Angelina Jolie döntött: itt az ideje, hogy befejezze, többé már nem vállalja a nagyköveti szerepet

Olvasási idő kb. 1 perc

Angelina Jolie több mint húsz év után határozott úgy, hogy nem csinálja tovább: az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának új nagykövet után kell néznie.

A menekültek ügyét ugyanakkor nem akarja elengedni: a színésznő Instagram-oldalán tette meg e bejelentést, amely szerint a jövőben olyan szervezetekkel fog együtt dolgozni érdekükben, amelyeket a konfliktusok által közvetlenül érintett emberek vezetnek, hogy nekik adhasson hangot.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint Jolie az egyik legbefolyásosabb emberi jogi aktivista a világon, aki most humanitárius és emberjogi ügyek sokkal szélesebb skálájával szeretne foglalkozni. Közleményük szerint hatvanszor járt terepen színeiket képviselve.

„Több mint 20 év után a mai nappal lemondok az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságánál végzett munkámról.

Idézőjel ikon

A menekültek azok az emberek, akiket a világon a legjobban csodálok,

és elköteleztem magam, hogy életem hátralévő részében velük fogok dolgozni” – írta Angelina Jolie az Instagramon.

A színésznő 2001 ót áll kapcsolatban az főbiztossággal, és 2012 óta nagykövete.Az elmúlt hónapokban Ukrajnából, Jemenből és Burkina Fasóból elmenekültekkel is találkozott.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.

Offline

2500 éve tört ki az első járvány: ez a fertőzés okozta

Az “athéni pestis” kórokozóját mindmáig nem sikerült azonosítani, holott mintegy 100 ezer ember halálát okozta, illetve az athéni hadseregben végzett pusztítása révén befolyással lehetett a városállam Spártával folytatott vesztes háborújára is.

Testem

Alvászavarokkal küzdesz? A mesterséges intelligencia segíthet megfejteni az okát

Nyolc órát aludtál, mégis hulla vagy? Lehet, hogy nem a mennyiséggel van baj, hanem valami olyasmivel, amit csak az algoritmusok látnak. A mesterséges intelligencia megjelent az alvásdiagnosztikában is, és a szakértők azt ígérik, hogy a kábelekkel teli, kényelmetlen kórházi éjszakák helyett hamarosan a saját ágyunkban fekve kaphatunk tűpontos választ arra, miért nem vagyunk kipihentek. Megmutatjuk, hogyan forradalmasítják az algoritmusok az álmainkat.

Életem

Legális kiskapu: így szerezhetsz extra nyugdíjat

Nem egyedi probléma, hogy valakinek hosszabb-rövidebb időre megszakad a biztosítási jogviszonya. Ez azonban súlyos következményekkel járhat a későbbi időskori ellátásra nézve. Kevesen tudják, de létezik egy teljesen törvényes és szabályozott módszer a probléma áthidalására: a társadalombiztosítási megállapodás.

VIP

Meghalt Scherer Péter

Ma délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas magyar színész, aki még fellépett volna a Zenthe Ferenc Színházban.