Ezúttal Moschino cuccokért tülekedhetsz majd a H&M-ekben

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Jeremy Scott novembertől terrorizálja majd a plüssmaci-sportcipő kevercsek világában kevésbé jártas nagyérdeműt.

A Maison Margiela, a Versace és az Alexaneder Wang után a Moschino is megmutathatja, milyen intenzitású utcai harcokat képes előidézni a H&M boltjai előtt. A tévé-tematikájú kollekció darabjaiba öltözött Gigi Hadid és Jeremy Scott közös élő videójával nyilvánosságra hozott együttműködés darabjaiért novemberben lehet majd harcba szállni.

Idézőjel ikon

Az eddigi munkásságom célja is az volt, hogy a divat segítségével kapcsolatba kerülhessek másokkal, ennek az együttműködésnek hála pedig minden eddiginél több rajongómat meg tudom majd szólítani – mondta el a szerfölött izgatott és mostanában elég csendes tervező.

„Mmmacit. Csináljunk ebből is macit!”

Jeremy Scott, aki ezek szerint McDonald's-os egyenruhák és plüssmacivá alakított vagy méretes szárnyakkal felszerelt Adidas cipőkkel képzeli el a nép megszólítását, egyelőre ezzel a kis tévés reklámmal hozakodott elő:

Kenyeret és cirkuszt a népnek!

A csillogást a high fashionről és a luxusról amúgy csak álmodozó rétegek számára is lehetővé tevő együttműködés – más néven parasztvakítás – újabb fejezetének darabjait nagyjából 7-73 000 forint kiperkálása után vehetik majd magukhoz az érdeklődők. Egy adag kevésbé csillogó és elegáns tülekedés és pánikszerű billentyűzet-püfölés után.

45 női és 20 férfi ruhából, valamint meglepetésből/furcsaágból fog egyébként állni a kollekció. Scott szerint "uszállyal felszerelt hokimezekben" kell gondolkoznunk. Kiváló, tökéletesen illik majd a lángmintákkal feledhetetlenné tett Ugg csizmákhoz!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Consuela
Consuela
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.