Családi filmek a szünidőre, amiket a gyerekek is szeretni fognak

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha már nagyon unalmas a Reszkessetek, betörők! (még talán nem, majd jövőre?), vagy ha újra és újra a Jégvarázst kéri a gyerek, akkor itt van pár igazán jó film, ami nem feltétlenül karácsonyi, de remek szórakozás a téli estékre.

A Drágán add az életed! legyen az esti program, amikor a lurkók ágyba mentek már, addig elő kell ásni olyan filmet, amin jól lehet szórakozni, sőt akár még tanulságos is. A filmtörténelem szerencsére nem csak erőszakkal van tele, legalábbis merjük remélni. Jó szokásunkhoz híven összehalásztunk öt olyan filmet, amit nyugodt szívvel betehetsz a lejátszóba a család előtt is.

A karate kölyök

Ha volt kábeltévénk a 90-es években, akkor még akarattal se tudtuk volna elkerülni a filmet, minden lehetséges időponton és csatornán leadták – kis túlzással –, így aztán nem hiába vált egyik kedvencünkké. Azonban az 1984-es dátum innen már nagyon messzinek tűnik, éppen ezért gondolhatjuk, hogy megkopott már a film, pedig nem: karate kölyök még mindig kult és felhőtlen szórakozás. A sztori szerint Miyagi, a harcművészetek legöregebbje, leghíresebbje, legjobbja utódját keresi, már-már szomorúságában konstatálja, hogy ilyen nem létezik, de ekkor betoppan Daniel, aki képes mindazt a tudást továbbvinni, amit az öreg elkezdett. Csak hát sokat kell tanulnia, rögös úton kell keresztüljutnia. Fontos, hogy ne a 2010-es újrakevert ökörséget nézzük, itt is a régi jobb.

Családbarát: picit verekednek, de csak mint Bud Spencerék.

Szexualitás: egy kamasz, szenvedélyes csók Daniel és barátnője közt.

Csúnya szó: „átkozott”, „fattyú”, meg hasonló durvaságok.

Alkohol és társai: Miyagi alkoholt ajánl fel tanítványának, aki egy leszoktatóreklámhoz méltóan elutasítja azt.

Korhatár: 12 éven felülieknek.

Az élet csodaszép 

Bizony, ez egy 1946-ban bemutatott film, ami aztán még messzebbnek tűnik. Ezt a gyereknek ne is nagyon említsük, persze észre fogja venni, hogy fekete-fehér, de a történet annyira szerethető, megható és „karácsonyi”, hogy be fogja szippantani egy pillanat alatt. A történet egy bizonyos George Bailey-ről szól, aki a kisvárosi, csőd szélén álló takarékpénztárt vezeti. Úgy gondolja, értelmetlen az élete, és nincs kiút ebből a helyzetből: meg akarja magát ölni. Ekkor érkezik a mennyből az angyal, aki azt a feladatot kapja a „nagyfőnöktől”, hogy mutassa meg Bailey-nek, milyen sivár és kipusztult hely lenne nélküle a kisváros. A Bailey-nek szánt tanulság egyértelmű: élni érdemes, mert az élet csodaszép. Kissé szentimentálisan hangozhat, és valóban nem nélkülözi a megható, megindító és kissé túlzott optimista pillanatokat, de lehet, hogy az egész évnyi lélekcibálás után pont ilyennel érdemes kicsit balzsamozni a szívet.

Családbarát: a film kimaxolja a szó jelentését.

Szexualitás: 1946-ban? Ugyan, talán pár rövid csók.

Csúnya szó: nincs.

Alkohol és társai: pár cigaretta elsistereg, pár sör elszisszen.

Korhatár: nincs besorolva.

Bűbáj

Akik nem tudnak elszakadni a Disney-meséktől, de mégis azért ki akarnak lépni a Jégvarázs, A szépség és a szörnyeteg és az Aranyhaj alkotta szentháromságból, azoknak tökéletes választás a Bűbáj, amely Giselle-ről, a tündérmesékben éldegélő, szépséges hercegnőről szól, aki – ki gondolta volna – éppen megtalálta élete nagy szerelmét: Edwardot. Persze van a gonosz királyné, aki a románcot a gyehennára kívánja, ezért a legsötétebb mágiájával egy olyan helyre küldi, ahol nem létezik szerelem: jelenkorunk Manhattanjébe. Itt aztán – ahogy gondolni lehetett – megismerkedik egy másik jóképű férfival, és egy csomó kalamajka után biztosított a minden jó, ha jó a vége.

Családbarát: inkább ahol többségben vannak a lányok.

Szexualitás: csattannak a csókok, anélkül nincs happy end.

Csúnya szó: nem vettük észre, de lehet pár „teringettét” elhangzik benne.

Alkohol és társai: az egyik jelenetben majdnem isznak egy pohárkával, de aztán mégse.

Korhatár: 6 éven felülieknek.

Hahó, Öcsi!

Magyar klasszikusokat biztosan nem szabad kihagyni, nem olyan rég összegyűjtöttük a hazai ifjúsági film- és sorozatgyártás legjobbjait, akkor kimaradt a Hahó, Öcsi, de most pótoljuk eme hiányosságot, merthogy a kis törpe kalandjai kitörölhetetlen jóérzést adott nekünk gyerekkorunkban – miért ne tenné ugyanezt a mai lurkókkal is. A Balogh család legzsengébb tagjáról van szó, akit csínytevés miatt bezárják a fürdőszobába. Itt aztán megjelenik Kököjszi és Bobojsza, a két mesebeli törpe, akiktől a csöppség segítséget kér. „Időt” szeretne szerezni szüleinek, hogy többet foglalkozzanak vele. Megjárja így fél Budapestet, a bergengóc királyt, de végül a hétfejű sárkányt kell legyőznie, aki uralja az „időt”.

Családbarát: abszolút.

Szexualitás: hagyjuk ezt a nyugat hanyatló ópiumának.

Csúnya szó: ez még az MTV prűd és tiszta korszakában készült.

Alkohol és társai: ha iszol alatta, de amúgy nem. 

Korhatár: nincs

Óz, a csodák csodája

Ez az a klasszikus, amit nem szabad sose kihagyni. Már csak azért sem, mert ahhoz képest, hogy 1939-es, tehát egész pontosan 79 éves, baromi látványos, szerethető és izgalmas. Erre a filmre aggatjuk a filmtörténelmi mérföldkő jelzőt, ugyanis az elsők közt volt, amely színes filmre forgott. Tényleg egy elképesztő nagy kaland, amely sokunk gyerekkorát meghatározta, persze a csúnya árnyoldalát kevesen ismerjük. Tulajdonképpen ez a film volt, amely miatt létrejött a színészek érdekeit képviselő Actors Union, többen megsérültek a forgatás alatt, a stúdió főnökei pedig rendszeresen molesztálták a Dorothy-t játszó 17 éves Judy Garlandot, a hajnaltól estig tartó forgatás alatt gyógyszereken élt, és alig evett. Masszív alkoholizmusa innen indult, olyan embertelen körülmények közt bántak vele (és színésztársaival). A színésznő 1963-ban a film híres „Over The Rainbow” című dalát is elénekelte, ahol olyan szomorúan hangzik az alapvetően vidám dal, hogy csak találgatni lehet, mi járhatott közben a fejében. Talán épp az, hogy mennyire másképp alakulhatott volna az élete, ha annak idején nem énekli ezt a dalt az Óz, a csodák csodájában.

Családbarát: mindig is féltünk a csúnya, gonosz boszorkától.

Szexualitás: ugyan, 1939-et írunk.

Csúnya szó: kívülről ártatlan, mint a bárány.

Alkohol és társai: csak Ms. Garland, forgatási szünetekben.

Korhatár: nincs.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Charlie Simms
Charlie Simms
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.