9 Big Macet evett meg egy nap alatt, azóta még úgy 30 ezret

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Donald Gorske, a Wisconsin állambeli nyugalmazott börtönőr 18 éves kora mindennap megeszik egy burgert, de él és virul, sőt a maratont is lefutotta.

Gorske börtönőrként dolgozott, az életét pedig túlzás nélkül csak a Big Macnek szentelte. Míg osztálytársai szüzességüket vesztették el a szalagavató bált követően, Gorske megette az első Big Macjét a helyi McDonald’sban. Abban a pillanatban valami megváltozott körülötte: a szendvics minden bizonnyal angyal formájában szállt le a mennyekből és költözött be a fiatal férfi szívébe.

1972. május 17.

Az éppen felnőtté cseperedett férfiú megkapta az első autóját, elégedetten elvezetett a legközelebbi McDonaldsba, és rendelt három Big Macet. Aznap tényleg valami különleges erő szállhatta meg a várost, mert Gorske nem nyugodott addig, amíg még hat hamburgert le nem csúsztatott a torkán, szintén még azon a napon. Később azt mondta, abban a hónapban 265 Big Macet evett, átlagosan 8 és felet egy nap. Ez naponta 4600 kalóriát jelentett a számára.

Az azt követő évben több mint ezer szendvicset darált be, a gyomorrontást hírből sem ismerte. Ma már kétségkívül függő, aki különleges küldetést teljesít: mindennap eszik egy Big Macet. A burgerek üres dobozait egészen addig a hátsó ülésen tartogatta, amíg meg nem ismerte a feleségét – persze hol máshol, mint a gyorsétteremben, és később aztán a McDonalds arany ívei alatt is esküdtek meg. Kertjében Ronald McDonaldnak szobra van, és ami a legviccesebb: csupán egyszer evett Burger King Whoppert. 1984-ben történt a hallatlan esemény, és úgy mondta, soha többet nem csinál ilyet. Egy barátjával fogadott öt dollárban, hogy megteszi, és miután megnyerte, a pénzt természetesen Big Macre költötte.

Azért vagy híres, mert eszel

2011-ben megette a 25 ezredik burgerét, 2016-ban pedig 28 788 darab elfogyasztott Big Mac volt a Guinness World rekordok könyvében, de azóta már átlépte a 30 ezres álomhatárt. Még inkább lenyűgöző az, hogy a közel 50 éve felnőtt létben lubickoló férfi csupán nyolc napot hagyott ki különleges diétájában. Egyszer egy vihar miatt maradt áram nélkül az étterem (amit azért ő a saját szemével is látni akart, ezért hóban és esőben is elkocsikázott a helyszínre), egyszer hálaadás napján utazott, és nem talált McDonalds-t, egyszer pedig anyja halálának napján – de nem a gyász miatt nem fizetett be a szokásos menüre, hanem azért, mert édesanyja utolsó kívánsága az volt, hogy bárcsak egy napra felhagyna ezzel a szörnyűséggel. Mint egy abszurd vígjáték, nem?

Kérdezhetnénk, hogy miért. Tényleg ennyire finom lenne a Big Mac? Tényleg valaki ennyire bele tud szerelmesedni és nem megunni a burgert? A rekorderré válás hajtotta, és most már képtelen kiszállni a ringből? Gorske 2008-ban úgy vallotta, hogy OCD-je (obszesszív-kompulzív zavara) ad neki erőt és megszűnni nem akaró vágyat arra, hogy mindennap egyen Big Macet. Éppen ezért nemcsak hogy megeszi, de jegyzeteli is, hogy mikor hányadik burgert fogyasztotta el, illetve a blokkot is megőrzi egy dobozban.

Super Size Who?

Mindezek ellenére kitűnő egészségnek örvend. Bármilyen egészségügyi vizsgálat azt mutatta ki, hogy az égegyadta világon semmi baja. Sőt lehetséges, hogy jobb formában van, mint te vagy én: 53 évesen lefutotta a San Diego-maratont, mindvégig a kezében szorongatva kedvenc burgerét. Így tökéletes vérnyomásával és koleszterinszintjével a legnagyobb kihívás valószínűleg az volt, hogy ne harapjon bele abba a finom Big Macbe 42 kilométeren keresztül.

A McDonalds és minden más gyorsétterem káros hatásairól szóló Super Size Me című dokumentumfilmben is szerepelt, természetesen nem elrettentő példaként. A filmben Morgan Spurlock megszenvedi a gyorséttermi diétát, Gorske pedig csak könnyedén beszámol arról, hogy milyen 20 éve ugyanazon a koszton élni. Ma Guinness-rekorderként él és virul, elmondása szerint napi ételbevitelének 90-95 százaléka a burger, és... ilyenkor mit lehet mást mondani, mint hogy boldogan él, míg meg nem hal.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Csabai Kristóf
Csabai Kristóf
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.