A szelfizős divatfotók után az idei kampányokba újra bepörögtek a lesifotós anyagok, amiket könnyen elképzelhető, hogy a Kardashian-Jenner-Hadid lányok körüli felhajtás ihletett. Bár persze ez a trend sem újkeletű, már a 60-as és a 70-es években paparazzik és autogramot kérők elől “menekültek” az olyan sztárok és hírességek, mint Jackie Kennedy, Elizabeth Taylor, Audrey Hepburn, Shirley MacLaine vagy Frank Sinatra.
A jelenséggel kiemelten foglalkozik Federico Fellini az 1960-ban forgatott La dolce vita (Az édes élet) című filmjében vagy Woody Allen a 2012-es Rómának szeretettel című alkotásában.
Más oldalát is megismerhetjük a sztároknak
Andrew L. Mendelson, a Temple Egyetem újságírói tanszékének elnöke szerint az emberek szeretik látni, hogy mi van a sztárokat körülvevő csillogás mögött, és erre tökéletesen alkalmasak a lesifotók. Hiszen ezek általában olyan hétköznapi helyzetekben láttatják a hírességeket, mint az edzőteremből vagy étteremből távozás, bevásárlás vagy részegség.
”Ezek a képek azért is érdekesek, mert egyfajta kontrasztot állítanak a filmstúdiók és a népszerű magazinok által lőtt beállított stúdió felvételekkel, vörös szőnyeges pózolásokkal szemben. Ezek a spontán fotók összességében reálisabbak, mint az előre megszerkesztettek“ – mondja a paparazzi fotók témájára specializálódott Mendelson, aki szerint 2018-ban nagyobb igény van a hiteles vagy legalábbis hitelesnek tűnő témákra, mint valaha.
A közösségi oldalakkal eldurvult a helyzet
Mendelson gondolatmenetével egyetért a fotó tudományokkal foglalkozó Carol Squires is, aki szerint a paparazzik valóban különböznek a magazin vagy parti fotósoktól, mivel ők olyan nyers, őszinte fotók elkészítésére törekszenek, ami az udvarias fotózás határain kívülre teszi őket. És éppen ez az, ami bevonz minket, olvasókat. A legjobb paparazzi fotók azt az átmeneti, lopott pillanatot örökítik meg, melyek ideális esetben az alany tudta nélkül készülnek.
A Time Magazine szerint Diana hercegnő 1997-es halála “jól példázza” korunk paparazzi helyzetét. Többen, köztük a hercegnő testvére, Charles Spencer is a lesifotósokat okolja Diana haláláért. Egyes elméletek szerint a hercegnő, Dodi al-Fayed és Henri Paul tragédiáját a nyomukba eredt lesifotósok okozták, mivel a sofőr hiába igyekezett lehagyni őket, de végül elveszítette uralmát a jármű fölött a párizsi Alma-rakpart aluljárójánál.
Miért vagyunk ennyire megszállottak?
Az eset ellenére nem lankadt az érdeklődés a paparazzi fotók iránt, sőt az internet, okostelefonok és a közösségi oldalak elterjedésével népszerűbbek, mint valaha. Weboldalak ezrei szólnak arról, hogy mit csinálnak és hol vannak a hírességek, mikor épp a szabadidejüket töltik. Efféle fotót szinte bárki lőhet már a telefonjával, és kis szerencsével jó pénzért el is adhatja azt a lapoknak. Persze vannak olyan hírességek is, akik magukról osztanak meg hasonló privát tartalmakat az oldalukon.
Julie Klam író a The Stars In Our Eyes című könyvében tér ki a paparazzi témára, szerinte azért szeretjük az ilyen képeket, mert ez egyfajta ártalmatlan, büntetlen bűnös öröm, aminek segítségével egy pillanatra kiléphetünk a hétköznapi életünkből (ami a legtöbb ember számára egyáltalán nem olyan elbűvölő, mint a hollywoodi sztároké.) “A hírességek iránti rajongás az egyetlen olyan örömteli bűn, amellyel nem igazán sértünk meg senkit. Nem hízunk meg tőle, nem okoz rákot, nem kerül semmibe és komolyabb függőséget sem okoz”– írja.
Ráadásul a hírességekkel, – különösen azokkal, akikkel szimpatizálunk –, még azonosulni is tudunk. Ezért a róluk megjelenő cikkekben vagy az általuk kitett posztokban nemcsak arra vagyunk kíváncsiak, hogy kedvencünk hol járt, kivel volt és mit evett, hanem arra is, hogy például milyen ruhákban tette mindezt. Ennek hatására pedig bizonyos esetekben mi is úgy öltözünk vagy sminkelünk, mint a kedvenceink.
Így aztán természetes, hogy a divatházak marketingesei is látnak fantáziát a paparazzi-stílusú kampányanyagokban. A megszállottabb rajongókra építő trükk persze nem újkeletű, a Yeezy (Kim Kardashian-klónos kampány) és a Balenciaga előtt 2005-ben például a Jimmy Choo, 2010-ben a Guess by Marciano, 2012-ben a Christian Dior, 2014-ben a Diane von Furstenberg, 2017-ben a Michael Kors és a Moschino sütötte el a lesifotós témát, amik jóval közelebb állnak a bulvárkedvelő átlagemberhez, mint a hagyományos divatfotók. Nem véletlenül kollaborálnak a márkák egy-két kollekció erejéig olyan celebekkel, mint Sarah Jessica Parker vagy Jennifer Lopez.
A kamu-paparazzi fotók azt az érzést is kelthetik, hogy aki ezeket a ruhákat viseli vagy táskákat lóbálja, az azt az életmódot is megtestesíti, ami felkelti a paparazzi fotósok figyelmét. A divatházak tehát nagy valószínűséggel kihasználják celebfüggő tudatalattinkat, beleértve a klónozásra való hajlandóságunkat, azt, hogy vannak, akik mindent megtesznek azért, hogy pontosan úgy nézzenek ki, mint kedvenc ikonjaik. Bár feltételezhetően aki Kim Kardashiannak vagy Angelina Jolienak operáltatja magát, annak nem pottyan az ölébe a szeretett sztár életminősége is. Mindenesetre Kanye West és tanácsadói nagyon is tisztában vannak azzal, hogy a 107 milliós Instagram táborral rendelkező Kim Kardashian Westnél jelenleg nem kell jobb reklám ahhoz, hogy eladják túlértékelt játszósruháikat a rajongóknak.
