A leghíresebb magyar bűvész egész életében a halállal kacérkodott

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

„A világon legtöbbet emlegetett három név: Jézus, Sherlock Holmes és Harry Houdini” – mondta állítólag G. B. Shaw. A világhírű szabadulóművész azon kevesek közé tartozik, akik magyar származású amerikaiként csillagot kaphattak a hollywoodi hírességek sétányán.

1878. július 3-án Mayer Sámuel Weisz rabbi és várandós felesége, Steiner Cecília az SS Frisia nevű gőzhajó fedélzetén kémlelték New York egét. Velük volt négy gyermekük is: a nyolcéves Nathan, a hatéves Gottfried, a négyéves Ehrich és a kétéves Ferenc. Hosszú utat tettek meg, amíg a budapesti Rákosárok (ma: Csengery) utcai házukból Amerikába jutottak: előbb Hamburgba kellett utazniuk, majd onnan 12 napi tengeri utazás után kötöttek ki New Yorkban. A család azért érkezett Amerikába, mert Weisz rabbi álláslehetőséget kapott a wisconsini kisvárosban, Appletonban: ő lett a település első rabbija.

Újságkihordást és cipőpucolást vállalt

A Weiss család öt évig élt a kisvárosban, majd az apának nézeteltérései támadtak a helyi zsidó közösséggel, és a család Milwaukeeba költözött. Közben sorra születtek a gyerekek: Theodore, Leopold és Carrie Gladys. Időközben a nevüket is Weissre változtatták, és 1882-ben az apa megkapta az amerikai állampolgárságot. A milwaukeei évek alatt sokat nélkülöztek, Ehrich otthagyta az iskolát, hogy segítsen szüleinek, újságkihordást és cipőpucolást vállalt, szabadidejében megtanult úszni az áramlattal a Milwaukee folyóban, és gyakorolta, hogyan tartsa vissza minél hosszabb ideig a lélegzetét. A boksz és a terepfutás is mindennapjai részét jelentették, sőt kerékpárversenyen is elindult. Milwaukeeban trapézművészként lépett fel, de bokszmeccseken is részt vett.

Harry Houdini feleségével, Bess-szel
Fotó: Wikimedia Commons

Nyakkendőgyárból a show-bizniszbe

1887-ben Weiss rabbi és Ehrich New Yorkba költöztek, Ehrich egy nyakkendőgyárban vállalt munkát, közben pedig szövögette álmait a show-bizniszről. Hamarosan a család többi tagja is követte őket. 1890-ben, 16 évesen, miután elolvasta Jean-Eugene Robert-Houdin francia bűvész önéletrajzát, megtalálta művésznevét is: Harry Houdini. Később azt állította, hogy új nevének első része, a Harry, tisztelgés volt Harry Kellar amerikai bűvész előtt, de valószínűbb, hogy az „Ehri”-ből, az Ehrich becenevéből származott, ahogy otthon szólították.

New York-i bűvészkarrierje nem indult zökkenőmentesen. 1891-ben egy barátjával The Houdini Brothers néven próbálta meg bűvésztrükkökkel lenyűgözni a közönséget. Múzeumokban, bemutatókon, cirkuszban léptek fel, főként kártyatrükkökkel kísérleteztek. Kártyatrükkjeik mindazonáltal nem nyűgözték le a közönséget, Houdini ekkor kezdte törni a fejét valami új, lenyűgöző produkción – a szabadulóművészeten.

The Houdini Brothers

1894-ben bátyjával, a Dash becenéven ismert Theodore-ral kezdett fellépni Coney Islanden, ismét The Houdini Brothers néven. A fivérek megismerkedtek egy fiatal táncosnővel, Wilhelmina Beatrice „Bess” Rahnerrel, aki szintén Coney Islanden mulattatta a nagyérdeműt. Először Dash udvarolt Bessnek, de ő az idősebb testvérbe, Harrybe szeretett bele, s hamarosan össze is házasodtak. Bess ekkor Dash helyére lépett, s immár ő volt a The Houdinis produkció másik tagja. Később Houdini színpadi asszisztenseként dolgozott, majd férje halála után ápolta az emlékét. Gyermekük nem született.

Harry Houdini európai sikerei

Houdini nagy áttörése 1899-ben következett be, ekkor egy menedzser felfigyelt egy bilincsszámára, és azt tanácsolta, koncentráljon a szabadulóművészetre. Elintézte, hogy fellépjen az Orpheum-hálózat termeiben Amerika-szerte, majd Houdini egy év múlva Európába utazott, hogy ott is bemutassa szabadulószámait. Fellépett Angliában, Skóciában, Németországban, Franciaországban és Oroszországban, és mindenütt óriási sikert aratott. Csúcsgázsiért dolgozott, az újságok cikkeztek róla, hihetetlen népszerűséget szerzett.

Meztelenül a szibériai fogolyszállító vagonban

Ehhez persze kellettek azok a botrányszagú elemek is, amelyek végigkísérték a karrierjét: Berlinben például több mint 300 rendőr előtt meztelenre vetkőzve, hat perc alatt szabadult ki. A meztelenség Oroszországban is hozzátartozott a számhoz:

1903-ban a dermesztő téli hidegben ruha nélkül, megbilincselve zárták be egy szibériai fogolyszállító vagonba,

ez alkalommal 28 percre volt szüksége a kiszabaduláshoz. Egy évvel később Londonban a „Brama-zár”-nak nevezett bilincsből szabadult ki egy óra alatt. A speciális zárat öt év alatt készítették el, és úgy tervezték, hogy kulcs nélkül lehetetlen legyen kiszabadulni belőle, Houdininek mégis sikerült.

Houdini a kínai vízi kínzócellában
Fotó: Wikimedia Commons

Víz alatt, fejjel lefelé

1905-ben visszatért az Egyesült Államokba, és vásárolt egy házat Brownstone-Harlemben (a ház még ma is áll), valamint édesanyjának egy ruhát, amelyet még Viktória királynő számára készítettek. Amerikában is folyamatosan mutatta be szabadulószámait, amelyek során gyakran víz alatt vagy fejjel lefelé lógva szabadult meg bilincsektől, kötelektől, kényszerzubbonyoktól. De belebújt (és kiszabadult) sörrel teli hordókba, leszögezett ládákba, sőt, egy ízben egy bálna hasüregébe is. Berlinben 1910-ben egy úgynevezett kínai vízi kínzócellából (képünkön) menekült meg. Ezt a mutatványt élete végéig többször is végrehajtotta. Trükkjeinek egy részét elmagyarázta A bilincs titkai című könyvében, de korántsem az összeset. A szabadulóművész több filmben is szerepelt, de 1923-ban felhagyott a filmezéssel, mondván, hogy túl csekély nyereséggel kecsegtet.

Élve eltemették

Houdini 1910-ben Budapesten is járt, és az „egyik orfeum színpadán ragyogtatta bámulatos bilincs, lánctörő, akrobata ás erőprodukcióit”. Ekkor édesanyját is magával hozta, és fényűző, „királyi” fogadtatást rendezett a számára – bár ő maga soha nem ismerte el, hogy Budapesten született, ezt csak halála után derítették ki róla. 1915-ben próbálkozott először az élve eltemettetés mutatványával, s ez majdnem az életébe került: másfél méter mélyen temették el, láda nélkül. Túlélte, bár amikor kimászott, összeesett. A második kísérletre 1926-ban került sor, ekkor egy lezárt koporsóban másfél órára elmerült a New York-i Hotel Shelton úszómedencéjében. A harmadik alkalommal

kényszerzubbonyba szíjazták, koporsóba zárták, majd egy nagy, homokkal teli tartályba temették el

 – ez lett volna az 1927-es évad fő produkciója, ám a bűvészlegenda egy banális baleset következményeképpen 1926-ban elhunyt.

Harry Houdini egyik filmjének plakátja
Fotó: Wikimedia Commons

Halálos ütés

Houdini élete során többször bizonygatta, hogy rendkívül erős hasizmai miatt bármilyen erősségű ütést el tud viselni. 1926-ban ez lett a veszte: egy egyetemista, hogy ezt tesztelje, előzetes figyelmeztetés nélkül hasba ütötte. A szabadulóművész vakbele ekkor megrepedt, de a fájdalmakról nem vett tudomást: megtartotta aznapi és másnapi fellépéseit, és csak a felesége tanácsára fogadta el, hogy orvost hívjanak hozzá. Megoperálták, de kiderült: hashártyagyulladás alakult ki nála, amibe végül 1926. október 31-én belehalt. (Egyes feltételezések szerint Houdini már az ütés előtt vakbélgyulladástól szenvedett.)

Harry Houdini és a spiritizmus

Az összeesküvés-elméletek szerint Houdinit valójában az általa sokat támadott spiritiszták mérgezték meg. A szabadulóművészt ugyanis édesanyja halála után megkörnyékezték a korszakban nagyon is divatos látnokok és médiumok, de nem jártak sikerrel: Houdini felismerte, hogy a médiumok kihasználják az elhunytak hozzátartozóinak fájdalmát, és becsapják őket. Leleplezéseit könyvekben is közzétette: 1920-ban jelent meg Csodavigécek és módszereik, 1924-ben Egy bűvész a szellemek között címmel jelentek meg könyvei. Halála előtt maga is megállapodott feleségével abban, hogy ha a halál után lehetséges a kommunikáció, egy titkos kódot fog Bess-szel tudatni. Ez a „Rosabelle believe” üzenet volt, a közös kedvenc daluk nyomán. Bess Houdini halála után tíz évig évente tartott szeánszokathalloweenkor. 1936-ban, az utolsó sikertelen szeánsz után végül eloltotta a gyertyát, amelyet Houdini halála óta férje fényképe mellett égetett. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.