Itt az új IKEA katalógus!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nézd meg egy nappal a megjelenés előtt, hogy milyen újdonságokat kínál majd a svéd lakberendezési óriás. Bónusz felmérés arról, hogy mit (nem) csinál a magyar otthon.

Szeptember elején kerül az áruházakba az IKEA új, 2018-as katalógusa, de csütörtökről azért már online, vagy telefonos alkalmazáson keresztül is lehet böngészgetni inspirációk után kutatva. A hajtás után pedig mindenki kaphat egy kis ízelítőt, aki nem bír addig várni. 

Mindenünk a nappali

A katalógust bemutató eseményen megtudtuk, hogy idén az IKEA nappalit helyezi a figyelem középpontjába, mert "ez a helyiség az otthonunk centruma, a nagy családi összejövetelek, a hangulatos házibulik helyszíne, vagy épp a pihenés, a nyugalom szigete, és egy jó nappali teret enged a hobbijainknak, ötleteinknek, kreativitásunknak – mindannak, ami mi magunk vagyunk".

A katalógus készítői idén is a mindennapokból vett példák segítségével – tizennégy történeten keresztül – mutatnak be különböző élethelyzeteket és az azokra adható ideális lakberendezési megoldásokat. A 2018-as kiadvány három fő téma köré épül, melyek a személyes életteret, az otthon társadalomra gyakorolt hatásait, emellett az egyedi dizájnt és a termékinnovációkat, valamint a gyártás során alkalmazott újításokat helyezik a középpontba.

A dizájner együttműködéseknek köszönhetően például új külsőt kap az ikonikus kék FRAKTA táska, a BYREDO márkával közös munka nyomán az IKEA saját illattal áll elő, Madonna, Lady Gaga és Beyoncé stylistja álmodta meg a limitált OMEDELBAR kollekciót, valamint a svéd tervezőpáros, Rolf és Mette Hay is a nevét adta egy terméksorozathoz.

Galéria ikon

17

Galéria: IKEA katalógus - 2018.
Fotó: Ikea

Hogy laktok ti?

Ahogyan az IKEA egyik tervezőjével készült interjúnkban is írtuk, a cég különböző módszerekkel igyekszik egyre jobban megismerni az emberek otthoni szokásait. Mivel az katalógus középpontjában a nappali áll, erről szólt az idei kutatás is.  

Általánosan jellemző a Magyarország-Szlovákia-Csehország régióra, hogy az emberek többsége elégedett otthonával, és legfeljebb csak apró módosításokat végezne azon. A magyarok 7 százaléka nyilatkozott úgy, hogy álmai otthonában él, 65 százalékuk néhány dolgot változtatna, 23 százalék inkább elégedetlen, húszból egy válaszadó pedig kifejezetten nem kedveli környezetét. A felújításokat legtöbben – 32 százalék – a nappaliban végezné, 30 százalék a konyháját építené át. Az eredmények talán nem meglepőek: ezekben a helyiségekben töltjük a legtöbb időt. 

Az otthonosság érzéséhez nemcsak a kellemes környezet, de tetteink is nagyban hozzájárulnak. A magyarok nagyobb része a kényelemben hisz: a válaszadók 40 százaléka számára az jelenti az otthont, ahol az utcai ruha helyett előkerülhet a melegítő, 28 százalékuk pedig számítógépezéssel, internetezéssel vezeti le a hosszú nap fáradalmait. A magyarok ezen kívül a nyugodtan elfogyasztott italt, a zenehallgatást és a tévénézést jelölték meg leggyakoribb tevékenységeiknek.

Emellett természetesen egyedüllétre is gyakran szükségünk van, ha feltöltődésről van szó: a megkérdezettek 45 százaléka saját szobájába vonul vissza, bár a kutatás eredményei alapján ilyen szobát leggyakrabban a 24 év alatti és 59 év fölötti korosztályok otthonaiban találhatunk. Az emberek 16 százaléka kedvenc foteljének kényelmében, 12 százalék pedig az ágyában keresi a nyugalmat.

A magyarok nagy része akkor sem nagyon változtat a szokásain, ha egyedül van a lakásban: 92 százalékuk internetezéssel tölti az időt, 42 százalékunk csak felhangosítja a tévét vagy kedvenc zenéjét, 41 százalék pedig egyszerűen csak lustálkodva pihen.

Galéria ikon

17

Galéria: IKEA katalógus - 2018.
Fotó: Ikea

Az eredmények alapján jóval kevésbé használjuk ki az otthonunkban rejlő lehetőségeket, mint amennyire módunk lenne erre, ennek hátterében pedig számos ok húzódhat meg. Egyike az, hogy mi, magyarok jobban kedveljük a passzív, mint az aktív kikapcsolódást – holott ez utóbbi néha jobban feltölt, mintha csak a lakásunkban rendelkezésre álló képernyők valamelyikét választanánk.Egy másik ok a kényelem szeretete, ami kettős dolog. Egyrészt otthonunkban leginkább a kényelmet szeretjük, másrészt kényelmetlennek tűnhet például a kicsik óvodás éveire kialakítani egy festő-rajzoló, kézműves sarkot. Ez viszont megéri, mert már a lehetőség is hívogató, csábító: mint ahogy a szoba sarkában elhelyezett sporteszközt is esélyesebben kezdjük használni, mintha csak egy fotel lenne a helyén” – mondta el a kutatás kapcsán Szvetelszky Zsuzsa szociológus

„2017-ben másképp élünk, mint húsz-harminc évvel ezelőtt, más az életmódunk, életvitelünk, mást jelentenek az otthoni élmények is. Az otthonunk nemcsak tárgyakból áll, hanem az ott végzett tevékenységeink is a részét képezik. Kikapcsolódás helyett egyelőre mi inkább bekapcsolódunk és lekapcsolódunk a monitorok előtt – holott a boldogság nem passzív érzés, hanem aktivitás. Érdemes hát változtatni a 'hozott', berögzült mintákon, és kitalálni, mi mindenre jó a lakásunk azon túl, hogy hazaesve lerogyunk a kanapéra” - tette hozzá.

Bónusz információ: a sajtóeseményen megtudtuk, hogy a magyarokat a paldóra szóródott morzsa és az oda ledobált ruhák zavarják a legjobban. Hah!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.