Rostos kóla okoshűtőből: így készül a jövő üdítője

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Betekinthettük a kulisszák mögé. Kiderült, hogy mennyi termék van, aminek itthon még a hírét sem hallhattuk, de egyszer majd talán Magyarországon is kapható lesz, és hogy mit kell tudnia a jövő italautomatájának.

Galéria ikon

23

2018 nyarán eljutottunk a Coca-Cola dunaharaszti gyárába, hogy megnézzük, hogyan készül itthon a kóla. Nemrég pedig egészen Brüsszelig mentünk, hogy megismerkedjünk a gyártási folyamat „elejével”, itt található ugyanis a cég egyik kutatással és fejlesztéssel foglalkozó laborja.
Galéria: Látogatás a Coca-Cola brüsszeli gyárközpontjában
Fotó: Aris Oikonomou / Coca-cola
Galéria ikon

23

A világon összesen hat ilyen innovációs központ van. A legfontosabb az atlantai, hiszen 1886-ban innen indult útjára a Coca-Cola. A Belgiumban található központ pedig azért érdekes, mert alá tartozik Európa, a Közel-Kelet és Afrika, ami 122 országot jelent, minket, Magyarországot is beleértve.
Galéria: Látogatás a Coca-Cola brüsszeli gyárközpontjában
Fotó: Aris Oikonomou / Coca-cola
Galéria ikon

23

Ez mind szép, de pontosan mivel foglalkozik az a 85 tudós és szakértő, akinek ez a munkahelye? Egyrészt új termékek előállításával. Évente több ezer prototípust fejleszetenek és tesztelnek le, és több mint 300 új termék kerül ki a kezük alól. Új termékeknek minősülnek egyébként azok az italok is, amiknek „csak” a receptjén változtattak valamit. Emellett új csomagolástechnikákkal és marketingeszközökkel rukkolnak elő, illetve van „minigyár” is az épület új szárnyában, ahol a különböző országok számára gyártják le a teszteléshez szükséges termékmintákat.

Galéria: Látogatás a Coca-Cola brüsszeli gyárközpontjában
Fotó: Coca-cola
Galéria ikon

23

Nemzetközi csapatunk az egynapos túra alatt először azzal ismerkedhetett meg, hogy milyen széles is a termékkínálat, mert ugyan a legtöbben még mindig a kólával azonosítják a céget, azért ennél szélesebb a paletta, a növényi italoktól kezdve az ásványvizeken és sportitalokon át az elvihetős kávékig és teákig nagyon sok minden szerepel a kínálatban. És spoilerveszély, hamarosan megvásárolják az egyik kávézóláncot is (súgunk, a Costa az). A bővülést ugyanis nemcsak úgy lehet elérni, hogy maga a cég fejleszt ki teljesen új termékeket, amik korábban nem szerepeltek a portfóliójukban, hanem úgy is, hogy partnerségre lép olyanokkal, akik a területükön már bizonyítottak, és az évek alatt felhalmozott tudást is hozzák magukkal.

Galéria: Látogatás a Coca-Cola brüsszeli gyárközpontjában
Galéria ikon

23

Természetesen mi sem „úsztuk meg” a kóstolást, és olyan termékeket is megízlelhettünk, amik itthon még nem kaphatóak. Meg olyat is, ami igen, de mondjuk, csak szezonálisan. Ilyen volt a karácsonyi időszakra szánt fahéjas kóla, ami nagyon népszerű lett a nemzetközi csapat körében, bár szerzőnk inkább a gyömbéres és a kávés (!) kólára kattant rá. Nem vagyunk egyformák, még egy régión belül sem, de így kerek a világ.

Galéria: Látogatás a Coca-Cola brüsszeli gyárközpontjában
Fotó: Aris Oikonomou / Coca-cola
Galéria ikon

23

Na, ez viszont egyelőre tuti nincs Magyarországon. A rostokat tartalmazó Sprite japán piacra készült, és egyelőre csak ott kapható. Persze ki tudja. mit hoz a jövő, és nem kell félni, megkóstoltuk, finom. Aki pedig figyelt, az azt is láthatta, hogy rostokkal dúsított kóla is van!

Galéria: Látogatás a Coca-Cola brüsszeli gyárközpontjában
Galéria ikon

23

Vannak olyan termékek, amikkel már te is találkozhattál, ha elég szemfüles voltál, és jókor jártál jó helyen, ugyanis a piackutatásnak az is része, hogy pár kiválasztott üzletben megnézik, egy új ital hogyan fogy, van-e létjogosultsága az adott országban.
Galéria: Látogatás a Coca-Cola brüsszeli gyárközpontjában
Galéria ikon

23

A kóstolás csak felvezető volt, ezután jött a munka java, az igazi betekintés a kulisszák mögé. Bizony, részt vehettünk egy vakteszten is (igen, mi is ezt a módszert alkalmazzuk), hogy megtudjuk, mi minden befolyásolja az ízérzékelésünket. Mert bizony, több van ebben a műfajban, mint gondolnánk, az ízlelés mellett ugyanolyan fontos a többi érzék is.

Galéria: Látogatás a Coca-Cola brüsszeli gyárközpontjában
Fotó: Aris Oikonomou / Coca-cola
Galéria ikon

23

Például ott van a látás, vagyis nem mindegy, hogy milyen az üdítő színe. Ezért van az, hogy tesztelés közben ilyen fények uralkodnak a kis ablakokban, ahonnan a tesztelők kiemelik a mintákat, hiszen így az árnyalat nem befolyásolja őket. Ha gyakran utazol külföldre, akkor talán feltűnhetett, hogy a Fanta árnyalata régiónként változhat. Vannak országok, ahol a világosabb narancssárga vonzó a vásárlók számára, például Hollandia, van, ahol meg a mélyebb, sötétebb, lásd Norvégia. Persze azért ennek is köze van az ízhez, és minél világosabb a Fanta színe, annál savanyúbbnak gondoljuk. (Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy mi, magyarok az édesebb ízekért rajongunk.)

Galéria: Látogatás a Coca-Cola brüsszeli gyárközpontjában
Galéria ikon

23

Döbbenet, de az ízlelésünk nagy része valójában szaglás. Próbáld ki, hogy úgy kóstolsz meg egy italt, hogy befogod az orrod? Ugye, hogy teljesen más élmény? Persze nem vagyunk olyan tehetségesek benne, mint a kutyák, mi csak 1000 illatot, illetve szagot tudunk megkülönböztetni.

Galéria: Látogatás a Coca-Cola brüsszeli gyárközpontjában
Fotó: Aris Oikonomou / Coca-cola
Galéria ikon

23

Tudjuk fokozni. Az sem mindegy, milyen hangingerek érnek minket, állítólag az, hogyan szisszen egy palack vagy doboz, szintén befolyásolja, hogy milyen ízeket érzünk, és igen, a szénsav, vagyis a buborékok szintén fokozzák az ízélményt.
Galéria: Látogatás a Coca-Cola brüsszeli gyárközpontjában
Fotó: Coca-cola
Galéria ikon

23

A Coca-Colánál nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy csökkentsék a termékeik cukortartalmát, az italaik közel 60 százalékának van már cukormentes vagy csökkentett cukortartalmú változata. A változás jó, a változás hasznos, de ez komoly feladat elé állítja a kutatókat, ugyanis imádjuk az édes dolgokat, és ragaszkodunk a régi ízekhez.
Galéria: Látogatás a Coca-Cola brüsszeli gyárközpontjában
Fotó: Coca-cola
Galéria ikon

23

Ha pedig egy ilyen központi összetevőt kell kivonni, akkor annak komoly következményei lesznek. Az íz mellett változik a szín, üledék keletkezhet, más lesz az ital sűrűsége, és így tovább.
Galéria: Látogatás a Coca-Cola brüsszeli gyárközpontjában
Fotó: Aris Oikonomou / Coca-cola
Galéria ikon

23

A mesterséges cukorpótlékok jelentik az egyik lehetőséget, de a cégnél természtes alternatívákkal is dolgoznak, ilyen például a sztívia. A lényeg: az édesítő ízintenzitási profilja hasonlítson minél jobban a cukoréra, mert így megmarad az illúzió (és persze az egészségünk is).
Galéria: Látogatás a Coca-Cola brüsszeli gyárközpontjában
Galéria ikon

23

És nem csak a cukrot kell pótolni mással, a többi összetevőt is finomhangolni kell. De ennyit a termékfejlesztésről. Nézzük, mit hoz a jövő a többi kutatási területen, mert az hasonlóan izgalmas kérdés, sőt!

Galéria: Látogatás a Coca-Cola brüsszeli gyárközpontjában
Fotó: Aris Oikonomou / Coca-cola
Galéria ikon

23

Ez lehet a jövő egyik italautomatája. A gyárlátogatás közben felmerült bennünk, hogy milyen lenne, ha az italautomatákban nem palackozott üdítőket lehetne kapni, hanem újratölthetnénk a saját flakonunkat, poharunkat. Mire előálltunk volna az ötlettel, kiderült, hogy igen, vannak már ilyen próbálkozások. A Readingi Egyetem kampuszán például olyan automaták találhatóak, amihez mindenki a saját, csippel ellátott poharával járulhat hozzá. Így a műanyagpalack ki van iktatva a rendszerből, egyszerűbb fizetni, és saját italmixet állíthatsz össze, a gép pedig megjegyezi, mi a kedvenced. Franciaországban is vannak hasonló gépek, ott az édességet tudják szabályozni a kedves fogyasztók.

Galéria: Látogatás a Coca-Cola brüsszeli gyárközpontjában
Fotó: Aris Oikonomou / Coca-cola
Galéria ikon

23

Ez nem minden. Vagy vannak okoshűtők is, az üzletek számára. De mit tudnak ezek? Tudják követni, hogy miből mennyi fogyott, hányszor nyitották ki az ajtót, egyes hibákat a távolból is ki lehet javítani, és persze, ha letöltöd a megfelelő alkalmazást, akkor figyelmeztetnek a különböző promóciókra, kedvezményekre. (Nem, a képen nem egy ilyen hűtő látható, ez csak egy kis nosztalgia.)

Galéria: Látogatás a Coca-Cola brüsszeli gyárközpontjában
Galéria ikon

23

Apropó, hűtők, kapaszkodj meg, lesznek olyan készülékek is, amik egy pillanat alatt kellemesen fagyossá varázsolják majd az italodat, csak oda kell őket érinteni a géphez, és medzsik.

Galéria: Látogatás a Coca-Cola brüsszeli gyárközpontjában
Galéria ikon

23

De mi a helyzet azokkal az italokkal, amiket inkább melegen fogyasztanánk, például a téli szezonban kapható ízesített teákkal? Fejlesztés alatt van olyan készülék is, ami nagyon hasonlít egy hűtőre, pedig pont az ellenkezőjét csinálja, vagyis kellemes meleg hőmérsékleten tartja ezeket az italokat. Viszlát, mikró!

Galéria: Látogatás a Coca-Cola brüsszeli gyárközpontjában
Galéria ikon

23

És akkor térjünk rá egy nagyon sokakat foglalkoztató témára, mégpedig arra, hogy mi a helyzet az italosflakonokkal, hiszen a műanyagok okozta szennyezés soha nem látott mértéket öltött. Mint megtudtuk, a PlasticsEurope felmérése szerint évente 335 millió tonna műanyag keletkezik, és ennek 7 százalékát (kb. 24 millió tonnát) teszik ki a PET-palackok, amiknek felét tudja újrahasznosítani az élelmiszeripar.
Galéria: Látogatás a Coca-Cola brüsszeli gyárközpontjában
Galéria ikon

23

A Coca-Cola a World Without Waste, vagyis Hulladékmentes Világ program keretében azt a célt tűzte ki, hogy 2025-ig a csomagolóanyagaik 100 százaléka újrahasznosítható legyen, 2030-ra minden palackot 50 százalékban újrahasznosított anyagokból állítsanak elő, és a kibocsátott csomagolóanyaggal megegyező mennyiségű hulladékot gyűjtsenek be.

Galéria: Látogatás a Coca-Cola brüsszeli gyárközpontjában
Galéria ikon

23

Az élelmiszeriparnak óriási a vízigénye, az ökológiai lábnyomának nagy részét ez teszi ki. Ezt tudják a Coca-Colánál is. 2015 óta egy csepp sem veszik kárba, azt a mennyiséget, amit felhasználnak „vissza is forgatják”, ha nem is közvetlenül. Az egyik program, amivel szeretnének javítani a bolygó helyzetén, az a WWF-fel közös Living Danube, azaz Élő Duna nevű program, amiben bizony mi, magyarok is benne vagyunk.
Galéria: Látogatás a Coca-Cola brüsszeli gyárközpontjában
Galéria ikon

23

A napokban érkezett a hír, hogy Magyarországon januártól csak kalóriamentes vagy alacsony kalóriatartalmú italokat értékesítenek a középiskolák számára. Az általános iskolákban pedig már több mint egy évtizede kizárólag ásványvizet, illetve magas gyümölcstartalmú gyümölcslevet árusítanak. És nem, nem reklámoznak gyerekeknek, pontosabban 12 év alatti gyerekeknek. Igen, karácsony környékén valóban vannak télapós reklámfilmek, de akkor az ünnepen, és nem a termékeken van a hangsúly – tudtuk meg.
Galéria: Látogatás a Coca-Cola brüsszeli gyárközpontjában
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.