Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Egy indiai város, Panipat szívja meg az olcsó ruhák miatt kialakult vásárlásmániát.
Az elmúlt években többször foglalkoztunk a megváltozott divat- és ruhaiparral, ahogy arról is beszámoltunk, hogy szemtelenül sok ruhát halmozunk fel a ruhásszekrényünkben, a megunt ruhákkal pedig már a jótékonysági szervezetek sem tudnak mit kezdeni. A Council for Textile Recycling pár éves felmérése szerint csak Amerikában 11 milliárd kiló vadiúj textíliát vásárolnak az emberek évente, amelynek körülbelül a 85 százaléka végzi hulladéklerakókban, a maradékot pedig használtruha lerakatokban teszik le.
Gondolkoztál már rajta, hogy hol kötnek ki a megunt cuccaid?
A BBC.com hívta fel a figyelmet arra, hogy Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban és más nyugati országokban megunt ruhadarabok gyakran Panipatba kerülnek. Legalábbis azok, amik olyan olyan hitvány állapotban vannak, hogy azokat nem lehet jótékonysági intézményeknek vagy ruhabankoknak adományozni.
Tehát az eladhatatlan kategóriába sorolt szakadt vagy sérült ruhákból naponta több száz érkezik az india északi részén található több mint egymillió fős Panipatba a nyugati Kandla kikötővárosából, ahova a világ minden tájáról érkeznek kopott ruhákkal és textilekkel megpakolt hajók.
Ide már tényleg csak a gagyi jut el
A legfrissebb adatok szerint Oroszország és Pakisztán mellett India a használt ruhák legfontosabb importőre. Az országban kétféle kategóriába sorolják a használt ruhákat: az úgynevezett “mutilated” és a hordható. Előbbiből az alibaba.com-on is berendelhetsz egy nagyobb mennyiséget ha akarsz.
Indiában a helyi ruhagyárak védelme érdekében a ruha importőrnek engedélyt kell kérnie a kormánytól, ez pedig csak akkor adható ki, ha a vevő garantálja, hogy a ruhákat nem Indiában fogja eladni, hanem újraexportálja. Kiskapu azonban, hogy ide javarészt csak megrongálódott használt ruhák érkeznek, amikre nem kell engedélyt kérni.
A térség egyik legnagyobb “hulladéklerakó” (újrahasznosító) üzeme a 2008 óta működő Shankar Woolen Mills, ahol előszőr színek szerint válogatják ki a ruhákat, melyek között a fast fashion márkáktól kezdve a nagy luxusmárkákig minden megtalálható. Miután a szakadt és használt adományruhákról leszedték a cipzárokat, gombokat és címkéket, fonalat, majd később újra szövetet készítenek belőlük.
Gépekkel helyettesítik az embereket
Ashwini Kumar, a Shaankar Woolen Mills munkatársa szerint a legtöbb munkafolyamatnál nincs is szükség emberi munkaerőre. A cafatokra szétszedett ruhát, legyen az gyapjú, selyem, pamut vagy olyan mesterséges vegyiszál, mint például a poliészter, egy kártológépbe ömlesztik, ami elkezdi megfonni a fonalat. Három tonna textíliából mintegy 1,5 tonna fonalat sikerül kinyerni, ezt “shoody-nak” (bóvlinak) hívják a szakmában.
Ezek nagyrészéből takarókat készítenek, amiket elsősorban természeti katasztrófák, például szökőár, ciklon vagy földrengés helyszínein osztják ki a rászorulóknak világszerte. De olyan is előfordult már, hogy 2 dollárért, kb. 507 forintért eladták azt a szegényeknek.
Pawan Garg, az All India Woollen & Shoddy Mills Association kereskedelmi testületének elnöke szerint Afrika a legnagyobb felvásárlója az Indiában újrahasznosított anyagoknak, mivel szinte minden kereskedő az afrikai országokat célozza meg az itt felvásárolt gagyival.
Még a szemét is egyre drágább
Kumar azonban aggódik amiatt, hogy míg a textilhulladék behozatalának költségei alacsonyak, addig a jól jövedelmező vállalkozások egyre drágábbak lesznek. Arról nem is beszélve, hogy ennek hatására a helyi piac is sokkal kisebb lett az elmúlt években.
“Amint a szállítmány elérte Indiát a vámok, a szállítás, a raktározás, a villamosenergia és a munkaerő költségei összeadódnak. Mivel az afrikai vásárlók olcsó takarókat akarnak, ezért küzdünk, hogy az árak is alacsonyan maradjanak” – mondta Kumar, aki szerint az iparágra az olyan olcsóbb műszálak, mint a poliészter is nagy hatással vannak.
“Több mint 400 részleg működött itt korábban – most kevesebb mint 100. Régen három műszakban dolgoztunk, ma már alig van nappali műszak. Ha az iparág tovább zsugorodik, akkor ez már nemcsak Indiában fog problémát okozni” – állítja Pawan Garg, aki szerint annyira rossz helyzetben vannak, hogy szinte mindennap be kell zárni egy osztályt vagy legalábbis csökkenteni a gyártást. A kialakult helyzetre Garg a nyugati országoktól várja a segítséget.
“Fontos munkát végzünk, gondoljunk csak a környezeti hatásokra, mi történne, ha nem dolgoznánk fel ezt a rengeteg szemetet? Indiában soha nem pazarolunk el semmit. A ruhákat odaadjuk azoknak, akiknek szüksége van rá, de azt követően is megtaláljuk a módját az anyagok újrahasznosításának. Soha nem jutna eszembe kidobni semmit“ – magyarázza Kumar a problémát.
