Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Tudtad, hogy a régi könyvek illatának szeretetére létezik egy hivatalos elnevezés? Ez a bibliosmia, ami valószínűleg minden könyvmoly sajátja. De talán még az is fel tudja idézni magában a régi könyvek jellegzetes ódon illatát, aki annyira nem rajong az antikvár könyvekért. A szagmemóriánk ugyanis közvetlen összeköttetésben áll az agy érzelmi és memóriaraktározó központjával.
Nem hiszem, hogy meglepődünk még azon, ha az áruház polcain „régi könyvek” illatgyertyát is találunk, vagy éppen olyan parfümöt, ami azt hirdeti magáról, hogy antik könyvillatjegyeket is hordoz.
Ma már ugyanis tudjuk, hogy melyek azok a vegyületek, amelyek a régi könyvek illatát előidézik, és így reprodukálni is tudjuk. De a feltárt rejtély mögött még annyi minden van, erről szól cikkünk.
A régi könyv illata nem rejtély
Kezdjük talán azzal, hogy egyáltalán milyen illata van a könyvnek? Ugye nem gondoltad, hogy kíváncsi tudósok még nem álltak neki felderíteni, mely szavak írják le a legjobban a könyv illatát? Talán az egyik legtöbbet idézett tanulmány szerint a kutatók megpróbáltak iránymutatásokat kidolgozni a régi szagok jellemzésére, megőrzésére és esetleges újrateremtésére. Ehhez a múlt egyik legfelismerhetőbb illatforrását használták: a régi könyveket.
A laboratóriumi csapat kémiai elemzést végzett a könyvek által kibocsátott illékony szerves vegyületekről. Mivel a papír fából készül, és folyamatosan bomlik, különböző kémiai vegyületeket bocsát ki a levegőbe, amelyek elegye nagyon egyedi illatot eredményez. Ezen vegyületek kémiai jellegzetességeit a tömegspektrométer segítségével elemezték ki. Hogy minderre miért volt szükség, az összefügg az egyedi illatok megkülönböztetésének lehetőségével is.
De mielőtt elmerülnénk a szerves kémiában, nézzük meg a tanulmány szagtesztről szóló részét, amiben megpróbáltak nevet adni a jellegzetes illatoknak.
Szaglásteszt, nevezd nevén, amit érzel
Az angliai Birmingham Múzeum és Művészeti Galéria, valamint a Szent Pál-székesegyház történelmi Wren könyvtárának látogatóit kérték fel a kutatáshoz. A régi könyv illatát kellett a résztvevőknek körbeírni egy olyan űrlap segítségével, amelyen 21 előre megadott illatjegy szerepelt, de lehetőséget adott saját leírás megadására is. A múzeumi résztvevők a könyvillatot leggyakrabban olyan szavakkal jellemezték, mint a „csokoládé”, „kávé” és „régi”. A könyvtári „orrok” viszont olyan szavakat választottak a listából, mint a „fás”, „füstös” és „földes”, és az illat intenzitását és érzékelt kellemességét írták le.
Az eredmény pedig a Historic Book Odor Wheel (Régi könyvek illatkereke) létrehozásához vezetett, amely egy olyan leíró kerék, mint a kávé vagy a bor ízének jellemzésére használt eszközök. Persze ez nem egy egzakt módszer az illatok azonosítására, de kellett egy elméleti keret, mivel a könyvek szagából következtetni lehet annak eredetére, és gyártási módjáról is fontos információkat rejt az avatott orrú (antikvárius és restaurátor) személyek számára.
Az illatpaletta összekapcsolja az azonosítható vegyi anyagokat az ezekre adott reakciókkal, egyfajta rendszerezett illatszótárként funkcionál a könyvrestaurátorok számára.
Mi okozza a régi könyvek régies illatát
Most, hogy már megvannak a régi könyvekre vonatkozó illatszótárszavaink: füstös, fás, dohos stb., nézzük, hogy mit árul el a kémia.
A régi könyvek szaga lassú kémiai bomlásukból ered. A könyvek nagyrészt papírból, a papír pedig nagyrészt növényből áll.
A könyvek alapanyagai azonban az évszázadok során folyamatosan változtak – és ezek a változások befolyásolták a könyvek különböző generációinak illatát.
1845 előtt a könyvek papírját az összegyűjtött len-, kender- és pamutrongyokból oltott mésszel és vízzel való kezelés után kinyert len-, kender- és pamut(gyapot)-cellulóz vízben eloszlatott rostjaiból készítették. A 19. század elejéig kizárólag kézzel merítve, és a kész papírt melegen tartott állati enyvvel, felületileg enyvezve.
A technológia szerteágazó volt: a kézi merítés mellett megjelenik a papírgyártó gép, amelynek nagyobb termelékenysége már a fenyőgyanta használatát követeli meg, amit alumínium-szulfáttal kötöttek a cellulózrostokra. Ezzel kezdetét vette a papír savassá válásának folyamata (vagyis ezt megelőzően a papír többé-kevésbé inkább lúgos kémhatású, de legalább semleges volt).
Az egyre növekvő papírszükséglet kielégítésének követelménye miatt szükségessé vált a különféle lombos és tűlevelű fáknak – mint az egyik leggazdagabb cellulózforrásnak a papírgyártásban való hasznosítása. Nem kell részleteznünk, hogy a fában lévő cellulóz más vegyületeket hoz magával, ráadásul más eljárással kell kezelni, hogy végül papír legyen.
Ahogy már korábban is írtuk, ezek a könyvekben található szerves anyagok különböző illékony szerves vegyületeket bocsátanak ki a bomlás során. Ezek a vegyületek felelősek a régi könyvek mandulából és vaníliából álló illatpalettájáért. Egy-két ilyet jegyezzünk meg: a legfontosabb a toluol (vagy metilbenzol) aromás szénhidrogén, amely édes aromákat eredményez, a furfurol (vagy furánaldehid), amely mandulás és kávés felhangokat ad, valamint a vanillin vagy metil-vanillin, egy aromás aldehid.
Ha még nem vesztünk el a fenti kémiaórával, akkor jutalmul arra is magyarázatot adunk, hogy miért is sárgulnak el ezek a régi papírlapok. A lignin olyan vegyületek összessége, melynek mennyiségét és sárgás színét bizonyos tisztítási-fehérítési eljárásokkal igyekeznek csökkenteni, de amíg ez a fehérítés nem volt mindennapos, addig a nedvesség, hő, fény és oxidáció hatására csak annyit tapasztalhattunk, hogy könyveink lapjai egyre sárgábbak, sőt már-már barnába hajló színűek lettek. Ezért van az is, hogy örökölt, nagy becsben tartott antikvár könyveinkhez már alig merünk hozzáérni, mert lapjai szépen lassan hártyavékonnyá, törékennyé válnak.
