Lady Gaga olyan gátlástalanul ármánykodik, mint senki más

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A Gucci-film nemcsak azoknak való, akiket érdekel a divat vagy a luxusmárkák története, hanem azoknak is, akiket érdekelnek a krimik, a szappanoperák, vagy akinek például tetszett korábban az American Crime Story 2. évada, amely Gianni Versace meggyilkolását követte nyomon.

A Gucci-ház című filmben végignézhetjük, hogy egy teherfuvarozó cég tulajdonosának lánya – Patrizia Reggiani – miként válik Patrizia Guccivá, a divat nagyasszonyává, és miképpen veszíti el mindazt, aminek a megszerzéséért szinte bármire képes lett volna. Képes is volt. A Dívány filmkritikája következik. 

Lady Gaga tolmácsolásában ismerhetjük meg Patriziát, aki egy feltörekvő fiatal nő, és a családi vállalkozásukban dolgozik titkárnőként. Aztán 1970-ben, egy teljesen átlagos estén bulizni megy, és mit ad isten, a kedvesen ügyetlennek tűnő Maurizio Gucci – egy joghallgató, akit eléggé hidegen hagy a saját családjának vállalkozása – szolgálja ki, mert éppen ő áll a bárpultban. 

Patrizia természetesen nem hagyja, hogy a naiv kis halacska csak úgy kiússzon a hálójából, elintézi, hogy legyen még alkalma találkozni a Gucci-ivadékkal, sőt, azt is megoldja, hogy a fiatal Maurizio randevúra hívja, amiből aztán szerelem kerekedik, olyan, hogy Patrizia orgazmusából hirtelen az oltárnál találjuk magunkat. De haladjunk csak időrendben.  

Ha véletlenül még létezne olyan ember a bolygón, akit Lady Gaga nem győzött meg sokrétű tehetségéről, annak ezt a filmet látnia kell, és kész.

Fotó: Mega / Getty Images Hungary

A bő két és fél órás mozi az ő alakításának köszönheti, hogy a dohányosok nem akarnak félóránként kimenni a teremből rágyújtani – folyamatosan fújják a füstöt ugyanis –, mert amikor a figyelem éppen lankadna, a vibráló Patrizia Gucci megjelenik, és azonnal átragasztja éppen aktuális hangulatát a nézőre – olyannyira, hogy megszabadulni sem lehet tőle. 

Legyen ez, amikor éppen behízelgi magát Aldo Guccinál, amint eléri, hogy Maurizo akarata ellenére részt vegyen a családi összejöveteleken, vagy amikor éppen remegő kézzel alkudozik a bérgyilkosokkal a férjének megöléséről. Bizony. Lehetne ezt szépíteni, de a helyzet az, hogy amikor a történet éppen egy másik szálon fut, és nem annyira köti le az ember figyelmét, azonnal megjelenik a folyamatosan vibráló Patrizia, és ekkor senki nem akar felállni a székből. 

Az esküvőig egyébként betekinthetünk a pár szenvedélyes szexuális életébe is – sőt, kilátás nyílik Lady Gaga kerek hátsójára is –, és ez nem feltétlenül céltalan „mutassunk egy kis húst is” című történet. 

Egy idő után pedig, mire eljutott a történet addig, hogy Patriziától megválna a férje, mert új szerelemre talál, addigra Lady Gaga annyira felépítette Patrizia szerepét, hogy amikor nem bukkan fel a vásznon, akkor is tapinthatóan vészjósló a jelenléte. 

Fotó: Photopix / Getty Images Hungary

Újabb apropót ad a filmnézésre Adam Driver alakítása, aki annyira elragadóan alakítja a naiv Mauriziót, aki egyébként időnként igyekszik kitörni az apja – Rodolfo Gucci, azaz Jeremy Irons – által épített kalickából, hogy csak az nem lesz belé szerelmes, akinek nincs lelke. Például, amikor apja arra kéri, tegyen a nővel, amit akar, csak ne vegye feleségül. Ekkor Maurizio összepakolja a kis holmiját finom Gucci-táskáiba, és Patrizia családjához vezet az útja, hogy aztán beálljon dolgozni a Reggianik családi vállalkozásába.

Nem mintha a szerep óriási lehetőséget adna arra, hogy Driver különösképp megvillogtathassa képességeit, mégis jól szemlélteti a változásokat, amelyeken Maurizio megy keresztül. Adam Driverről beszélve nem lehet szó nélkül hagyni, ahogy a pasas síel. Mindenképp érdemes megfigyelni a csípőmozdulatait, ha egy pillanatig el tudunk tekinteni a folyamatosan az atmoszférában lebegő sármtól. 

Egyébként, pontosan abban a pillanatban, amikor már mindenki elhitte a teremben, hogy Patrizia csak és kizárólag magának akar mindent, fordulat következik: kiderül, hogy a mindenkin és mindenen átgázoló nőnek vannak érzései, csak ekkor valószínűleg már késő. Azt viszont ezen a ponton sem tudni, vajon a Gucci név elvesztése vagy az okoz-e neki nagyobb problémát, hogy férje el akarja hagyni.

Azonban, mire eljutunk a történetnek erre a pontjára, már nagyon jól tudja mindenki, aki a teremben ül, hogy Patrizia nem fogja ölbe tett kézzel nézni férje hűtlenségét. Patrizia szerint férjének bűnhődnie kell, és ezt a hivatásos médiuma segítségével tervezi megoldani, akivel időközben egészen baráti viszonyt alakítanak ki. Giuseppina „Pina” Auriemma – Salma Hayek, aki egyébként bravúrosan hozza a „boszorkány” szerepét – segít tehát Patriziának bérgyilkosokat keríteni, a szomorú véget pedig az is sejti, aki nem ismeri a történetet. 

Szóval a Gucci-házban ott van minden, ami manapság is nagyban mozgatja a világot: pénz, hatalom, csalás, hűség, szex, árulás. Valamit kihagytunk? November 26-án te is megtudhatod. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

- - fá
- - fá
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.