Meztelenül pózolt több száz ember a Holt-tengernél

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Spencer Tunick harmadszor tér vissza a helyszínre, hogy felhívja a figyelmet a Holt-tengerre, amely évente körülbelül egy méterrel csökken.

Több száz ember sétált át a sivatagi tájon a Holt-tenger mellett, ami alapvetően érdekes lenne, de tegyük a kezünket a szívünkre, láttunk már durvábbat is. Ez a történet is komolyabb egy kicsit, ugyanis ez a több száz ember nem viselt magán ruhát, csak fehér testfestéket, mindezt Spencer Tunick amerikai művész legújabb fotózási projektjéért, és természetesen azért, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a Holt-tenger mérete évről-évre csökken. 

A Guardian azt írja, a dél-izraeli Arad városának környékén a feketébe öltözött fotóművészt vasárnap lehetett látni, amint egy jármű tetején áll, és parancsokat osztogat egy megafonnal.

– Mindenki tegye össze a lábát – mondta. –Kezeket le – utasított aztán.

Számomra a test a szépséget, az életet és a szeretetet képviseli – fogalmazott Tunick, aki tucatnyi nagyméretű meztelen felvételt komponált meg szerte a világon.

A 26 éves Anna Kleiman doktorandusz azt mondta, hogy azért csatlakozott a forgatáshoz, hogy felhívja a figyelmet a környezeti válságra. Nagyon természetes érzés, ha egyszer leveszed a ruháidat – mondta. - Valahogy nem akarod visszavenni őket. Azt hiszem, a sziklákkal egy kicsit megküzdöttünk – tette hozzá. 

Spencer Tunick.
Fotó: Amir Levy / Getty Images Hungary

A Holt-tenger vízszintje folyamatosan csökken, amit a mezőgazdasági munkálatok és a klímaváltozás miatti párolgás okoz. A fotósnak volt minisztériumi engedélye a munkához, ami egyébként a harmadik ilyen alkalom volt a Holt-tenger partján. 

Először több mint ezer meztelen modellt ábrázolt egy évtizeddel ezelőtt a Holt-tenger partján, amely évente csökken. Öt évvel később aztán visszatért, a víz visszahúzódott, kérges homokot és tátongó víznyelőket hagyva maga után.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

- - fá
- - fá
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.