Londoni divathét: szerezz be valami szivárványszínűt!

Menő lesz a virágminta és a bézs is. Mutatjuk, hogy mi foglalkoztatja a brit divatházakat!

Bár II. Erzsébet királynő csak egy bemutatóra ült be a londoni divathéten, azért volt ott még látnivaló bőven. A hajtás után mutatjuk, hogy mit hozna divatba az egyik legrégibb brit divatház, a görög származású Mary Katrantzou, a szintén feltörekvőnek tartott Fyodor Golan és megnézheted a személyes kedvenceiket is a kollekciókból.

Emlékezetes kollekcióval búcsúzik a Burberrytől Christopher Bailey

“Ilyen voltam 15 éves koromban” – mondta a divatház éléről távozó 47 éves tervező, aki szerint a Burberry múltjáról, jelenéről és jövőjéről szólt a szivárványszínű, "szívből jövőnek és önéletrajzinak" kikiáltott kollekció, ami javarészt a 80-as és a 90-es évek brit utcai kultúrájából merített ihletet. A bemutatóhoz pedig nem is találhattak volna jobb zenét, mint a Bronski Beat 1984-es “Smalltown Boy" című klasszikusát, amit a meleg munkásosztály hőse, Jimmy Somerville énekelt.

A kollekcióból szerettük a színes kabátokat, a gyárilag összefirkált pulóvereket, a susogós joggingfelsőket, a Burberry of London logót és a vödör sapkákat. Christopher Baily egyébként 17 évet húzott le a luxusmárkánál, kattints és nézd meg a leköszönő kollekcióját!

Mary Katrantzou és a modernizmus

“Ezúttal a modernizmus kezdeti időszakára – Williams Morris munkáitól a Bauhausig – tekintettem vissza“ – mondta a díszítésekben erős tervező, aki azért jól láthatóan nem felejtette el, hogy a trompe l'oeil (vagyis szemet becsapó) nyomatokkal és híressé vált “lámpabúra” szoknyájával futott be annak idején. Az őszi-téli kollekcióból szerettük az 1919-2019 Weimar Dessau feliratot kapott Bauhaus ihletésű ruhákat és kabátokat, de várhatóan nagy sikerük lesz a viktoriánus drapériákra emlékeztető ruháknak és a karcsúsított derekú blézernek is a következő szezonban.

A földet helyezte a figyelem középpontjába Fyodor Golan tervezőpárosa

A 2011-ben alapított márka idén is egy extravagáns, de abszolút hordható kollekciót tett le az asztalra, melyben a Burberryhez hasonlóan valamilyen formában visszaköszönnek a szivárvány színek. A kreatív páros közül Fyodor Podgorny az antwerpeni képzőművészeti akadémián, Golan Frydman pedig a londoni Istituto Marangoniban tanult, majd olyan nagyágyúknál gyakornokoskodtak, mint Raf Simon vagy Alexander McQueen.

Az elmúlt években pedig olyan A-listás hírességeket öltöztettek, mint például Madonna, Rihanna illetve Jennifer Lopez. A márka hét évvel a nyitás után 285 fontot (kb.101 ezer forint) kér egy hétköznapi pulóverért, egy Extra Juicy feliratú baseball sapkáért 110 fontot (kb. 39 ezer forint) kell fizetni. Még több újragondolt estélyi, MTV logós darab és luxusjátszós a galériában!

Magyar modellek Londonban

New York-i divathéthez hasonlóan a szigetországban is mutattak be magyar modellek. Mary Katrantzou showján például ott volt Szilágyi Csepi, Nagy Evelyn és Tóth Laura is. Ezúttal egyik magyar modell sem nyitott vagy zárt bemutatót Londonban, de azért nézzétek meg a vonulásokat a galériában!

+1 Kedvencek

A londoni tervezők szerint úgy tűnik, hogy feltűnő viharkabátokra cseréljük a bombert az év második felében, de menő lesz a sárga, piros illetve lila színekben valamint fodros és virágmintás ruhákban járni. A galériára kattintva mutatjuk, hogy mivel készült például Jw Anderson, Pam Hogg vagy Gareth Pugh!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek