Halászlé nélkül nincs karácsony – íme a hagyományőrző változat, ahogy Andrejszky Zoltán is csinálja

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ilyen a hamisítatlan magyar halászlé, amely egy karácsonyi asztalról sem hiányozhat. Ha ma nekiállsz, holnap már nem is kell vele bíbelődnöd.

Hozzávalók 10 személyre:

5 kg egész ponty

1,5 kg halaprólék

1 kg vöröshagyma

5 l víz

őrölt pirospaprika ízlés szerint

szárított csípős paprika ízlés szerint

Elkészítés: 

Andrejszky Zoltán hagyományőrző halászléje

A pontyot megpucoljuk. Filézőkéssel a farok felől a pikkelyek alá szúrunk, és toló-vágó mozdulattal a pikkelyt egészben lefejtjük. A hasüreget felnyitjuk, a halat kibelezzük, az ikrát és a haltejet félretesszük. (Az epehólyaggal vigyázzunk, mert ha kiszakad, keserű lesz a hal tőle!) A fejét levágjuk, a kopoltyúlamellákat, a szemet, a keserű fogat kivesszük, és a halat alaposan kimossuk, majd kifilézzük. Végül az így előkészített halat besózzuk, és félretesszük.

Egy lábosba először a meghámozott és félbevágott hagymákat, majd a halfejet, az úszókat, a csontot és az aprólékot beletesszük. Négy liter vízzel felöntjük, és kb. 2 órán át főzzük, az első 10-15 percben lobogó, ezután lassú tűzön, míg a fej és a csontok teljesen szét nem esnek. A főzés vége előtt 30 perccel az elpárolgott vizet pótoljuk. Ha a hal szétfőtt, hűlni hagyjuk. Amikor kihűlt, a halhúst a csontról leszedegetjük, és a közben leszűrt hallébe tesszük. A levet ismét felforraljuk, és pirospaprikával megszórjuk. Ha valaki csípősen szereti a halászlevet, mehet bele egy kevés szárított csípős paprika is. Fontos, hogy ilyenkor a levet ne kevergessük, mert a pirospaprika az edény szélére tapad, és megég. Ha a lé felfőtt, a félretett és felszeletelt haldarabokat, valamint a félretett ikrát és haltejet óvatosan beletesszük. Közepes lángon kb. 10 percig főzzük, és tálalható is a hamisítatlan magyar halászlé.

A recept forrása:

Andrejszky Zoltán szakácskönyve

A könyv célja, hogy a szerző Fishing & Hunting tv-csatornán évek óta népszerű Halimádók konyhája című műsorában bemutatott recepteket tematikusan egy könyvbe gyűjtve népszerűsítse a halfogyasztást, felhívja a figyelmet az egészséges táplálkozásra, kedvet hozzon egyéni, családi vagy baráti horgászatra, közös főzésre. A könyvben a ponty, amur, harcsa, süllő, csuka, busa, lazac, tok, angolna, pisztráng, paduc, keszeg életének, szokásainak, táplálkozásainak, fellelhetőségeinek megismerése mellett betekintést nyerhetünk horgászatuk titkaiba is. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.