Divathírek: pofátlanul lopott a Zara

Szokatlan kirakatot kapott a londoni Harrods áruház, Nicole Kidman és Tom Cruise lánya pedig pólókat árul.

Heti összefoglalónkban mutatjuk, hogy mit nézett be már megint a Zara, de olvashattok a Vetemenst szokatlan kirakatáról, az Armani japán iskolásoknak tervezett kollekciójáról valamint arról, hogy milyen pólókkal próbál betörni a divatiparba Nicole Kidman és Tom Cruise felnőtt lánya. Részletek a hajtás után!

Most egy kozmetikai márka védjegye tetszett meg a Zarának

A koppintásokból sportot űző Zara legújabb kollekciójában található az a szlogenes póló (19.90 dollár, kb. 4900 forint), amin nagy betűkkel a New York, alatta apró betűkkel a “Glossier you 1960” szöveg olvasható. Nem is lenne ezzel semmi baj, ha a Glossier néven futó kozmetikai márka szerint ez nem okozna zavart a fejekben, mivel a vásárlók arra is gondolhatnak, hogy esetleg a 2014-ben alapított Glossier, azaz a jogtulajdonos felhatalmazta a Zarát, azaz az állítólagos jogsértőt a szellemi tulajdonának használatára. Hiszen történt már hasonló, biztos emlékeztek a Vetements híres DHL-es húzására vagy a Crocs papucsra aminek formája olyan luxusmárkáknak tetszett meg az elmúlt időszakban, mint a Balenciaga Párizsban vagy a Christopher Kane Londonban.

Jó, hát egy próbát megért.
Jó, hát egy próbát megért.Zara

A The Fashion Law információi szerint azonban semmiféle ilyen megkeresés nem történt a Zara részéről, ezért újra védjegybitorlás gyanújába keveredett a spanyol Inditex vállalat. A fast-fashion márkák lopásai ellen általában nem érdemes jogi lépéseket tenni, de a védjegyekről szóló törvény hasznos lehet azon márkák számára, akiknek a nevét vagy logóját lemásolják, ennek tudatában pedig nem lennénk meglepve, ha a Zara eltüntetné a szóban forgó pólót az oldaláról.

Mi az a Glossier? Az Emily Weiss által alapított márka az elmúlt három évben szinte a semmiből nőtte ki magát nemzetközi hírű kozmetikai brandé. Weiss korábban a Voguenál és a W magazinnál gyakornokoskodott, miközben 2010 óta működtette IntoTheGloss néven futó blogját. A szépségápolási és bőrápolási termékeket áruló Glossier természetesen levédette a márka által használt szókészletet, mint például a “Cloud Paint” a “Wowder”, a “Boy Brow” illetve a “Glossier” szót is, amin belül egyébként különféle illatszereket, parfümöket ért a márka.

A Vetements szerint is túltermel a divatipar

A Balenciaga tervezőjének és testvérének, Guram Gvasaliának a márkája, a Vetements “rendezte be” a londoni Harrods Brompton Roadra néző négy kirakatát, de nem a szokványos tavaszváró hangulatban, hanem használt ruhakupacok formájában. A látványos húzással a túltermelésre kívánják felhívni a figyelmet, arra buzdítják az embereket, hogy adományozzák el régi, elunt ruháikat. A pletykák szerint ezekre Vetements logót nyomnak majd, és elárverezik őket. A jótékonyságból származó bevétel a National Society for the Prevention of Cruelty to Children (NSPCC) alapítvány rászoruló gyerekeit támogatná.

A szokatlan adománygyűjtés március 2-ig tart, és részt vesz benne a Harrods áruház 4000 ezer alkalmazottja is. A Vetements célja, hogy ehhez hasonló kezdeményezések és ruha leadó pontok a világ minden táján legyenek, a közeljövőben állítólag további 40-50 különböző áruházban felbukkannak majd. Így néz ki az ipari szemetesre emlékeztető ruhanyelő:

Join us in-store and get involved with our @vetements_official sustainability collaboration. #VETEMENTSxHARRODS #FashionAtHarrods

Una publicación compartida por Harrods (@harrods) el

Az elmúlt években a Vetements kiemelt figyelmet fordított a túltermelés problémájára, ehhez hasonló megmozdulások voltak már a Los Angeles-i Maxfieldben, a New York-i Saks Fifth Avenue-ban és a londoni Browns Eastben is. A tervezők szerint napjainkban, melyben még a telefonok is rapid gyorsasággal frissülnek, nem elég egyszer vagy kétszer megmozdulni, ezért idén ahol csak lehet felhívják a figyelmet a túltermelés problémájára.

Gvasaliáék szerint a közgazdaságtan alapja, hogy a kínálatra van kereslet is. “Ha bemész egy üzletbe és látod, hogy kiárusítás van, az azt jelenti, hogy túltermelés történt” – mondta a Vetements 31 éves kreatív igazgatója. Persze nem távoznak üres kézzel az adományozók, ilyen Vetements és Harrods logóval ellátott exkluzív karszalagot kapnak, amit mondani sem kell, újrahasznosított műanyag palackokból készítettek.

Armaniban tanulnak a gyerekek egy tokiói általános iskolában

Sokan kritizálják az előkelő Ginza negyedben található Taimei általános iskola döntését, miszerint áprilistól a régi egyenruhát az olasz luxusmárka, Giorgio Armani egyenruháira kell lecserélni a diákoknak. A Huffington Post értesülései szerint a szülők nem voltak elragadtatva az ötlettől, nem értették, hogy egy állami iskolába miért kell 80 ezer jenért (kb. 182 ezer forint) egyenruhát vásárolni a gyereknek. Ez az ár az előző szett háromszorosa, és nemcsak az egyenruhát, hanem a kalapot és a táskát is tartalmazza, bár ez cseppent sem nyugtatta meg a felháborodott szülőket.

GettyImages-905682514
Estrop / Getty Images Hungary

“Meglepődtem. Nem értem, hogy miért egy luxusmárkát választottak az általános iskolai egyenruhák megtervezésére?” – nyilatkozta a lapnak egy szülő, de a helyi oktatási bizottság szerint nem ő volt az egyetlen aki értelmetlennek találta a vezetőség döntését.

“Úgy hallottam, hogy az iskolai egyenruhákat eredetileg azért találták ki, hogy a különböző jövedelemmel rendelkező családokból érkező gyerekek ne szembesüljenek a megkülönböztetéssel” – mutatott rá valaki a Twitteren problémára. A Kyodo News szerint az iskola vezetősége “alázatosan elfogadja a kritikákat”, de nem találták azokat eléggé meggyőzőnek ahhoz, hogy változtassanak is a döntésükön. Ha nálunk is lenne iskolai egyenruha, melyik magyar tervező egyenruhájának örülnél a legjobban, szavazz!

Na ki vágjon bele az iskolai egyenruha gyártásba?

Nicole Kidman és Tom Cruise lánya pólókat tervez

Az egykori színészpáros örökbefogadott lánya, Bella Kidman Cruise úgy döntött, hogy divattervezőnek áll. Nemrég debütált is egy hat darabos póló kollekcióval, amit állítólag barátai, a művészethez való hozzáállása és a zene inspirált. Általában nagyobbat szól, ha valamelyik celebgyerek tervezésre adja a fejét, ezért is lepődtünk meg a “semmilyen” arcos pólókon, amik fehér és sötétkék színekben 85 dollárért, körülbelül 21 700 forintért rendelhetőek be Bella Cruise márkájának, a BKC-nak az oldaláról.

Nicole Kidman és Tom Cruise lánya.
Nicole Kidman és Tom Cruise lánya.Luca Teuchmann / Getty Images Hungary

Kíváncsian várjuk hogy mikor tűnik fel valamelyik híresség egy ilyen pólóban, ahogy arra is kíváncsiak vagyunk, hogy vajon lesz e folytatása Bella Kidman Cruise tervezői karrierjének.

Ez a nagy dobás.
Ez a nagy dobás.BKC
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek