„Jaj, de jó a habos sütemény...” - 80 éve nyafogták el a dalt, balhé lett belőle

kissmanyi cover

A habos sütemény az emberiség hatalmas találmánya; régóta van és lesz is, míg világ a világ. Még egy ismert sláger is született róla: nagyon habos, nagyon édes, kicsit giccses, de máig fogyasztható. A Jaj, de jó a habos süteményt pontosan 80 éve, 1940. október 25-én hallotta először a közönség a Fővárosi Operettszínházban.

A 29 éves Kiss Manyi énekelte a dalt, aki akkor már országos sztár volt: csak abban az évben hét filmben szerepelt. Hosszú, kanyargós út vezetett idáig, „Manyika” Kolozsváron, Miskolcon, Szegeden volt színész, közben egyszer el is hagyta a pályát. A harmincas évek elején ugyanis beleszeretett egy olasz cirkuszosba (a világhírű Uferini társulatból az egyik Uferinibe), aki feleségül vette és onnantól velük járta a világot pár évig: míg a szerelem tartott, ő volt a kettéfűrészelt nő a produkcióban. Később aztán megunta a statisztaszerepet, elvált és visszatért a színpadra. Milyen helyesen tette!

Így például 1940-ben Eisemann Mihály Fiatalság, bolondság című operettjében alakíthatta Babszika, az árva lány szerepét. Egy sármőr operaénekesről szólt a darab, akiért egy egész bakfisklub rajong, a lányok csacsi féltékenységből meg akarják akadályozni, hogy a tenor házasságot kössön, körülbelül ennyi a történet. Nemcsak a mű volt új; részben a sztárjai is: a Szegedről felkerült Déry Sári volt a primadonna, és az addig csak a rádióból ismert operaénekes Angyal Nagy Gyula a bonviván. Az igazi show-t persze a színház két sztárja, a táncos komikus Latabár Kálmán és a szubrett Kiss Manyi szolgáltatta.

Nincsen sor a mennyországi boltban

Ebben az operettben szerepelt a nevezetes dal. Eisemannak nem ez volt az első és nem is az utolsó slágere, olyan dalok fűződnek a nevéhez, mint a János, legyen fenn a János-hegyen, a Pá, kis aranyom, pá, az Egy csók és más semmi, vagy éppen a Holdvilágos éjszakán. Ez a darab már a huszadik operettje volt! A szöveget Kellér Dezső írta, aki származása miatt akkor már nem szerepelhetett sehol, feketén dolgozott, emiatt a kottán és a plakáton K. Halász Gyula volt feltüntetve szövegíróként. Kellér nem fogta vissza magát, olyan a vers, mintha József Attila bevett volna egy kálmánimre-bélyeget: „Nekem nincs apukám, anyukám, csak egy fél kifli az uzsonnám. ….. Édes lehet az a krémes, mit a lányok esznek, de nekem nem vesznek, ” és így tovább. Babszika a végén színarany taxiban száll az égbe, van sok torta és nem kell állni sorba – mindez a mennyországi boltban történik.

Maga a szám egy fél délután alatt született meg, „A darabot Sziklai Jenő és Seregi Andor, a Fővárosi Operettszínház igazgatói rendelték a szerzőtől. Az utolsó próbák egyikének délutánján Sziklai behívatta a szerzőket az irodába és azt mondta nekik: Én most moziba megyek, mire visszajövök írjatok egy jó belépőt Manyikának. Ezzel rájuk zárta az ajtót. Mikor Sziklai visszatért a moziból, lelkendezve tört be a dolgozókhoz. »Hopp, megvan… most láttam a Willi Forst filmet, tehát azonnal írjatok egy ilyen ritmusú számot.« És elénekelte a Bel Amit. Hiába volt a szerzők minden tiltakozása, Sziklai ragaszkodott az ötletéhez. Így született meg a habos Bel Ami” – nyilatkozta a színésznő a Színház című magazinnak.

Naiv és egyszerű dalocska, de talán mégsem annyira, mint első hallásra tűnik. 1940-ben Magyarország egyre közelebb került a háborúhoz, komoly, sorsdöntő idők voltak. Visszakaptuk Észak-Erdélyt, de megjelent a cukorjegy is. 1940 áprilisában kijött egy miniszteri rendelet a cukor- és zsírfejadagokról, Budapesten egy kiló, más városokban fél kiló, községekben 30 deka lett a porció. A habos sütemények kezdtek eltűnni a polcokról és bekerülni az emberek álmaiba. És ez még csak a kezdet volt. 

Sok cukor és hab 

Eisemann operettje nagy sikert aratott a bemutatón, odavoltak a kritikusok is. „Az Operettszínháznak hosszú időre meg van oldva a műsorgondja”, „A szerzők nem sajnálták egy cseppet sem darabjukból a habot, édesítették is ötletek és dallamok ízes cukrával”, „Ez a zene megadja az operettnek azt a bűvös atmoszféráját, hogy gondtalan és szép világban élünk, három óráig. Mi ér ennél többet?”, „Beleharaptunk, elolvadt a szánkban nyomtalanul. Mégis jóízű volt”, „Sok cukorral és habbal ellátott operett-csemege – érdemes megnézni! ” „Kiss Manyi ma már fogalom Pesten. Jelenti a vidámságot, a kedvességet, a hangulatot, a kamaszos pajkoskodást és jó nagy adag színészi rátermettséget. Nem volna túlzás, ha a Fővárosi Operettszínházat Kiss Manyi színháznak neveznénk el” – és így tovább.

Az Új Magyarságnak viszont annyira nem ízlett a darab: „Eisemann leleményes, ügyes, kellemesen fülbemászó dalokat ír…. a librettó viszont hajszálig hasonlít ahhoz az évek óta nyűtt, de azért csökönyösen üzemben tartott színházi termékhez, amely e könnyű és vidám szórakozás örve alatt egyre rontja az ízlést: becsempészi a közhangulatba egy tőlünk idegen nemzetközi szellem bomlasztó sziporkáit. Az a gyanúnk, hogy minden előadásra kerülő operettnek titkos, csendes társszerzői vannak, akik a szájuk íze szerint átalakítják, meggyúrják és ízetlenné teszik a közönség elé kerülő újabb zenés bolondságokat… ” – hát mi tagadás, jó nyomon járt az újságíró.

Egy biztos, Manyika innentől nem tudott szabadulni a daltól. Akárhol lépett fel, a habos süteményt mindig követelte a közönség. Eisemann is elsütötte még egyszer a számot: az Én és a kisöcsém című operettje felújított változatába is belecsempészte. 

Fagyos sütemény a fronton

A bemutató után nyolc hónappal Magyarország is belépett a második világháborúba. Manyika eleinte az asszonyok, kössetek meleg ruhákat a katonáknak mozgalomba nevezett be. Büszkén újságolta a Magyar Színpad riporterének: „Idáig két és fél pulóvert és egy nyári paplant kötöttem. De Gombaszögi Elluskát még nem sikerült túlszárnyalnom.” Fél év múlva már a fronton vendégszerepelt. Gyakori dolog volt akkoriban, hogy ismert színésznők mentek ki Ukrajnába katonákat szórakoztatni a tábori színházakban. A művésznő Dajka Margittal csinálta a Tour of Don-kanyart. Egyik száma a Habos sütemény volt, ezt mindig el kellett énekelnie, volt, hogy többször is egymás után. Csodálatosak voltak a körülmények: méteres hó, ágyúdörgés a távolban és néha mínusz 35 fok. „Habos sütemény helyett inkább fagyos süteményről fogok énekelni” – viccelődött valahol Lavocsne és Kijev között.

Én el tudnék képzelni egy filmjelenetet, hogy épp fellép Manyika valahol a Donnál, egy összetákolt, szakadt színpadon, elkezdi énekelni a dalt (alul a vásznon menne a felirat, ami filmekben szokott lenni, hogy éppen most mi van, hol járunk, mondjuk 1942 augusztus valahányadika, Voronyezs, ilyen-olyan század/alakulat, frontszínház), aztán a kamera lassan végigmegy a félhomályban ülő közönségen: cigarettázó kezek, nagyon ráncos zubbonyok, még ráncosabb arcok…. és a tekinteteken már nem az van, hogy leginkább otthon lennének a szeretteik között, hanem hogy bárhol szívesebben lennének, csak nem itt… és akkor Manyika a naiv kisgyerek hangján énekli, hogy „ilyet én nem kapok, csak ezért zokogok, tudom, sajnálnak az angyalok”.

Aztán véget ért a háború, az emberek idegesek voltak, elégtételt követeltek a szenvedésekért. Zavaros idők jártak, bárkit elő lehetett venni bármiért, nagyon sok hülyeség is terjedt. Eisemann még 1943-ban írt egy Győzni, győzni című indulót a hadsereg számára, amiért fasiszta zeneszerzőnek minősítették, az Igazolóbizottság egy évre eltiltotta. Kiss Manyiról pedig azt terjesztették, hogy a Vigadóban rendezett nyilasbálon énekelte a Habos süteményt, miközben a pincében partizánlányokat kínoztak. 

A teljesen alaptalan pletyka már épp elült volna, amikor 1946 júliusában történt egy botrányos eset. Kiss Manyinak a Széchenyi-fürdőben kellett fellépnie egy műsoros délutánon, de végül nem állt színpadra a nagy lárma és a bunkó közönség miatt. A kommunista lapok háborogtak, hogy a művésznő megsértette a magyar dolgozókat. „Kiss Manyi tovább akar nyafogni a habos süteményről? – reklamált a Szabadság. – Alkalmat kellene adni neki, hogy újra keretlegények, német tisztek előtt produkálhassa magát, ott, ahol ezek most többnyire találhatók: a Markó utcában. ” A Ludas Matyi még egy igen ízléses karikatúrát is közölt az esetről: 

A dal, ami fogva tart

Azért szerencsére hamar lecsillapodtak a kedélyek. Voltak, lettek ettől nagyobb gondok is az országban. Kiss Manyi karrierje tovább folytatódott, 1949-től már ismét filmezett, Érdemes, majd Kiváló Művész lett, Jászai Mari-díjat kapott. És a Habos süteményt is mindig el kellett énekelnie.

„Engem még mindig sokan úgy tartanak számon, hogy én vagyok Babszika, az árva lány, aki arról énekel, hogy jaj de jó a habos sütemény” – panaszkodott Kiss Manyi 1958-ban, 18 évvel a dal születése után a Film Színház Muzsikának. Akkor már túl volt 51 filmszerepen és egy Kossuth-díjon, Kurázsi mamaként pedig élete alakítását nyújtotta a Madách Színházban. 

De hát ez a dal tényleg összenőtt vele, nem lehetett megválni tőle. A Habos süteményt azóta is sokan énekelték Oszvald Marikától kezdve Hernádi Juditig, játszotta a Republic, parodizálta Hobó, még metálfeldolgozás is született belőle. Igyekeztek, próbálkoztak, de senki sem tudta úgy elnyafogni, ahogy Kiss Manyi.

Borítókép és címlapkép: Csabai Kristóf / Dívány.hu

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.