„Még hogy Júdeai Népfront!" – ikonikus idézetek a Brian életéből

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

„This is the beginning of a beautiful friendship”, vagyis „Ez egy gyönyörű barátság kezdete” – na, ez éppen nem a Brian életéből származó idézet, de ha meghalljuk, rögtön megértjük, milyen az, amikor egy filmből vett mondatot olyan természetességgel használunk mindennapjaink során, mintha egyik legrégibb közmondásunk lenne.

A Brian életéből számtalan olyan idézet hagyja el bő 40 évvel a film készítése után még a mi magyar szánkat is, amelyeknél jobbat egy-egy szituációban el sem tudunk képzelni.

Mi kell egy tömegverekedéshez

  • „Ne gorombáskodj a feleségemmel!”
  • „Csak megkértem, hogy kussoljon, mert nem hallunk semmit a beszédből, nagy orrú.” [...]
  • „Szállj le róla!”
  • „Na, te sem vagy piskóta, ormányos!”
Brian ormányos lenne?
Fotó: Michael Ochs Archives / Getty Images Hungary

 

Általánosítás

  • „Azt hiszem, azt mondta, boldogok a sajtkészítők.”
  • „Ohh, miért emeli ki a sajtkészítőket?”
  • „Nyilván nem szó szerint kell érteni, ugyanúgy vonatkozik bármely tejipari termék készítőire.”

 

Na, nehogy már el kelljen ismerni, ha valami jót csinálnak…

  • „Na jó, de eltekintve a csatornától, gyógyászattól, oktatástól, bortól, közrendtől, öntözéstől, utaktól, vízvezeték-hálózattól, mit tettek értünk a rómaiak?”

 

Aki a hatalommal packázik, az húzza a lövidebbet:

  • „Szóval, te lánk támadtál?"
  • „Micsoda, uram?”
  • "Üsd meg, százados, de nagyon dulván!”
  • "Ó, és dobjuk le a padlóla?"

 

Az igazi, kitörő röhögés akkor esik a legjobban, amikor nagyon nem szabad:

  • „Szelinted az humolos, vagy nem, mikol kimondom, hogy Fikusz Kukisz? Van egy felesége is: tudjátok, hogy hívják? Úgy hívják: Foltisszima... Foltisszima Fingusz.”

 

Az egyén és az önálló vélemény fontosságára tanít

  • „Nektek önállóan kell gondolkoznotok! Ti mind egyéniségek vagytok!”
  • „Igen, mi mind egyéniségek vagyunk!” – kórusban a tömeg.
  • „Ti mind különbözőek vagytok!”
  • „Igen, mi mind különbözőek vagyunk!” – skandálja kórusban a nép.
  • „Én nem…” - szólal meg valaki a tömegben, de lepisszegik.

 

Szombat délutáni program

  • „Gyere már, Brian, különben megkövezik, mielőtt odaérünk.”

 

Pesszimizmus vagy realizmus?

A megkövezésre váró, aki kimondta, hogy Jehova, mert megköszönte neki a finom ebédet:

  • „Rosszabb helyzet? Hát, lehetne még rosszabb? Jehova, Jehova!”

 

És persze mindig van, akivel nehéz jót tenni…

  • „Alamizsnát az exleprásnak! (…) Itt volt ez a Jézus, marha jó fej volt, azt se mondta, fapapucs, csak meggyógyított…”

 

 Anyai vallomás vs. az őszinteség átka

  • „Brian, a te apád nem Kohen úr.”
  • „Sose gondoltam!”
  • „Pofád befogod!”

 

A bájos édesanya… Getty Images Hungary
Fotó: Evening Standard

Szerelmi csalódás

A római katona hitegetése:

  • „Fűt, fát ígérgetett nekem, hogy elvisz Rómába, házat a Fórumnál, rabszolgák, szamártej, annyi arany, ami belém fér.”

 

Csak precízen!

  • "Ti vagytok a Júdeai Népfront?"
  • „A jó édes anyád! Még hogy Júdeai Népfront? Mi a Júdea Népe Front vagyunk.”

 

A gladiátor halála legyen méltó!

  • „Azt hiszem, szívinfarktust kaptam” – mondja életét kilehelve az arénában a haldokló gladiátor.
  • „Oh, milyen giccses!” – hangzik a kemény kritika.

 

Az első randin is elmenne…

  • „Ezt ne vedd indiszkréciónak, de te szűz vagy?
  • „Szóval nálad ez nem indiszkréció! Akkor mit kérdezel, ha indiszkrét akarsz lenni?”

A repülő cirkusz

A Monty Python társulat szórakoztatásra gyakorolt hatását a Beatles berobbanó zenei sikereihez és közízlést megreformáló hatásához szokták hasonlítani. A repülő cirkuszt 1969-ben alapították brit és amerikai írók, színészek, alkotóművészek örök kultuszt teremtve az abszurd angol humornak.

A repülőcirkusz alapító tagjai
Fotó: Michael Ochs Archives / Getty Images Hungary

A mai felnőtt korosztály számára pedig a 45 részbe sűrített tévés epizódok, a Gyalog galopp vagy a Brian életének egyes poénjai szállóigévé lett közös nyelvezete egy szocializációs kapocs, amelyen felnőttünk, egy kötelék, amelynek segítségével félmondatokból is megérjük egymást, és tudjuk, közös a referencia. Nemcsak jólesik emlegetnünk, mert megunhatatlanul nevetésre fakasztanak, de az idők során már sok-sok élményt is kapcsolunk minden idézethez, mert ki ne emlékezne a döglött papagáj esetére, a falábúra, aki Tarzan szerepérecastingol, a hülye járások minisztériumára vagy a spanyol inkvizíció riogatására. Ha valakinek véletlenül elhomályosodtak volna az emlékei, ideje felelevenítenie azokat!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.