Mi mindent lehet csinálni Szentpéterváron a meccsnézésen kívül?

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ebben az évben Oroszország ad otthont a foci világbajnokság meccseinek, amik Moszkván kívül még 10 városban zajlanak, köztük Szentpéterváron is. Ha a kedvenc csapataidat egészen Észak Velencéjéig követnéd, eláruljuk, hogy mik azok a látnivalók, amiket mindenképpen látnod kell két mérkőzés között.

Galéria ikon

11

A Szentpéterváron játszó csapatok a Kresztovszkij Stadionban mérkőznek meg. Június 22-én Brazília és Costa Rica csapott össze, június 26-án Nigéria és Argentína játszik, és itt kap helyet a nyolcaddöntő július 3-án, az elődöntő július 10-én, és itt küzdenek meg majd az elődöntő vesztesei is a harmadik helyért július 11-én.
Galéria: Szentpétervár
Galéria ikon

11

Szentpétervár legikonikusabb látványossága a <b>Vérző Megváltó Temploma</b> jellegzetes, színes hagymakupoláival. Az épület közel 100 éves. Az építését III. Sándor orosz cár kezdte meg, apjának állítva emléket. A legtöbb oroszországi templomhoz hasonlóan a Vérző Megváltó Temploma is múzeumként működik, mióta bezáratták a szovjetek. Odabent színes mozaikok várnak.
Galéria: Szentpétervár
Galéria ikon

11

Az <b>Ermitázs</b> nem csak a világ egyik legrégebbi, de legjobb múzeuma is. Nagy Katalin cárnő Téli Palotájában található, ami több mint 1500 szobával rendelkezik. Találkozhatsz itt Leonardo da Vinci, Monet és Van Gogh műveivel, ahogyan ősi szkíta műalkotásokkal is. Mindenképpen szánj egy teljes napot a múzeumra, és tervezd meg előre, hogy mit szeretnél megnézni a monumentális gyűjtemény darabjai közül.
Galéria: Szentpétervár
Galéria ikon

11

A <b>Peterhof</b> palotát I. Nagy Péter cár építette Versailles példájára. Bár méreteit tekintve nem sikerült túlszárnyalni, szökőkútjai, amik évente több millió turistát vonzanak, felvették a versenyt a Napkirály rezidenciájának pompájával. Igazság szerint nem Szentpéterváron, hanem a várostól nyugatra található, de megközelítheted hajóval is, ami külön program is lehet.
Galéria: Szentpétervár
Galéria ikon

11

Az <b>Izsák-székesegyház</b> valódi építészeti csoda, nem csak a világ legnagyobb ortodox bazilikája, a világ negyedik legnagyobb katedrálisa is. A Vérző Megváltó templomához hasonlóan ez az épület is múzeumként működik, csak a legfontosabb vallásos ünnepeket rendezik meg itt. Semmiképpen se hagyd ki ezt a látványosságot, a kupolából gyönyörű kilátás nyílik a városra.
Galéria: Szentpétervár
Galéria ikon

11

A <b>Péter-Pál erődöt</b> azon a helyen építették, ahol Szentpétervárt megalapították. I. Péter orosz cár 1703-tól innen, egy kis faházból követte nyomon az erőd körüli munkálatokat. A <b>Péter-Pál-Székesegyház</b> 122,5 méteres harangtornyával a legmagasabb épület Szentpétervárott, alatta az egykori orosz cárok nyugszanak. A falakon végigsétálva a Néva folyóra és a Téli Palotára nyílik kilátás.
Galéria: Szentpétervár
Galéria ikon

11

Szentpétervár 300 kilométer hosszú mesterséges csatornahálózatán 800 híd ível át. Régen a fő közlekedési útvonalként szolgált, ma a helyiek inkább a szárazföldi utakat használják, de ha a városban jársz, feltétlenül vegyél részt egy <b>csatorna túrán</b>.
Galéria: Szentpétervár
Galéria ikon

11

A 4,5 kilométer hosszú <b>Nyevszkij sugárút </b>Szentpétervár szívében található, amit üzletek, paloták, templomok és luxus szállodás szegélyeznek. Még ha nem is szeretnél semmit sem vásárolni, sétálj egyet a sugárúton és szívd magadba a hely atmoszféráját.
Galéria: Szentpétervár
Galéria ikon

11

Ha a városban jársz, semmiképpen ne hagyd ki Szentpétervár egyik legszebb épületét, az <b>Admiralitást</b>, az orosz haditengerészet központját.
Galéria: Szentpétervár
Galéria ikon

11

Az <b>Auróra</b> fontos szerepet játszott az 1917-es októberi orosz forradalom során, ma már múzeumként működik Szentpétervár kikötőjében nem messze a Péter-Pál erődtől.
Galéria: Szentpétervár
Galéria ikon

11

A <b>Yeliseev Emporium</b> Szentpétervár hatalmas élelmiszer boltja, ahol megvásárolhatod az otthon maradtaknak szánt ajándékokat. A kávézójában kifújhatod magad, és megeszegetheted az orosz cukorkákat, amikkel magadat lepted meg. További tippeket arról, hogy hogyan töltsd el az idődet Szentpétervárott, az <a href="https://www.annees-de-pelerinage.com/things-to-do-in-st-petersburg-russia/" target="_blank">Années de Pélerinage</a> oldalán találsz.
Galéria: Szentpétervár
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.