Tudod, miért kell egymás szemébe nézni koccintáskor?

Olvasási idő kb. 1 perc

Koccintáskor egymás szemébe nézünk, na de vajon csak mi, magyarok? Egyáltalán hogyan és miért indult ez a szokás? Ennek jártunk utána.

A koccintásnak a világban egy rakás érdekes szabálya van. Görögországban például sértés nem alkohollal tenni, a görög babona szerint ugyanis alkoholmentes itallal koccintani balszerencsét hoz. Az oroszoknál a vodkát nem illik koktélba keverni, az olaszoknál a bort nem szerencsés, a kínaiaknál húzóra isznak az udvarias vendégek, a cseheknél koccintáskor illik egymás szemébe nézni. 

És nálunk is. 

Miért kell egymás szemébe nézni koccintás közben?

A csehek közül sokak szerint rossz lesz a szerelmi életünk, ha kerüljük a szemkontaktust, egyes babonák szerint több évig tartó szexmentesség vár ránk. 

Nálunk egyszerű udvariassági szabályról van szó, amely szerint addig is a másikra figyelünk, amíg vele koccintunk – ezt erősítjük a szemkontaktussal. 

Koccintani egyébként nem muszáj, sőt egyesek szerint asztalon át például kifejezetten illetlenség. Itthon még mindig nem szokás sörrel koccintani, vízzel vagy üdítővel pedig szintén nem illik. 

Na de miért kell egymás szemébe nézni koccintáskor?
Fotó: The Good Brigade / Getty Images Hungary

Ami még ennél is érdekesebb, hogy honnan származik a pohárköszöntőre használt tószt szavunk, ami angolul pirítós kenyeret jelent. Nos, nem véletlen az összefüggés. Az ókorban számos rituálé része volt a vörösborba mártott fűszeres kenyér és ostya. A körbeadott kupából a házigazda vagy a fontos vendég az utolsó korty után elfogyasztotta a fűszeres kenyeret is– ezzel van összefüggésben a koccintás kapcsán emlegetett tószt szó.


Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.