Tedd el a kamerát: ezeknél a turistalátványosságoknál tilos fotózni!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Mióta csúcskamerákat hordunk okostelefonjaink révén a farzsebünkben, egy gyors fotót készíteni már szinte automatikus cselekedet. Ha a következő helyekre látogatsz turistaként, vigyázz a dologgal: bizony van, ahol fotózni tilos!

Ezeknek a képeknek persze egészen más sorsa lesz, mint azoknak a fotóknak, amelyeket még sok-sok éve filmre készítettünk: előhívni ritkán szoktuk őket, leginkább a felhőben vagy egy külső adathordozón várják sorsukat. Ettől azonban még összehasonlíthatatlanul több képet készítünk manapság, mint egykor: fotózunk, ha kell, ha nem.

Ahol tilos a fotó készítése

Ha a következő hat helyszínen fényképezni akarsz, akár bajba is kerülhetsz miatta – pedig akad köztük olyan látványosság is, amelyet szinte minden turista lekap, ha a közelében jár. Ha párizsi vakációt tervezel, mindenképpen olvasd tovább a cikket, meglepetésben lehet részed!

Eiffel-torony, de csak éjjel

Kivilágítva tilos lefotózni, ez így még belefér
Fotó: zodebala / Getty Images Hungary

Gyakorlatilag betarthatatlan az az európai szabály, melynek értelmében éjjelente, amikor 20 ezer lámpa világítja meg a szerelem városának világszerte ismert szimbólumát, senki sem fotózhatná le azt.

Az illegálisan készített kép megosztása végképp tilos: ez magában foglalja azt is, ha Facebookra akarnád feltölteni a képet.

Nemigen tartja be a tiltást senki, és nem is szankcionálják azt, de azért jó, ha tudod: amennyiben valaki azzal érvel, hogy nem készíthetsz itt képet, akkor nem palira vesz épp, csak figyelmeztet egy bizarr szabályra.

Tádzs Mahal – belülről

Ezzel a képpel a fotós nem követett el semmilyen törvénysértést
Fotó: Kriangkrai Thitimakorn / Getty Images Hungary

A síron túl is tartó szerelem örök jelképe turisták tömegének képein jelenik meg évről évre, de talán feltűnhetett, hogy a belsejéről készült fotók nem kerülnek fel az internetre. Ennek is megvan a maga oka:

Idézőjel ikon

a mauzóleumban és a sírok környékén fényképet vagy videót készíteni nemcsak tilos, hanem borzasztóan tiszteletlen dolog is egyben.

Emiatt nem is engedik, hogy állványt vagy nagyobb fotóstáskát ide bevigyél.

A fél Egyesült Arab Emírségek

Nincs rajta ember sem, nem reptéri belső, és nem is palota vagy katonai épület: ez a kép rendben van még az emírségek szabályai szerint is
Fotó: Buena Vista Images / Getty Images Hungary

A palotákat, katonai vagy kormányzati épületeket minden körülmények közt tiltott lefotózni, de az utcán sem fényképezhetsz le valakit csak úgy: előzetesen engedélyt kell erre kérni, és a felvétel csak akkor hozható nyilvánosságra, ha annak minden résztvevője beleegyezett ebbe. A reptereken sem lehet videót vagy fényképet készíteni, börtön is lehet a vége, ha ezt valaki megszegi.

A Sixtus-kápolna

A pápa fotósa persze mentesül pár szabály alól
Fotó: Vatican Pool / Getty Images Hungary

Ha rajtakapnak, hogy képet készítettél a kápolna belsejében, kötelezni fognak annak törlésére. Ez a szabály a nyolcvanas évek óta van életben, amikor is a Nippon TV exkluzív jogot szerzett magának az itt készült képek terjesztésére – cserébe azért, hogy finanszírozta a kápolna felújítását.

A Nap palotája

Észak-Korea amúgy sem a lazaságáról híres
Fotó: Getty Images / Getty Images Hungary

Az Észak-Koreában található épület látogatóinak száma egészen biztosan alacsony, és nekik megvan minden okuk arra, hogy betartsák az összes rájuk vonatkozó szabályt.

A belső térben ezt egyszerűen oldják meg: elveszik minden belépő kameráját és telefonját.

Aki a külső részekről készít fotót, annak arra kell figyelnie, hogy ahol Észak-Korea korábbi vezetői láthatók, semmiképpen se maradjon le egyetlen részletük sem a képekről, mivel az tiszteletlenségnek minősül.

Meglepő, de a Tower is ilyen hely

A Tower kincseire érthető okokból figyelnek nagyon
Fotó: Prisma by Dukas / Getty Images Hungary

Londonban nem számítanánk korlátozásokra, pedig itt is szembesülhetsz ilyesmivel, igaz, csak abban a teremben, ahol a koronaékszereket tekinthetik meg a látogatók.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.