás is mindennapjai részét jelentették, sőt kerékpárversenyen is elindult. Milwaukeeban trapézművészként lépett fel, de bokszmeccseken is részt vett.
Nyakkendőgyárból a show-bizniszbe
1887-ben Weiss rabbi és Ehrich New Yorkba költöztek, Ehrich egy nyakkendőgyárban vállalt munkát, közben pedig szövögette álmait a show-bizniszről. Hamarosan a család többi tagja is követte őket. 1890-ben, 16 évesen, miután elolvasta Jean-Eugene Robert-Houdin francia bűvész önéletrajzát, megtalálta művésznevét is: Harry Houdini. Később azt állította, hogy új nevének első része, a Harry, tisztelgés volt Harry Kellar amerikai bűvész előtt, de valószínűbb, hogy az „Ehri”-ből, az Ehrich becenevéből származott, ahogy otthon szólították.
New York-i bűvészkarrierje nem indult zökkenőmentesen. 1891-ben egy barátjával The Houdini Brothers néven próbálta meg bűvésztrükkökkel lenyűgözni a közönséget. Múzeumokban, bemutatókon, cirkuszban léptek fel, főként kártyatrükkökkel kísérleteztek. Kártyatrükkjeik mindazonáltal nem nyűgözték le a közönséget, Houdini ekkor kezdte törni a fejét valami új, lenyűgöző produkción – a szabadulóművészeten.
The Houdini Brothers
1894-ben bátyjával, a Dash becenéven ismert Theodore-ral kezdett fellépni Coney Islanden, ismét The Houdini Brothers néven. A fivérek megismerkedtek egy fiatal táncosnővel, Wilhelmina Beatrice „Bess” Rahnerrel, aki szintén Coney Islanden mulattatta a nagyérdeműt. Először Dash udvarolt Bessnek, de ő az idősebb testvérbe, Harrybe szeretett bele, s hamarosan össze is házasodtak. Bess ekkor Dash helyére lépett, s immár ő volt a The Houdinis produkció másik tagja. Később Houdini színpadi asszisztenseként dolgozott, majd férje halála után ápolta az emlékét. Gyermekük nem született.
Harry Houdini európai sikerei
Houdini nagy áttörése 1899-ben következett be, ekkor egy menedzser felfigyelt egy bilincsszámára, és azt tanácsolta, koncentráljon a szabadulóművészetre. Elintézte, hogy fellépjen az Orpheum-hálózat termeiben Amerika-szerte, majd Houdini egy év múlva Európába utazott, hogy ott is bemutassa szabadulószámait. Fellépett Angliában, Skóciában, Németországban, Franciaországban és Oroszországban, és mindenütt óriási sikert aratott. Csúcsgázsiért dolgozott, az újságok cikkeztek róla, hihetetlen népszerűséget szerzett.
Meztelenül a szibériai fogolyszállító vagonban
Ehhez persze kellettek azok a botrányszagú elemek is, amelyek végigkísérték a karrierjét: Berlinben például több mint 300 rendőr előtt meztelenre vetkőzve, hat perc alatt szabadult ki. A meztelenség Oroszországban is hozzátartozott a számhoz:
1903-ban a dermesztő téli hidegben ruha nélkül, megbilincselve zárták be egy szibériai fogolyszállító vagonba,
ez alkalommal 28 percre volt szüksége a kiszabaduláshoz. Egy évvel később Londonban a „Brama-zár”-nak nevezett bilincsből szabadult ki egy óra alatt. A speciális zárat öt év alatt készítették el, és úgy tervezték, hogy kulcs nélkül lehetetlen legyen kiszabadulni belőle, Houdininek mégis sikerült.
Víz alatt, fejjel lefelé
1905-ben visszatért az Egyesült Államokba, és vásárolt egy házat Brownstone-Harlemben (a ház még ma is áll), valamint édesanyjának egy ruhát, amelyet még Viktória királynő számára készítettek. Amerikában is folyamatosan mutatta be szabadulószámait, amelyek során gyakran víz alatt vagy fejjel lefelé lógva szabadult meg bilincsektől, kötelektől, kényszerzubbonyoktól. De belebújt (és kiszabadult) sörrel teli hordókba, leszögezett ládákba, sőt, egy ízben egy bálna hasüregébe is. Berlinben 1910-ben egy úgynevezett kínai vízi kínzócellából (képünkön) menekült meg. Ezt a mutatványt élete végéig többször is végrehajtotta. Trükkjeinek egy részét elmagyarázta A bilincs titkai című könyvében, de korántsem az összeset. A szabadulóművész több filmben is szerepelt, de 1923-ban felhagyott a filmezéssel, mondván, hogy túl csekély nyereséggel kecsegtet.
Élve eltemették
Houdini 1910-ben Budapesten is járt, és az „egyik orfeum színpadán ragyogtatta bámulatos bilincs, lánctörő, akrobata ás erőprodukcióit”. Ekkor édesanyját is magával hozta, és fényűző, „királyi” fogadtatást rendezett a számára – bár ő maga soha nem ismerte el, hogy Budapesten született, ezt csak halála után derítették ki róla. 1915-ben próbálkozott először az élve eltemettetés mutatványával, s ez majdnem az életébe került: másfél méter mélyen temették el, láda nélkül. Túlélte, bár amikor kimászott, összeesett. A második kísérletre 1926-ban került sor, ekkor egy lezárt koporsóban másfél órára elmerült a New York-i Hotel Shelton úszómedencéjében. A harmadik alkalommal
kényszerzubbonyba szíjazták, koporsóba zárták, majd egy nagy, homokkal teli tartályba temették el
– ez lett volna az 1927-es évad fő produkciója, ám a bűvészlegenda egy banális baleset következményeképpen 1926-ban elhunyt.
Halálos ütés
Houdini élete során többször bizonygatta, hogy rendkívül erős hasizmai miatt bármilyen erősségű ütést el tud viselni. 1926-ban ez lett a veszte: egy egyetemista, hogy ezt tesztelje, előzetes figyelmeztetés nélkül hasba ütötte. A szabadulóművész vakbele ekkor megrepedt, de a fájdalmakról nem vett tudomást: megtartotta aznapi és másnapi fellépéseit, és csak a felesége tanácsára fogadta el, hogy orvost hívjanak hozzá. Megoperálták, de kiderült: hashártyagyulladás alakult ki nála, amibe végül 1926. október 31-én belehalt. (Egyes feltételezések szerint Houdini már az ütés előtt vakbélgyulladástól szenvedett.)
Harry Houdini és a spiritizmus
Az összeesküvés-elméletek szerint Houdinit valójában az általa sokat támadott spiritiszták mérgezték meg. A szabadulóművészt ugyanis édesanyja halála után megkörnyékezték a korszakban nagyon is divatos látnokok és médiumok, de nem jártak sikerrel: Houdini felismerte, hogy a médiumok kihasználják az elhunytak hozzátartozóinak fájdalmát, és becsapják őket. Leleplezéseit könyvekben is közzétette: 1920-ban jelent meg Csodavigécek és módszereik, 1924-ben Egy bűvész a szellemek között címmel jelentek meg könyvei. Halála előtt maga is megállapodott feleségével abban, hogy ha a halál után lehetséges a kommunikáció, egy titkos kódot fog Bess-szel tudatni. Ez a „Rosabelle believe” üzenet volt, a közös kedvenc daluk nyomán. Bess Houdini halála után tíz évig évente tartott szeánszokathalloweenkor. 1936-ban, az utolsó sikertelen szeánsz után végül eloltotta a gyertyát, amelyet Houdini halála óta férje fényképe mellett égetett.
