3 egyszerű, bababarát májpástétom

Olvasási idő kb. 2 perc

Iszapíze van - mondta egy ismerős kislány a csirkemájról. És hol kóstoltál iszapot, Zsófi? Hát a Balatonban - pontosított. Valójában több, lényeges különbség is van az iszap és a máj között. Például iszappal dobálózni poén, májjal nem. Az iszap pakolás formájában melegít, lazít, fokozza az anyagcserét. Ozmózisos hatásánál fogva a benne található ásványi anyagok mélyen felszívódnak. A máj viszont kívülről nem, csak belülről táplál A, B, és E-vitamin, és folsav tartalmával, de kalcium, és vas is kinyerhető belőle. A májkrémet sok gyerek szereti, de hogy a hozzáadott adalékanyagokat elkerüljük, érdemes házilag készíteni. Nem olyan nagy macera. Íme három bababarát májpástétom.

Az első májkóstolás nálunk nem sikerült túl jól, amikor a kislányom 8 hónapos volt. A csirkemájat natúr megpirítottam, hogy majd utólag lehessen fűszerezni, ha kell, és egy kis zöldségalaplével leturmixoltam. A pépet jégkockatartókba tettem, hogy egy-egy kockányit majd hozzá tudjak keverni a kicsilány zöldségpüréjéhez. Először spenótos borsópürével kínáltam, és bár azt akkoriban imádta, májjal együtt már nem jött be. Amikor viszont legközelebb párolt almával és egy kis libazsírral együtt kóstolta, már jobban ízlett. Ebből az ízvilágból alakult ki a későbbi, népszerű reggeli, az almás májpástétom szintén házi almacsipsszel.

Fotó: Édes Pofa

A következő kedvenc a gesztenyés kacsamájpástétom lett, de a megosztóbb ízvilágú báránymájkrém is mindig elfogy. A kisfiam a zöldségpüréket nem kultiválta, született BLW-sként egyből haladó májpástétomokkal indított paradicsommal, és még amit megkívánt tőlünk. A májkrém szerencsére tolerálja a fagyasztást, ezért hasonlóan a halburgerhez, egy alkalommal nagyobb mennyiséggel pepecseltem, és kis adagokban tettem a mélyhűtőbe. Többször hálás voltam már a májporciókak, utazások, váratlan éhségrohamok és vendégségek esetén is hasznukat vettük, mert népszerű a pajtások körében is. Azt figyelembe kell venni, hogy a bolti májpástétomok jóval kevesebb májat tartalmaznak, mint a házilag készített fajták, és mivel méregtelenítő szerv, és A-vitamint halmoz fel, emiatt egyéves kor alatt az ajánlás szerint heti egyszer kínáljuk.

Kakukkfüves almás csirkemájpástétom (9. hónaptól)

Hozzávalók: 50 dkg csirkemáj, kb. 20 dkg kacsa vagy libazsír, 2-3 db alma, minimális só, és kakukkfű ízlés szerint

Fotó: Édes Pofa

Elkészítés: A csirkemájat megtisztítom, feldarabolom, egy kis zsíradékon először átpirítom, majd megpuhítom. Az almát meghámozom, felkockázom, kis fazékban megfonnyasztom, hozzáadom a kakukkfüvet. Az elkészült hozzávalókat libazsírral együtt leturmixolom.

Tipp: Az almát csak a kezdetekben hámoztam, nagyjából a 10. Hónap után héjjal együtt pároltam.

Ha a másik két recept is érdekel – és hidd el, érdemes őket elolvasni –, menj át Dénes Dóra blogjára, az Édes Pofára! Itt találod a májkrémes bejegyzését!

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Édes Pofa
Édes Pofa
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.