10 étel és ital, amelyek segítenek puffadás ellen: így használd a joghurtot

Olvasási idő kb. 4 perc

Ez olyan panasz, amivel az életük során a legtöbben szembesülnek, például egy-egy kiadósabb lakmározás után, és sokszor teljesen ártalmatlan. A feszülés kellemetlen érzés, ráadásul gyakran a haskörfogat szemmel látható növekedésével jár, ami újabb bosszúságot jelent. Gondoltad volna, hogy épp étkezésünkkel tehetünk ellene?

A puffadás az egyik leggyakoribb emésztési rendellenesség, amelynek oka a fokozott gáztermelődés a belekben. Jellemző tünetnek számít a hasfeszülés, a hasi fájdalmak, illetve a túlzott bélgázosság, hangos gyomorkorgás. 

A gáz az emésztés mellékterméke, ám ha túlzott a gázképződés, puffadás jelentkezhet. Ha étkezés után tapasztalod, emésztési zavar tehető érte felelőssé. Nem feltétlenül kell komoly problémára gondolni, akár az is lehet, hogy túl gyorsan ettél, vagy épp olyan élelmiszereket, amelyek általában kiváltják a tünetet – ez az egyéni érzékenység függvényében változó. Amennyiben viszont gyakran szenvedsz a panasztól, ajánlott szakemberhez fordulni vele, hiszen kezelést igénylő kórkép is meghúzódhat a háttérben.

10 étel és ital, amelyek segítenek a puffadás ellen

A puffadás tehát gyakori, amelyet gyakran olyan problémák okoznak, mint a székrekedés vagy a túlzott gázképződés. Ráadásul az, amit eszel és iszol, jelentősen befolyásolhatja a puffadást és más emésztési problémákat. Szerencsére számos alapanyagról kimutatták, hogy elősegíti az emésztést, megakadályozza a folyadék-visszatartást és javítja a bélrendszer egészségét, amelyek mindegyike segíthet a puffadás megfékezésében.

Íme 10 étel és ital, amelyek segíthetnek a jelenség legyőzésében:

1. Avokádó

Az avokádó rendkívül tápláló, minden adagban jó mennyiségű folátot, valamint C- és K-vitamint tartalmaz. Gazdag káliumban is, egy alapvető ásványi anyagban, amely részt vesz a folyadékegyensúly és a nátriumszint szabályozásában, hogy megakadályozza a vízvisszatartást. 

Magas a rosttartalma, ami lassan halad át az emésztőrendszeren, így támogatja az emésztést, és segít megelőzni a székrekedést és a puffadást.

2. Uborka

Az uborka körülbelül 95%-ban vizet tartalmaz, így kiválóan csillapítja a puffadást. A magas víztartalmú ételek fogyasztása hozzájárulhat ahhoz, hogy az ember hidratált maradjon, és kielégítse napi folyadékszükségletét. Ez enyhítheti a kiszáradás okozta puffadást.

3. Joghurt

A joghurt tele van probiotikumokkal, egy jótékony baktériumtípussal, amely kulcsszerepet játszik a bélrendszer egészségében.

A probiotikumokról kimutatták, hogy csökkentik a hasi puffadást, amelyet olyan állapotok okoznak, mint az irritábilis bélszindróma (IBS), amely egy gyakori betegség, amely a vastagbelet érinti. Ha tehát puffadsz, itt az ideje egy nagy adag joghurtos uborkasalátának. 

4. Bogyók

A bogyók, például az eper, az áfonya és a szeder tele vannak antioxidánsokkal, vitaminokkal és ásványi anyagokkal. Mindezeken túl magas a rosttartalmuk is. 150 gramm szeder például közel 8 gramm rostot tartalmaz, ezért nagyon is érdemes lefagyasztanod, és aprítógéppel isteni, házi fagyit készítened belőle. 

A rostbevitel növelése javíthatja a bélrendszer egészségét, és lágyítja a székletet, hogy megelőzd a székrekedést és a puffadást.

Vajon mi lehet az oka a puffadásnak?
Fotó: Ian Ross Pettigrew / Getty Images Hungary

5. Zöld tea

A zöld tea úgy tűnik, a természet cheat kódja nagyjából minden betegség megelőzésére. Nagyszerű lehetőség a hidratáltság megőrzésére és a folyadék-visszatartás megelőzésére. Tele van olyan antioxidánsokkal, mint például az epigallocatechin-gallát (EGCG), amely semlegesítheti a káros szabad gyököket és csökkentheti a gyulladást a szervezetben. 

A zöld tea koffeint is tartalmaz, egy olyan vegyületet, amely serkenti az emésztőrendszer mozgását, és természetes hashajtóként hat a rendszeresség támogatására. Ez pedig csökkentheti a puffadást.

6. Zeller

A zeller egy tápláló zöldség, amely körülbelül 95%-ban vizet tartalmaz. Magas víztartalma mellett mannit is van benne, egyfajta cukoralkohol, amely lágyítja a székletet, hogy elősegítse annak rendszerességét azáltal, hogy magába szívja a vizet az emésztőrendszerben.

Ezenkívül a zöldség gyökere természetes vízhajtónak számít. Ez azt jelenti, hogy fokozza a vizelettermelést, hogy eltávolítsa a felesleges vizet és nátriumot a szervezetből, ami segíthet enyhíteni a puffadást.

7. Gyömbér

A gyömbér egy olyan gyógynövény, amely jól ismert az emésztési zavarokat enyhítő képességéről, így már semmi kifogásod nem lehet az ellen, hogy a limonádédba reszelj belőle egy evőkanálnyit.

Például egyes kutatások azt mutatják, hogy a gyömbér felgyorsíthatja a gyomor kiürülését, hogy megelőzze a puffadást és a teltségérzetet. Tartalmaz egy zingibain nevű enzimet is, amely elősegíti a fehérje hatékonyabb lebontását az egészséges emésztés támogatása érdekében.

8. Kombucha

A kombucha egyfajta fermentált ital, amelyet általában fekete vagy zöld teából készítenek. Más fermentált élelmiszerekhez hasonlóan gazdag probiotikumokban, és elősegítheti a bélrendszer egészségét és rendszerességét. 

Itt csak az egyik puffadás valódi
Fotó: Jasmin Merdan / Getty Images Hungary

9. Banán

A banán finom, rendkívül tápláló és kiváló rostforrás, hiszen 3 gramm rost található 1 közepes (118 gramm) gyümölcsben.

Gazdag káliumban, egy tápanyagban, amely támogatja az egészséges folyadékegyensúlyt. Ez ugyanakkor megakadályozhatja a puffadást és a vízvisszatartást is. 

10. Spárga

A spárga kiváló rostforrás, közel 3 grammot tartalmaz minden 134 grammos adagban. Jó mennyiségű inulint is tartalmaz, vagyis egyfajta prebiotikus rostot, amely számos élelmiszerben megtalálható. 

Tanulmányok kimutatták, hogy az inulin támogathatja a bélrendszer egészségét, ami segíthet megelőzni a puffadást és a székrekedést.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.