Dobd fel otthonod fillérekből!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Új év, új én, de a régi bútorok: sokan érezzük úgy január beköszöntével, hogy érdemes lenne felfrissítenünk lakásunk enteriőrjét, ugyanakkor az ünnepek után kevés olyan ember akad, akinek pénztárcája még bírna egy komolyabb otthondekorprojektet. Szerencsére kis változtatásokkal is nagy hatást érhetsz el – kövesd tippjeinket!

A DIY, azaz Do it Yourself mozgalom az elmúlt években egyre nagyobb teret nyer. Bárki által elérhető alapanyagok, könnyen elsajátítható technológiák, olcsó megoldások jellemzik ezt az irányzatot, melyből lakásod felfrissítéséhez te is nyerhetsz ötleteket. Ma már a közösségi platformok is teli vannak kisvideókkal, amelyek könnyen elkészíthető tárgyak bemutatásával nyerik meg maguknak közönségüket: inspirációt adhat, ha néhányat követni kezdesz, hogy lásd, milyen lehetőségek és alapanyagok mentén kezdhetsz el gondolkozni.

Fess falat másképp

A falat például nem kell újrafestened, de dekorálhatod. Maszkolószalagra, stencilekre és kisebb mennyiségű festékre lesz szükséged, ha mintát szeretnél felvinni: a maszkolószalaggal körberagasztott, festendő felületek bármilyen absztrakt mintát kiadhatnak ízlésed szerint, stencilezve pedig könnyedén mintázhatod meg a kiválasztott falrészt. Túlzásokba nem érdemes esni: inkább kisebb területet válassz ki, amelynek valamiért nagyobb hangsúlyt szeretnél adni. A módszerrel kialakíthatsz egy fotósarkot is faladon: a kiválasztott fényképeket egyszerű keretbe zárd, majd a keretek közt üresen maradó falfelületet díszítsd! 

Az ajtók díszítése kopogtatóval bevett szokás az év tulajdonképpen minden szakában: ehhez koszorúalapra és ragasztópisztolyra lesz leginkább szükséged. Egy hungarocell koszorúalapra széles selyemszalagot rögzíthetsz a ragasztóval, majd azt ízlésednek megfelelően dekorálhatod. Ilyenkor a nyaralásról hazahozott kagylók és csigaházak is új életre kelhetnek!

A színektől új életre kel a lakás
Fotó: Anna Efetova / Getty Images Hungary

Új kanapé helyett keress kiegészítőket

Közhely, mégis igaz: a lakástextilek sokkal jobban meghatározzák otthonunk hangulatát, mint azt gondolnánk. Gondolj csak arra, mekkora hangsúly kerül kanapéd huzatára vagy ebédlőasztalod terítőjére a mindennapokban! Mivel most épp a költséghatékony megoldásokat keressük, nem azt javasoljuk, hogy vegyél új ülőgarnitúrát, de ma már itthon is elérhetők a minden kanapéra illeszkedő huzatok, amelyek egy új ülőbútor árának töredékéért megváltoztatják a szoba miliőjét. Ha ebbe nem vágnál bele, cseréld le a díszpárnákat, vagy ha eddig nem voltak, vásárolj belőlük néhányat! Az asztalra tehetsz futót is, ez is feldobja a szoba hangulatát. 

Lakástextileket egyébként a falakon is használhatsz: hímzőkeretbe vagy képkeretbe feszítve meglepő, ugyanakkor hatásos faliképekké alakulhatnak a textilek is. Már kis mennyiségű anyaggal is nagy hatást érhetsz el, bátran keresgélj tehát a maradék vászonvégek közt az áruházakban, ezektől általában akciós áron igyekeznek megszabadulni, így két legyet üthetsz egy csapásra! 

A növények is sokat segítenek az összkép kialakításában
Fotó: Yulia Petrova / Getty Images Hungary

Zöldítsd a nappalid

A növények is sokat tehetnek otthonunk képéhez: nem vágott virágokat javaslunk otthonod hosszú távú ékítésére, hanem élő, cserepes növényeket vagy szárított örökcsokrokat! Ha cserepes virágot vennél, vásárlás előtt tájékozódj arról, milyen körülményeket szeret, nehogy a fény-árnyék viszonyok miatt ne éljen túl otthonodban a növény. Ha szárított csokrot helyeznél inkább asztalodra, a vázaválasztás is fontos szempont lehet. Érdemes retróboltok kínálatában szétnézni, vagy akár saját kamrádban is: ha találsz egy mutatósabb, üres üvegpalackot, megfestheted azt, hogy teljesen egyedi vázád legyen, de ragasztópisztoly használatával is készíthetsz saját tervezésű vázát. A legegyszerűbb módszer talán kötéllel körbetekerni az üveget. 

Persze érdemes év elején a lakberendezési boltok kínálatát is böngészni: a leértékelések során lecsaphatsz egy-egy akciós függönyre, szőnyegre vagy más kiegészítőre: megújuló otthonod mindennap örömöt szerez majd, érdemes időt és energiát fektetni tehát abba, hogy megtaláld azokat a kiegészítőket, amelyek év eleji lendülettel látják el lakásodat.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.