Ezért nem kéne állatokkal szelfizni nyaralás alatt

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A közösségi médiában mindig nagy tetszést vált ki az olyan fotó, melyen valaki a delfin orrát puszilgatja vagy elefánt hátán „lovagol”. Ám ezek az állatok nem jókedvükből hajtják igába a fejüket. Kegyetlen életkörülményeik olyan szenvedést okoznak az állatoknak, amit a turisták észre sem vesznek.

Habár a delfin valóban egy játékos állat, és szereti az embereket, mégsem ezért húzza mosolyra a száját. A delfin mosolya nem őszinte, mögötte óriási testi és lelki fájdalom húzódik meg. Érdemes ezt tudni az előtt, mielőtt mókáznál és boldog szelfit nyomnál vele.

Rabságba kényszerített állatok

Az emberek szórakoztatására szánt állatokat fogságba ejtik, előfordul, hogy meg is verik azért, hogy beidomítsák őket. Ezek az állatok nem a házi kedvencek boldog, kiegyensúlyozott életét élik. Nem ritka, hogy borzasztó körülmények között tartják őket. A szűk ketreceket, szórakoztató akváriumokat és kicsi medencéket börtönként élik meg a tágas vadonhoz és a hatalmas óceánhoz képest. 

A legtöbb vadállatot még kiskorában elszakítják az anyjától, hogy később árucikk váljék belőle
Fotó: MediaProduction / Getty Images Hungary

A delfinek, ráják, oroszlánok, elefántok, fókák és még sorolhatnánk azokat a szerencsétlen állatokat, amelyek életük végéig rabságban tengődnek. A legtöbb vadállatot még kiskorában elszakítják az anyjától, majd mocskos, szűkös körülmények között tartják, és szórakoztató árucikként rendszeresen interakcióra kényszerítik az emberekkel.

Mindezt jó, ha tudod, mielőtt úgy döntesz, te is fogságban tartott állattal fotózkodsz a nyaraláson. Az állatok iránti szeretetedet és tiszteletedet ne egy jól sikerült és lájkvadász szelfivel fejezd ki, hanem azzal, hogy a legjobbat akarod nekik.

A delfinek depresszióba esnek

Hiába tűnik úgy, hogy a delfin boldog a vizes cirkuszban, egyáltalán nem az. Csupán a sors fintora, hogy az arcuk úgy néz ki, mintha folyamatosan mosolyognának, pedig csak a szájuk redőzése miatt görbül mosolyra az ajkuk. Ha nem vagyunk ezzel tisztában, azt hisszük, ők is ugyanolyan jól érzik magukat az emberrel úszkálva, mint mi. Valójában ők ilyenkor szenvednek, hiszen természetes közegük a tenger és az óceán, életformájuk pedig a vadászat.

Azok a delfinek, amelyek nem az óceánban vagy a tengerben élnek, gyakran depressziósak lesznek
Fotó: ultramarinfoto / Getty Images Hungary

A delfináriumokban ezt az életteret szűkítik le egy medencényi vagy egy tartálynyi területre, és ez hatalmas törést okoz az állatoknak fizikailag és lelkileg egyaránt.

Depressziójukat körbe-körbe úszkálással fejezik ki, vagy úgy, hogy mozdulatlanul fekszenek a víz alatt, holott a szabadban naponta átlagosan 50 kilométert is úsznak.

A szabadban élő delfinek akár 80 évig is élnek, a rabságban ezzel szemben legfeljebb 30 évet bírnak ki. 

Itt lehet emberséges módon a delfinekkel úszni

Mindennek ellenére van emberséges módja is a delfinekkel úszkálásnak. Ehhez el kell utaznod egy óceánhoz vagy egy olyan tengerhez, ahol delfinek is élnek, és meg kell tanulnod búvárkodni.

Ám ebben az esetben is jó, ha tudod, hogy a vadon élő delfinek egyáltalán nem hagyják, hogy megérintsék őket.

Nem szeretik és nem hagyják magukat megsimogatni. És vigyázz, mert ezeknek a delfineknek nem reszelik le és nem húzzák ki a fogát, mint a turistákkal úszkáló állatokét.

Verik, bilincsben tartják és terrorizálják

Nemcsak a delfinek, hanem az ember rabságában élő elefántok élete is tele van borzalommal. Gyakran megesik, hogy fogvatartóik leláncolják őket, és sokszor ezt úgy teszik, hogy ne is érintkezhessenek a társaikkal.
A hátukra fából nagy kosarakat vagy más ülőalkalmatosságot tesznek, hogy abban hordozzák a turistákat, míg másokat cirkuszi mutatványokra kényszerítenek. 

És mi a helyzet az állatkertekkel?

Az állatparkokban, vadasparkokban vagy állatkertekben sem érzik otthon magukat az állatok, de a körülményeik egészen mások, mint egy cirkuszi mutatvány vagy egy állatshow „színészeként” élő társuknak. A vadonban sem könnyű nekik, hiszen ott meg kell dolgozniuk az életben maradásért és az élelemhez jutásért. Az állatkertben és a vadasparkokban azonban a vadonnál kényelmesebb az állatok élete. 

A vadonban és az állatkertben töltött életnek is vannak előnyei és hátrányai is
Fotó: Mark Kolbe / Getty Images Hungary

Ma már a vadasparkok és az állatkertek között nincs nagy különbség, hiszen sok vadasparkban már nem csak a területre jellemző állatok élnek. Sokan úgy gondolják, hogy ha már börtönben kell élniük, akkor a szafariparkok a legjobbak az állatoknak, mert ott nagyobb területen és szabadon lehetnek az állatok. Valójában ez sem teljesen igaz, hiszen több olyan állat is él ezeken a helyeken, amelyek más éghajlatról származnak, így megszenvedik azokat az időszakokat, amelyek az ő életkörülményeikkel összeegyeztethetetlenek.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.